0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Boar Bot 2.0 – a kanvezető robot

A Boar Bot távirányítású robotot arra tervezték, hogy a kocatelepeken a búgatáshoz használt kanokat biztonságosan mozgassák, vezessék a szaporítóistállókban és azok körül. Körülbelül 50 cm széles, 75 cm magas és a súlya mintegy 250 kg. Villanymotor hajtja, az üzemideje körülbelül 8 óra. Másodpercenként körülbelül 0,5 métert tesz meg, vagyis az állatok lassan sétálnak mögötte.

A távirányítású eszközt arra fejlesztették ki, hogy a mesterséges termékenyítés alatt álló kocák között gyakorlatilag bárhol elvezesse vagy elhúzza a kant. Közismert, hogy a kan látványa, illata serkenti a kocákat így könnyebb megállapítani, melyik áll készen a mesterséges termékenyítésre. A kanra két hevederrel vezetőkötelet rögzítenek, aminek a végét a robotra kötik, így emberi erő nélkül tudják vezetni a kant. A robot mozgása távirányítóval kontrollálható: jobbra-balra előre-hátra.

Az ötlet Jerome Mack, amerikai sertéstenyésztőé, aki egyedül akarta a kanokat terelni. Ezért felkareste a Dél-Dakota Állami Egyetemet, ahol három mérnökhallgató megtervezte a gépet, amivel az egyetem innovációs pályázatán első helyezést értek el, egy összamerikai mérnöki pályázaton pedig másodikok lettek. Ezután a sertéstenyésztő saját vállalatot alapított a Boar Bot gyártására, amelynek már a továbbfejlesztett változata is piacra került.

„Csökkenti a munkát és sokkal biztonságosabbá teszi a kandisznók kezelését – mondja az ötletgazda. Ha a kant a Boar Bot-tal vezetjük, a munkavállalók mindig biztonságos távolságban lehetnek az állattól.

A szerkezet meglepően erős, probléma nélkül el tud húzni egy 250 kilós állatot is. Az egység tetején lévő plexi pedig megakadályozza, hogy a disznó átugorjon a tetején. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy azt tapasztaltam, a kanok kezelése nem hatékony és időnként nem is biztonságos. A munka két vagy akár három embert is igényelt: egy-két ember kellett a vezetéshez, pozícionáláshoz és a kan kezeléséhez, akiket az inszeminátor követett. A folyamatot egyszemélyes műveletté kívántam alakítani. A Boar Bot segítségével az inszeminátor maga mozgathatja a kant.”

A 2.0-ás változatban már több sebességi fokozat van és „puhábban” áll meg és indul el, nem rángatja az állatot. Ma már számos adapter is rendelkezésre áll a Boar Bothoz. Az „erszény” például az elhullott állatoknak az épületből való kihúzására használható. De segíthet az állatok kocsira rakodásában is, de a Boar Bot felhasználható a takarmány arra is, hogy a takarmányt a vályúba söpörje.

Forrás: swinerobotics.com