Az alap konkrét segítséget tud nyújtani egy olyan súlyos problémára, ami az utóbbi években ütötte fel a fejét és még évekig a termelőkkel marad. Az Európai Unió is támogatja, hogy a termelői szervezetek (tész) maguk hozzanak létre ilyen segélyalapokat, azoknak ugyanis éppen az a célja, hogy stabilizálja a mezőgazdasági termelők jövedelmét. Az alap maximum 16 millió euróval egészíti ki a tagok egyszerűsített tartalékalapját a következő évre.

Az alap célja, hogy hozzájáruljon a védekezés magas költségeihez, amit a termelők ennek a károsítónak a leküzdésére kell hogy fordítsanak.
A CMC 2020 nevű kölcsönös segítségnyújtási alapot egyelőre három évre hozta létre az Apo Conerpo és a tagszövetkezetek önként csatlakozhatnak hozzá, maguknak a termelőknek nem kell befizetniük. Az első évben a termelői szervezet magára vállalta a 4 milliósra tervezett összeg nagy részének befizetését, vagyis 3,5 millió euróval tölti föl az alapot.
Az Apo Conerpo elnöke, Davide Vernocchi szerint sem fogja megoldani az ázsiai márványospoloska okozta nehézségeket ez az innovatív pénzügyi megoldás, de néhány évig enyhítheti azt. Ezzel éppen a szövetkezetek elvi alapját képező összefogásra és szolidaritásra adnak példát, hangsúlyozta.