Back to top

Borból gyártanak fertőtlenítőt Olaszországban

Fertőtlenítő gélt állítanak elő borból az olaszországi Ravennában. A furcsának tűnő eljárásra a koronavírus-járvány, illetve annak hatásai miatt van szükség.

A boreladás Olaszországban több mint 50 százalékkal visszaesett a jó ideig kötelezően zárva tartó vendéglátóhelyek lecsökkent igényei következtében. A borászatok raktáraiban így felhalmozódtak a tavalyi év terméséből készített borok, miközben már hely kellene az ideieknek.

A tavalyi borok jó részét ezért szeszfőzdébe küldik, ahol fertőtlenítő gél lesz belőlük. Az eljárás lényegét a szeszfőzdék szövetségének (Assodistil ) elnöke magyarázta el.

- Megkapjuk a bort, amelyek az acéltartályokba kerülnek, majd lepárlással kinyerjük belőle az alkoholt, ami egyre tisztább lesz, mígnem eléri azt a szintet, ahogyan a gyógyszerészetben alkalmazzák, így alkalmas lesz fertőtlenítő gél előállítására.– mondta Antonio Emaldi.

A kinyert borszeszt, azaz etanolt ezután denaturalizálják, vagyis emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszik.

- Az alkohol a tartályokból pumpák segítségével csövekbe kerül, melyekben vegyszerrel denaturalizálják. A csőrendszerből aztán megint tartályokba vezetik, amelyekben a csomagolóüzembe szállítják, azután pedig már az üzletek polcaira kerül – tette hozzá a szeszfőzdék szövetségének elnöke.

Az Euronews helyszíni tudósítója, Luca Palamara arra hívta fel a figyelmet, az, hogy a borból fertőtlenítő lesz, segít túljutni a borászoknak - egy fontos gazdasági ágazatnak - a krízisen. Hogy a borból kézfertőtlenítő legyen, normális körülmények között elképzelhetetlen lenne, de a koronavírus-járvány sok mindent más megvilágításba helyezett.

A fertőtlenítőket akár az idei szőlőtermés szüretelésekor is alkalmazhatják.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/euronews.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén drasztikusan kevesebb svájci csoki fogyott

Több, mint 14 százalékkal kevesebb csokoládét adtak el a svájci gyártók idén, mint egy éve, melynek fő oka, hogy a vendéglátóiparban - elsősorban a éttermekben és a hotelekben - a járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom.

Kitüntetés a Frittmann családban

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Frittmann Jánosnak a Frittmann Pincészet tulajdonosának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Bor Akadémia alelnökének, a hazai szőlészet-borászat területén elért sikerei, valamint aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

A mezőgazdasági bizottság előtt az agrárminiszter

Aszály, fagy, belvíz, ASP, madárinfluenza, COVID-19, pánik – ezekkel a kihívásokkal kellett a magyar gazdáknak megküzdeni 2020-ban, ők pedig eredményesen helytálltak, az agráriumról pedig ezen körülmények között bebizonyosodott, hogy stratégiai ágazat. Így foglalható össze mindaz, amit Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti éves meghallgatása során mondott.

Halloween éjszakája a Budakeszi Vadasparkban

Megelevenedik az éjszaka a látogatók előtt október 31-én, szombaton a Budakeszi Vadasparkban, ahová a sötétedés után kezdődő, különleges hangulatú halloweeni programokra várják az érdeklődőket.

A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

Fogyasszuk kristályosan is a mézet - ám ha szükséges, kíméletesen olvasszuk fel!

Itt az influenzaszezon és még aktuálisabbá válik a méz használata. A méz kikristályosodása teljesen természetes folyamat és inkább akkor van baj, ha ez nem történik meg. Az azt is jelentheti, hogy nem igazi a méz, vagy már túl sokszor felhevítették. Ha tehetjük fogyasszuk kristályosan is a mézet. Ha viszont szükséges, így tudjuk kímélő módon újra folyékonnyá tenni.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

Megnyílt az első narancsbor bár Londonban

Az Egyesült Királyság első narancsbort felszolgáló bárja a Silver Lining megnyílt Londonban. A narancsbor elnevezés talán úgy hangzik, mint egy új kifejezés vagy trend, de valójában az egyik legrégebb óta készített bortípus a világon.

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.