0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Összehangolt szőlő-növényvédelem

Mondhatnánk, Rádpuszta „újratöltve”. A közelmúltban a Balaton melletti településen, a Rád-Vin Kft. szőlőterületén tartott gépbemutatót követően most a szőlővédelmi technológiai kísérleteket tekinthették meg az érdeklődő szakmabeliek.

Mint elhangzott, a balatonboglári esők Rádpusztát messze elkerülik, pedig légvonalban csak néhány kilométer választja el őket egymástól. Ezt igazolja a talajszonda is, amely a lehullott csapadék ellenére sem mozdult meg. Habár odafigyeltek a védelemre, a peronoszpóra „cserbehagyta” a gazdaságot.

Elindult a szüret, már most látszik, az első két fajta 15-20 százalékkal ad kevesebb termést a becslésekhez képest. Mindez előrevetíti a szüreti realitásokat. Felvásárlási árban a tavalyi szintet tartják. Így a kevesebb terméssel számolva csökken a cég árbevétele. Ugyanakkor a költsége emelkedtek.

Szakmai körökben úgy számolnak, hogy tabukonazol hatóanyag 2022-ig még használható lesz. Köszönhető annak is, hogy az európai hatóság malmai lassan őrölnek. A triazolok nagy része lassan kikerül a növényvédelemből. Ezzel nagyon jó hatóanyagcsoportot veszít el a szakma, ugyanakkor ez is rákényszeríti a cégeket a folyamatos fejlesztésre.

Forrás: magyarmezogazdasag