Back to top

Rendkívüli helyzet, rendkívüli mezőny

A legrangosabb nemzetközi díjugratóversenyünk épp az augusztus 20-i hosszú hétvégére esett az idei évben. A Covid-járvány miatt teljesen átrendeződött a lovasok versenynaptára is, de ebben a bizonytalan időszakban az is óriási eredménynek számít, hogy egyáltalán engedélyezi az FEI a nemzetközi versenyek megtartását.

Budapest szívében rendkívül kiemelkedő mezőny gyűlt össze, három kontinens 23 országának több mint 350 lova mérte össze tudását a CSI***-W versenyen. A világranglista-második Martin Fuchs is hazánkat választotta ezen a hétvégén, ez is jól mutatja, hogy talán minden idők legerősebb mezőnye gyűlt össze a fővárosban.

Roberto Turchetto és My Cool Passion
Közel 370 lovat fogadott a Nemzeti Lovarda a négynapos megmérettetésre.

A versenyszámok korán reggel kezdődtek, és teljesen sötétedésig tartottak, a helyszínre kilátogatók nagy örömére. Három olyan versenyszámban is ugrathattak a lovasok, amelyekért értékes ranglistapontokat és magas pénznyereményeket kaptak.

A pénteki legnagyobb versenyszámban a brit színekben induló lovashölgy, Laura Renwick utasította maga mögé sporttársait Dublin V nevű lovával. Az összevetésben mindössze 0,03 másodperccel ment gyorsabban, mint a portugálok kiváló lovasa, Rodrigo Giesteira Almeida, aki ebben a versenyszámban Edgar nevű lovát lovagolta.

A szombati versenynapon rekord pénzdíjért szálltak nyeregbe a lovasok, 49 indulót köszönthetett a közönség a versenypályán. Rendkívül izgalmas összevetés után a svájciak lovasa, Alain Jufer örülhetett, hiszen Cornet MM nevű lovára került a győzelmi takaró, és svájci himnuszt hallgatott a közönség. A pénteki nyerő, Laura Renwick ezúttal az értékes második helyet szerezte meg másik top lovával, Arkugával.

Ebben a versenyszámban a legeredményesebb magyar lovas Horváth Balázs volt, aki verőhiba nélkül, mindössze 2 hibapontos időbüntetéssel lovagolta le a Karádi László – Németh Zoltán pályaépítő páros által megálmodott pályát a kiemelkedő formát mutató Laguilot Z nevű heréltjével.

Vasárnap délután telt ház várta a Gróf Széchenyi Istvánról elnevezett nagydíj kezdését, amely versenyszám rendkívüli izgalmakat tartogatott. Az alappályán úgy tűnt, újra meggyűlik a lovasok baja az alapidővel, de végül tíz hibátlan lovaglást is láthatott a közönség. Az összevetésben végül magyar lovasnak is szurkolhattunk, Tóth László Rádiháza Echo nevű lovával az ötödik helyet szerezte meg a végelszámolásnál. Vasárnap délután olasz himnusz szólt az eredményhirdetésen, Roberto Turchetto nyert My Cool Passion nevű lovával. A brit Laura Renwick top formában versenyző lovai közül a pénteki nyerő Dublint lovagolta újra, ezúttal a második helyre. Harmadik a svájci Arthur Gustavo Da Silva lett Inonstop van’t Voorhoffal.

Kihasználva, hogy nem mindennapi mezőny vonult fel Budapesten, öt olyan lovassal beszélgettünk, akikkel amúgy aligha lenne alkalmunk interjút készíteni.

Angelique Hoorn, Piergiorgio Bucci, Luis Sabino Goncalves, Martin Fuchs és Yuri Mansur nyilatkozott lapunknak.

Angelique Hoorn
Angelique Hoorn és Expectation Of Romance

A holland válogatott tagja, egyéni nyolcadik, csapatban negyedik helyezett volt a pekingi olimpia Hongkongban rendezett díjugratóverse­nyé­ben, akkor Blauwendraad’s O’brien nevű lovát lovagolta.

Melyik most a legjobb lova?

A holland tenyésztésű Expectation Of Romance, egy tizenegy éves herélt. Egy éve került az istállómba.

Tudja, hogy a ló sokáig Magyarországon versenyzett, Reischl Mártonnal?

Igen, sok videót láttam róla, egészen hosszú évekre visszamenőleg. Kiváló lovassal készült a versenyekre itt Magyarországon, így külön öröm számomra, hogy visszatérhetett szeretett lovam erre a kiváló versenyhelyszínre.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben nagyon megváltozott a lovassport. Mit gondol, mi lehet az oka ennek?

Egyre nagyobb szerepet játszik a díjugratásban is az anyagi háttér. Nagyon sokba kerül felkészíteni a lovakat, eljutni nagyobb versenyekre, viszont a pénzdíjak, amikért minden héten nyeregbe szállunk, ugyancsak folyamatosan nőnek. Ha nem áll mögöttünk egy-egy komolyabb szponzor, szinte lehetetlen bekerülni az élvonalba, annak ellenére, hogy a világ minden táján nagy számban rendeznek nemzetközi versenyeket.

A vírushelyzet hogyan befolyásolja az idei év versenynaptárát, milyen versenyekre készíti a lovakat ebben az évben?

Ebben a bonyolult, megváltozott helyzetben nincs könnyű dolgunk. Talán minden lovas nevében elmondhatom, szeretnénk minél több nemzetközi versenyre eljutni, még akkor is, ha most ezért messzebbre kell utaznunk.

Jelen pillanatban otthon, Hollandiában csak maximum kétcsillagos versenyeken tudok részt venni, így nagyon örülök, hogy elutazhattam legjobb lovammal Budapestre,
így láthatom, hogy egy nehezebb versenyen hogyan tud helytállni, milyen eredményt tudok vele elérni.

Nagyon jól érzem magam itt.

Piergiorgio Bucci

Piergiorgio Bucci és Cochello
Nemzetek díját nyert az olasz válogatottal, Estorilban pedig Global Champions League-győzelmet ünnepelhetett egyéniben, Casallord Z nevű lovával. Mit tudhatunk most erről a gyönyörű ménről?

Épp nemrég ment nyugdíjba szeretett lovam. Már elég idős, és sajnos kiújult egy régi sérülése is, amit már nem tudtunk úgy kezelni, hogy visszanyerje tökéletes formáját. Mindezek tükrében úgy döntöttem, hogy a tenyésztésben folytatja tovább karrierjét.

Mi a véleménye a Budapesten megrendezett versenyről?

Legelőször még 2002-ben versenyeztem itt, a régi füves pályán az olasz csapat tagjaként. Azóta óriási változáson ment át a létesítmény. Nagyon tetszik az eredmény, örülök, hogy ezt a versenyt választottam, úgy gondolom, kiváló munkát végeztek a felújítás során.

Hol van most istállója, hol készül a versenyekre?

Jelenleg Hollandiában van a bázisom, innen indulunk minden héten más-más országba versenyezni. A Covid-járvány kissé átírta a naptáram, hiszen szinte minden nagyobb, komolyabb négy-ötcsillagos versenyt töröltek a szervezők.

Mivel jelenleg új és fiatalabb, tapasztalatlanabb lovaim vannak, ezt az évet arra szánom, hogy versenyeken felhozzam őket a legmagasabb szintig, hogy jövőre top formát tudjanak mutatni.

Luis Sabino Goncalves

Tizenhárom éves korában kezdte pályafutását, a portugálok egyik legeredményesebb lovasa. Többször járt már Magyarországon a Nemzeti Lovardában. Mit gondol a versenyünkről?

Igen, sokszor versenyeztem már itt Budapesten. Az egész városnak van számomra valamilyen elbűvölő bája. Minden alkalommal boldogan térek vissza erre a csodálatos helyszínre. Kiváló a talaj, az istállók nagyon kényelmesek a lovaim számára, és különleges hangulatúak a versenyek ebben az arénában.

Luis Sabino Goncalves
Emlékszik még az első alkalomra, amikor hazánkba látogatott?

1995-ben lovagoltam itt először a portugál csapat tagjaként, a régi füves pályán. Emlékszem a régi épületek hangulatára, ami rögtön elvarázsolt. Nagyon jól érzetem magam itt akkor is, és legutóbb két évvel ezelőtt is, amikor a felújított Nemzeti Lovardába jöttünk versenyezni. Gyönyörű lett a felújítás után.

Jelenleg hol készül a versenyekre és hány lovat lovagol?

Portugáliában van istállóm, és nagyon sokat utazom. Általában egy versenyre négy-öt lovat viszek magammal. Az év első hónapjait az Emirátusokban töltöm, azután visszautazom Európába és szinte minden országban megfordulok, ahol számomra kedvezőek a feltételek.

Mivel kereskedőistálló tulajdonosa vagyok, leginkább olyan helyekre utazom, ahol fel tudom készíteni és megfelelő körülmények között be tudom mutatni az eladó lovaimat.

Martin Fuchs

A világranglista második helyét elfoglaló, mindössze huszonnyolc éves klasszis svájci lovas első ízben jár Magyarországon. Mik a benyomásaid a versenyről?

Nemcsak a versenyen, a városban is most járok életemben először. A melegítőpálya és a fedeles lovarda, amit a verseny alatt síkmunkára használunk, kifogástalan talajjal rendelkezik.

A versenypálya kifejezetten hangulatos és kiváló méretű.

Martin Fuchs
Az pedig, hogy a város szívében található a létesítmény, ezzel esélyt adva, hogy felfedezzük a környéket és ellátogassunk néhány jó étterembe esténként, mindig vonzó tulajdonság számomra.

Édesanyád részt vett csapatvezetőként a tavalyi évben a svájci válogatottal a Maccabi Játékokon. Hogy érezte magát?

Igen, itt volt a csapattal, és nagyon jó hangulatú, kiválóan megszervezett versenyről mesélt nekem. Elmondta, hogy milyen jók a körülmények a lovak és a lovasok számára egyaránt, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy úgy döntöttem, én is részt szeretnék venni itt egy versenyen és picit turistaszemmel is megnézzem ezt a szép várost.

Jelenleg a világranglista második helyén állsz, egy másik svájci lovas, Steve Guerdat után. Szeretnél a ranglista élére kerülni?

Januárban, az idei év elején még én vezettem a világranglistát. Ez nagyon nagy dolog számomra, hiszen Steve a példaképem. Borzasztóan nagy nyomás úgy versenyezni minden héten, hogy pontokat kell gyűjteni, különben veszélybe kerül a vezető pozícióm.

Most második vagyok és jelenleg nincs fókuszban az első helyezés.

Mindössze szeretném magam jól érezni hétről hétre a versenyeken, persze megpróbálok minél több nagydíjat nyerni, és pontot gyűjteni, de pillanatnyilag megelégszem a második helyezéssel.

A legjobb lovadat, Clooney-t miért nem hoztad el Budapestre?

Ő az idei évben a „koronavakációját” tölti. Otthon lovagolom, heti egyszer ugratok vele kisebb akadályokat. Néhány hete elvittem magammal egy nemzeti versenyre, ahol ugrott egy 130 cm-es tréningpályát. Nem tervezem, hogy idén nemzetközi szinten versenyezzen.

Bízom benne, hogy jövőre újraindulnak az ötcsillagos versenyek és addigra tökéletesen kipiheni magát, hogy top formában tudjon majd ugrani.

Yuri Mansur

Yuri Mansur
A brazil színekben versenyző lovas már az első nap belopta magát a nézők és versenyzőtársai szívébe. Kedves, nyitott versenyző, kiváló lovas, akinek az istállójából az elmúlt években két olimpiai ló is kikerült. Hogy érzed magad a versenyen?

Nagyon jól, tetszik a versenyhelyszín. Már jó ideje Európában élek, de valahogy amikor kimegyek az utcára, itt rögtön otthon érzem magam.

A vírushelyzet miatt kicsit szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen éppen erre az évre van szükségem ahhoz, hogy tökéletes formába versenyezzem fel a lovaimat, még jobban összeszokjunk és tapasztalatokat szerezzünk. Így, hogy az olimpia egy évet csúszott, nem sürget az idő, nem kell rohamtempóban fejlesztenem a lovaim tudását.

Lassan ikonikussá válik a citromsárga zakó, amiben versenyezel. Nem szokványos ez az élénk szín a díjugratásban, miért döntöttél úgy, hogy ezt viseled?

Mindig is foglalkoztatott az a gondolat, hogy a brazil díjugrató válogatottnak citromsárga színű zakóban kellene versenyeznie. Aztán mikor példaképem, Luiz Felipe Azevedo világkupadöntőt lovagolt, arra gondoltam, neki is ezt a színt kellene hordania, csakúgy, mint ahogyan a nemzeti válogatott focistáink teszik. Kicsivel később a holland válogatott elkezdte használni a narancssárga színt, pont akkor, amikor Európába költöztem, ez volt az utolsó löket, és eldöntöttem, mostantól én is a nemzetem színét szeretném magamra ölteni mindannyiszor, ahányszor belovagolok az arénába.

 

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2020/8 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Marhatereléstől a versenyekig - A vadnyugat lova

A vadnyugati életérzés megtestesítője a Quarter Horse (QH) – azaz a negyed mérföldes ló. Nevét a negyed mérföldes lóversenyről kapta, ami nagyon hasonlít az európai galoppversenyekhez, csak ezt a lovak rövidebb távon, körülbelül 400 méteren futják.

Bugac csodái

A nyaralás vagy a hétvégi kiruccanások tervezésekor az idén talán az eddiginél is többen nézegetik Magyarország térképét. Lapozgatják az útikönyveket, böngészik az internetet a hosszú, kényszerű bezártság után. Számtalan szebbnél szebb természeti látnivaló, építészeti és kulturális kincs felfedezése közül választhatnak.

Régi-új kerékvágás

Ahogy a veszélyhelyzet alatt érvényes korlátozások megszűntek, lassacskán a lovastornászok is visszatérhettek megszokott edzéseikhez – ami csapatsport lévén az edzőktől jelentős logisztikát, a gyerekektől pedig fokozott fegyelmet igényelt.

Interjú Kassai Lajossal a Lovasíjásszal

Kassai-völgy mára már fogalommá vált a világban: itt van a lovasíjászat bölcsője és világközpontja is. "Igyekeztem minél többet áthozni őseink kultúrájából, amelyeket a XXI. századi ember használhat. Az őseink hagyatéka óriási. Ez nemcsak a harcművészetükre, hanem az állattartástól kezdve a természetes életmódig, sok mindenre vonatkozik." -vallja Kassai Lajos a Lovasíjász.

Lovaspiknik Etyeken

Több szakágat népszerűsítő lovaspikniket tartott Etyeken, az impozáns Móró-birtokon a Hungária LSE. A hagyományteremtő céllal megvalósított nyári összejövetelnek bizonyára lesz még folytatása.

Elkaphatják-e az állatok a koronavírust?

Egy friss kutatás szerint vannak olyan állatok, amelyek megfertőződhetnek koronavírussal, szerencsére a házi kedvencek, a kutyák és macskák kevésbé érintettek.

Az ágazat távlati elképzelései és tisztújítás a MÁSz-nál

Európában másodikként hazánkban alakult meg elismert juh- és kecskeágazati szakmaközi szervezet. Várhatóan jövő decemberig a sertés-és a húsmarha ágazatban is összefognak az ágazat szereplői termelőktől a feldolgozókig és megalakítják a szakmaközi szervezetet – hangzott el a Magyar Állattenyésztők Szövetsége tisztújító küldöttközgyűlésén, amelyen részt vett Nagy István agrárminiszter is.

A nagy durranás után

Mindenki számára természetes, hogy a Bábolnai Gazdanapokon a ménesbirtok is bemutatja tevékenységét, illetve lovait. Idén a Shagya arab fogatok és ugrólovasok mellé vendégként huszárokat hívtak, illetve bemutatkoztak két másik lovas „szakma” képviselői is: a szabad idomítók, illetve a lovas kaszkadőrök.

A mesterséges termékenyítés buktatói - Jubileumi közgyűlés szakmázással

A fennállásának 30. éves jubileumát ünneplő Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete közgyűlésének nyilvános részében az eredményes termékenyítésről, illetve a genetikai betegségek tenyésztésből való kiszűréséről hangzottak el előadások.

Mérföldkő a Bábolnai Gazdanapok történetében

A Bábolnai Gazdanapok bő három évtizedes történetének talán legemlékezetesebb kiállítása ért véget. A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. közös, a hazai agrárkiállítások egyik zászlóshajójának tartott rendezvénye nemcsak hogy felvonultatta az ágazat színét-javát, de a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal történő személyes találkozásra is lehetőséget adott.