Back to top

A cégek fele már beadta adóbevallását

A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A beszámoló és az ahhoz kapcsolódó éves bevallások benyújtására és az adó megfizetésére nyitva álló határidőt a kormány négy hónappal meghosszabbította - emlékeztetett az államtitkár.

A kormány járványügyi döntései közül az adókönnyítéseken és a hiteltörlesztési moratóriumon túl az éves beszámolók halasztása érinti a legtöbbeket. A változás a 600 ezer cég és szervezet mellett a könyvelőknek és a könyvvizsgálóknak is nagy segítséget jelentett idén tavasszal - hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy az éves beszámolók elkészítése, elfogadása, a könyvelési, adózási szakemberekkel történő egyeztetése nemcsak adminisztrációs terhet, de egészségügyi kockázatot is jelentett volna a koronavírus-járvány első szakaszában.

Az államtitkár nyomatékosította, hogy a beszámolót és a bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és megküldeni, és az adót megfizetni is eddig az időpontig kell.

Augusztus végéig már 171 ezer társasági adóbevallás érkezett be az adóhivatalhoz. Az adatokból kiolvasható, hogy a cégek többsége egyre adótudatosabb - jelentette ki Izer Norbert.

Jellemzően azok a cégek nyújtották be korábban a bevallást, akiknek visszajárt a társasági adó. Sokan beküldték a bevallásukat, de az adófizetéssel kivárják a szeptember 30-át.Számításaik szerint mintegy 100 milliárd forint marad szeptember 30-ig a cégeknél, ami jelentős anyagi megtakarítás, illetve likviditási könnyebbség, hiszen, ezt összeget már május 31-ig be kellett volna fizetni - részletezte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a beszámoló készítés határidejének meghosszabbítása nemcsak a vállalkozásokra, hanem az egyéb szervezetekre (alapítványok, egyesületek, társasházak, lakásszövetkezetekre), valamint a költségvetési szervezetekre is vonatkozik.

A beszámoló mellett az ötféle bevallást és a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni az államkasszába - idézte fel az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a kedvező szabályok az eltérő üzleti éves adózókra is vonatkoznak akkor, ha a beszámoló közzétételi kötelezettségük április 22. és szeptember 30. között esedékes.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

Az agrárhivatás vonzóbbá tétele nemzeti érdek

Nem képzelt, hanem valódi problémával állunk szemben, amikor a fiatal gazdák jövőképét vizsgáljuk. A sikeres generációváltásként is emlegetett folyamatot már nem is óvodás, kisiskolás korban kell elkezdeni, hanem leendő és aktív szülők szemléletformálásánál, állapítja meg Privóczki Zoltán István, a Szent István Egyetem Kaposvári Campusán, a napokban megvédett doktori értekezésében.

A pandémia ellenére elégedetten zárta az évet a Pöttinger

Számos mezőgépgyártó nem a naptári év végével zárja le a gazdasági évet, hanem többnyire szeptembertől-szeptemberig számolják az árbevételt összegző éves beszámolójukat. Ausztria legnagyobb mezőgazdasági munkagépeket gyártó vállalkozása a Pöttinger is ezt a szisztémát követi, amely a 2019/2020-as gazdasági évet 366 millió euró árbevétellel zárta.

A fenntarthatóság jegyében működik együtt az amerikai tejipari színe-java

Az USA tejiparának Innovációs Központja a napokban számolt be a „Net Zero Initiative” elnevezésű kezdeményezéséről, mellyel az ország tejüzemeit kívánják segíteni a fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú új technológiák bevezetésében és jó gyakorlatok alkalmazásában. A projektben a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé is remek lehetőségeket lát.

Már a parlament előtt családi gazdasági rendszer reformjáról szóló törvényjavaslat

Már az Országgyűlés elé került az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslat, amelyet a következő hetekben vitatnak meg a képviselők. Miután a kormány megtárgyalta és elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, a családi gazdaságokról szóló törvénytervezetet, a jogszabályi javaslatot október 13-án, benyújtották az Országgyűléshez.

A kormány elfogadta a családi gazdasági rendszer átfogó reformját

Több évre visszanyúló számos egyeztetést, valamint jelentős előkészítő munkát követően a kormány elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslatot.  A korábbi tervezet néhány ponton módosult.

A koronavírus miatt 22 napra be kell zárni egy német vágóhidat

Egy német vágóhídon a 2000 alkalmazottból 112 dolgozó fertőződött meg a koronavírusossal, ezért a vágóhidat 22 napra bezárják. A tulajdonosi csoport, a Tönniest ellenzi a határozatot.

Eladja amerikai érdekeltségét a K+S

Aláírták a szerződést, eladja amerikai sóbánya-érdekeltségét a műtrágyáiról Magyarországon is ismert német K+S. Óriási lépést tesz ezzel a vállalat a hitelállománya felszámolásáért, a szilárd pénzügyi helyzet megteremtéséért – olvasható a napokban kiadott sajtóközleményben.

Innovatív fejlesztéseikkel nyertek nemzetközi borturisztikai díjat

A Taste Hungary csapata nyerte el a londoni Drinks Business Wine Tourism díját. A céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazták, amelyet a manapság komoly kihívásokkal küzdő borturisztikai ágazatban fejtettek ki.