E tövises növények nálunk csak vendégek, ezért meg kell próbálnunk az eredeti életterükhöz hasonló körülményeket biztosítani, hogy minél jobban érezék magukat és minél több gyönyörű virágot hozzanak. De ehhez oda kell figyelnünk pár apró dologra tartásuk és öntözésük kapcsán… A kaktuszfélék (Cactaceae) családjába mintegy 2000 faj tartozik, amelyek többségének levelei tövisekké módosultak, hogy óvják a tartalékolt nedvességet tartalmazó megvastagodott szárukat az éhes állatoktól, és ezzel párologtató felületük is kisebb, mintha leveleik lennének.
Élőhelyükön a levél nem volt előnyös
Amerika trópusi, szubtrópusi, sivatagos, vagy száraz hegyvidéki területekről származnak. Feltevések szerint a kaktuszok ősei lombleveles, tövises cserjék voltak. Az ősi kaktuszokra a Peireskia nemzetség pozsgás levelű, tövises cserjéi hasonlítanak a leginkább. A törzs-szukkulens kaktuszok kialakulása feltehetőleg mintegy 60–70 millió éve kezdődött el, amikor Amerika nyugati partvidékén felgyűrődtek a Kordillerák hegyláncai, és elfogták az esőt a belső területek elől. Az így kialakuló nagy félsivatagokon a növényfajok egy része kipusztult, mások pedig alkalmazkodtak a körülmények változásához.
Ahogy már a pozsgás levelek felülete is túl nagy volt, túl sok vizet párologtatott el, a kaktuszok valamennyi élettevékenységüket a törzsbe helyezték át, abba épültek be zöld színtesteik is.
A víztárolás szerepét is a szár vette át: ez alakult pozsgássá. Kinézetük tehát ezért tér el merőben sok más növényhez viszonyítva, mert életmódjukban víztárolásra kellett berendezkedniük, és e vizet a sok szomjas állattól meg is kellett védeni ezért képezték tövisekké módosult leveleiket.
Pár szabály betartásával könnyen tarthatók
Az ideális kaktusztalaj virágföld, lombföld vagy durva szemű homok keveréke esetleg perlittel kiegészítve. Lényeg, hogy jó vízáteresztő képességű legyen, mert a pangó vizet nehezen viselik e növények. A cserép vagy a tartóedény alján mindig legyenek kifolyónyílások, hogy a felesleges víz könnyen távozhasson azokon keresztül. A gyakori átültetést nem szeretik, 3-4 évente bőven elég átültetni őket, mert nem tartoznak a gyors növekedésű növények közé. Inkább nagyobb cserepet válasszunk számukra, mert a kis cserépben a felforrósodás nem kedvez a gyökereknek és könnyen a kipusztuláshoz vezethet.
Nyáron némi szoktatás után tűző napra kerüljenek, ez a hely legideálisabb számukra.
A hőingadozást jól bírják, az erős szél és hosszú esőzés nem tesz jót nekik ezért ilyenkor inkább vigyük őket tető alá. Öntözni elég hetente egyszer, de akkor jól átnedvesítve a talajt, lehetőleg alulról felszívatva a vizet. A kaktuszok nagyon jól tűrik a szárazságot, de ez nem jelenti azt, hogy nem örülnek a rendszeres öntözésnek, így ugyanis jobban fejlődnek. De két öntözés között hagyjuk, hogy kiszáradjon a talajuk. Az öntözés gyakorisága mindig a hőmérséklettől függjön. Forró nyáron ne sajnáljuk a vizet, ám késő ősszel csak mérsékelten, télen pedig általában nem kell öntözni (kivéve a fiatal kaktuszok esetében).
Kritikus pont közeleg: a teleltetés
A legtöbb kaktusz a teleltetésbe hal bele ezt azzal lehet megakadályozni, ha télire világos helyiségben, 5–13 fok között pihentetjük a kaktuszokat.
A téli hűvös teleltetés a következő évi dús virágzást is megalapozza. Amennyiben ezt a novembertől márciusig tartó időszakot növekedés nélkül vészelik át, van, hogy kicsit össze is zsugorodnak a nedvesség hiányától, akkor tavasszal sokkal könnyebben regenerálódnak majd.
A fotók Sas István agárdi gyűjteményében készültek.
