0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 23.

Miért van szem a botswanai tehenek hátsóján?

A választ elolvashatjuk az amerikai Modern Farmer portálon megjelent írásban: egy kísérlet miatt, amelyben azt vizsgálják, hogy elriasztja-e a ragadozókat a tehenek fenekére festett szempár. Az ötlet állítólag nem is rossz.

A modernfarmer.com cikke arról számol be, hogy a Botswana északi részén található Okavango-delta térségében több mint kétezer szarvasmarha bevonásával négy éven keresztül tartott egy kísérlet, kiderítendő, hogy az állatok hátsójára festett szemek valóban távol tartják-e az oroszlánokat, leopárdokat és társaikat az állatállománytól (leginkább ezeknek a ragadozóknak vannak ugyanis kitéve a tehenek az Okavango-deltában, egyebek között, amikor inni mennek).

A kísérletben a tehenek egy részének egy nagy szempárt festettek a hátsójára – a faroktól jobbra és balra egyet-egyet –, a másik részüket egy szimpla X mintával dekorálták, a harmadik részük pedig maradt, ahogy volt (a festéshez akrilfestéket és szivacsból kivágott, szem alakú „pecsétet” használtak).

A négy év mérlege: a 835 festés nélküli tehénből 15 vált ragadozók áldozatává, az X mintával ellátott 543 közül 4, míg

a 683 „szemes” tehén mindegyike életben maradt.

A nem mindennapi ötlet Neil Jordan, az ausztráliai Új-Dél-Wales-i Egyetem oktatójának a fejéből pattant ki, aki biológusként, természetvédelmi kutatóként hosszabb időt töltött a szóban forgó területen, és látta, ahogy a botswanai farmerek levadásszák a teheneiket prédáló oroszlánokat. Hogyan lehetne megoldani, hogy a farmer se szenvedjen veszteséget, de az egyre fogyatkozó állományú oroszlánok is megmaradjanak? Ezen töprengve jutott az egyedi elgondolásra.

Feltételezése beigazolódott, a technika működni látszik, azonban a kutató óv a túl messzemenő következtetések levonásától.

„Ha minden farmer minden tehenére szemet festenénk, akkor a ragadozók hamar rájönnének, hogy mi a helyzet; a módszer csak addig működik, amíg vannak szemes és szem nélküli tehenek is az állományban”

– mondja. Azt javasolja ezért a farmereknek, hogy ha ki akarják próbálni a módszert, akkor érdemes a legértékesebb egyedeiket megjelölni – idézi a modernfarmer.com az ausztrál kutatót.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu