Back to top

Megkezdődtek az október végéig tartó hazai napok a Coop-üzletekben

A COOP Hazai Nap néven idén is megrendezi – a Magyar Termék Nonprofit Kft. szakmai támogatásával – hagyományos eseménysorozatát, amelynek célja a közösségépítés, valamint a védjegyes magyar termékek és a Coop-üzletlánc népszerűsítése.

Magyar üzletláncként a Tisza-Coop Zrt. különösen fontosnak tartja, hogy polcain mindig megtalálhatók legyenek a kiváló magyar termékek, ezzel is támogatva a hazai gyártókat, a magyar gazdaságot. 

Öt kiemelt hazai gyártó – Prima Maroni Kft., Ceres Zrt., Abonett Kft., Gyulahús Kft., Sofidel Hungary Kft. – áll a COOP Hazai nap eseménysorozatának középpontjában.

A Tisza-Coop Zrt. hosszú évek óta szervez ehhez hasonló tematikus bolti akciókat, hogy közelebbi kapcsolatot teremtsenek a vevők, az eladók, illetve a Coop-boltok között, és hogy egyfajta közösségépítői szerepet is betöltsenek. Ilyenkor lehetőséget teremtenek a helyi csoportok, iskolák, óvodák, klubok bemutatkozására, továbbá előadóművészek, sportolók, együttesek fellépését is megszervezik – a vásárlóközönség nagy örömére. Emellett módot adnak a vevőiknek az aktuálisan futó akciók, nyereményjátékok megismerésére, a különböző termékek megkóstolására is.

Partysátor a 420. számú Coop Szuper üzlet előtt, Rákócziújfalun
Fotó: Tisza-Coop

Idén az eseménysorozat – a COVID-19 által okozott körülményekhez igazítva – rövidebb ideig, augusztus közepétől október végéig tart, 45-50 helyszínen, a biztonsági ajánlások maximális betartásával. Épp ezért a méltán népszerű kóstoltatási programokat felfüggesztették. Megtartják viszont a szintén közkedvelt Szerencsekerék-pörgetést, amely által további lehetőséget adnak a beszállítóknak kínálatuk népszerűsítésére, a vásárlóknak pedig a nyereményszerzésre.

A tematikához illeszkedik a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2020 áprilisában indított #veddahazait mozgalma, amelynek üzenetével egyedi szelfipontot is kialakítottak. Az itt készített és a közösségi felületekre feltöltött fotókkal nyerni is lehet.

Mindezek mellett többféle egyszerű, ám látványos, könnyen fertőtleníthető játékkal is kedveskednek vevőiknek és az érdeklődőknek egyaránt. Az információs sátorban pedig mobil kiállításon és szórólapokon mutatják be az érdeklődőknek a védjegyes termékeket, ezek típusait és gyártóit.

Szintén fontos eleme a rendezvénysorozatnak, hogy kérdőíven tudakolják az adott települések lakosságának Coop-boltokról kialakult véleményét, hogy ennek ismeretében még hatékonyabb és célirányosabb fejlesztéseket hajthassanak végre.

Az események helyszínei a Tisza-Coop működési területéhez tartozó Coop-üzletek előtti kitelepülések. A programok 13.00-tól 18.00 óráig tartanak. A helyszínekről és az időpontokról a Coop Hazai Nap Facebook-oldalán, valamint a Tisza-Coop boltjaiban lehet tájékozódni.

Forrás: 
COOP sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is. A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett.

Elborzasztó körülmények egy sütőipari üzemben

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat – többek között penészes helyiségeket, eszközöket – tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben november közepén a Nébih szakemberei. A sütőüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az általános szennyezettség, továbbá a jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban – állítja a Corteva vezetője

Andreas Huber, a Corteva EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az EBRD webinárján hívta fel a figyelmet a precíziós mezőgazdaság gazdálkodók szempontjából vizsgált előnyeire.

A növényi alapanyagokból készült ételek mellett kötelezte el magát az IKEA

A svéd bútorforgalmazó óriásvállalat célja, hogy 2025-re az éttermeiben kínált ételek fele, az általa forgalmazott, előre csomagolt élelmiszereknek pedig 80 százaléka növényi alapanyagokból készüljön. Több lesz a csirkéből és halból készült ételük is.

Erős Pista bevetette a szupererőt a csípős szaloncukorban

Karácsonyi hiánycikké vált tavaly az Erős Pistás szaloncukor, és az óriási érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan forgalomba hozta. Újdonságként a lágyan csípős szaloncukrok mellé tett sokkal karakteresebb Haragos Pista változatot is. Így a bátrabbak kipróbálhatják, milyen az, amikor Erős Pista extra csípős rokonával beveti a szupererőt.

Életbe léphet az EU és Kína közötti, földrajzi árujelzők védelméről szóló megállapodás

Az Európai Unió Tanácsának jóváhagyásával 2021 elejétől életbe léphet az a megállapodás, amely száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban biztosít védelmet azok jogtalan használatával, termékutánzatokkal szemben - közölte az uniós tanács hétfőn.

Egyedülálló, online adventi vásárral gazdagítja a magyar fogyasztók karácsonyi élményeit a #vegyélhazait

Miközben sorban érkeznek a hírek arról, hogy az idei adventi vásárok a járványveszély miatt országszerte elmaradnak, addig a Marquard Media új kezdeményezésével számos hazai kisvállalkozást támogatva ad újszerű választ erre a hiátusra a #vegyélhazait Adventi Vásárral az online térben.

Elindult a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszert népszerűsítő kampány

Az Agrárminisztérium (AM) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és az Agrármarketing Centrummal (AMC) közösen népszerűsíti az állami garanciával járó minőséget. A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyeket bemutató kampány célja, hogy a lakosság és az élelmiszeripar szereplői közül is minél többen megismerhessék az új védjegyrendszert és annak előnyeit.

Káposztából „gyógy feles”

A földkerekség egyik legelismertebb zöldsége mégis gyakran mellőzött és alábecsült, pedig számos gyógyhatása is van: nyersen és fermentálva is. Külsőleg is használható… Az ókori görögök különösen jól értettek a nemesítéshez, ezért nekik köszönhető a jelenlegi fajták őseinek kifejlesztése. Végül a mai fejes káposzta a VIII-IX. században, a vörös viszont csak a XII. században jelent meg.