Back to top

Tartós az érlelő idő

Hazánkban a meleg, száraz, csendes időjárás folytatódik a következő napokban is, mely kedvező az érési folyamatoknak, a betakarításnak és az egyéb mezőgazdasági munkáknak. Az elvetett repcének azonban csapadékra lenne szüksége.

Számottevő csapadék utoljára a múlt hét első napjaiban hullott az országban. Azóta csak a nyugati és az északi országrészben fordultak elő elszórtan záporok, zivatarok vasárnap és hétfőn, de az ország túlnyomó részén száraz időjárás volt a jellemző.

A talajok a nyugati és az északi országrészben még nedvesek, az Alföldön, különösen a déli részén viszont egyre szárazabbak. A felső 20 cm-es réteg az előbbi területeken is sokat száradt az elmúlt napokban.

A fölső fél méteres rétegben az Alföld déli részén egyre nagyobb területen már a 40%-ot sem éri el a talaj nedvességtartalma a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában.

Fotó: OMSZ

A vasárnap érkezett gyenge hidegfront a hőmérsékletben nagy változást nem hozott, csak pár fokkal fogta vissza a nappali felmelegedés mértékét. A hűvös hajnalokat (különösen tegnap reggelre hűlt nagy területen 10 Celsius fok alá a levegő, sőt már 5 fok alatti értékek is megjelentek) meleg nappalok (25 fok fölötti maximumokkal) követik, összességében átlag fölött alakul a hőmérséklet. A nagy napi hőingás erős harmatképződéssel jár együtt.

A kukorica a viaszérés fenológiai fázisában jár, további csapadékra égetően már nincs szüksége.

A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, a növények megkapták a virágzásra, valamint a szem- és magképződésre is a csapadékot, így igazán jó termésben lehet bízni.

A dunántúli területekre a nyár második felében érkezett a több csapadék, a szemfejlődés időszakára, de a korábbi csapadékhiány utólag már nem pótolható.

A másik nagy terülten termesztett szántóföldi növényünk, a napraforgó az állományszáradás fázisában jár, többfelé megkezdődött a deszikkálása és a betakarítása. Mindkét növényünkre kedvező a meleg, száraz időjárás.

Optimális az idő a most érő gyümölcsök számára is a megfelelő íz- és zamatanyagok kialakulásához és a mezőgazdasági munkákhoz.

A repce szempontjából már nem ilyen egyértelmű a helyzet: ahol még augusztus végén a földbe került a mag, ott megkapta a keléshez szükséges csapadékot a növény.

A további fejlődéshez azonban most már esőre lenne szükség, különösen ott, ahol csak a múlt heti eső után került elvetésre a mag.

Csapadéknak viszont a következő 6-8 nap során nagyon kicsi az esélye, úgy néz ki, hogy a repce szezonja sokfelé nehezen indul, vontatott, hiányos kelés és lassú kezdeti fejlődés vár rá.

Fotó: OMSZ

Az előttünk álló 6-8 nap során lényeges változás nem valószínű időjárásunkban. Nagyrészt napos, száraz, csendes idő várható, többnyire gyenge vagy mérséklet légmozgással. A talaj tovább fog száradni. A hőmérséklet sem sokat változik egyik napról a másikra, a hűvös hajnalokat meleg, nyárias délutánok követik 30 fok közeli felmelegedéssel.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kaptassunk még magasabbra

A Soproni Parkerdő intenzíven látogatott városkörnyéki területét nyugati irányba elhagyva kiemelkednek a Soproni-hegység 500 méternél magasabb bércei. Közúton három irányból közelíthetjük meg a nyugati határterület: a Récényi úton, a Brennbergi-völgyben vagy Ágfalva felől.

Lassan nyugovóra tér a kert

Hamarosan megérkeznek a fagyok, ám a kertben még akad néhány olyan tennivaló, amelyek hatékonyabbak lesznek, ha még idén, tél előtt elvégezzük, ahelyett, hogy tavaszra halasztanánk.

Új korszak az agráriumban

Csiza Gergő úgy érzi, egyszerűen beleszületett a mezőgazdaságba, a középiskola és a szakirányú egyetem elvégzése után sikeresen vett részt a fiatalgazda-pályázaton. Jelenleg egyéni vállalkozóként gazdálkodik sümegprágai birtokán, Veszprém megyében.

Uniós agrárpolitikai reform 2022 után

Az Európai Parlament képviselői pénteken elfogadták álláspontjukat a 2022 utáni agrárpolitika reformjáról. A parlamenti delegáció ezzel készen áll a tárgyalásokra az uniós szakminiszterekkel.

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

#ForestBiodiversity

Lépjünk túl a közhelyeken és hallgassuk meg az erdészeket, értsük meg a tevékenységüket, tanuljunk a tapasztalataikból! Dióhéjban ez az új, #ForestBiodiversity elnevezésű figyelemfelkeltő kampány üzenete, amelyet hat, az európai erdészeti ágazatot képviselő egyesület indított Brüsszelben.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

Konfliktus van az emberek táplálása és az éghajlat stabilizálása között

A Nature című folyóiratban megjelent új tanulmány szerzői szerint a globális élelmiszer-termelés egyre nagyobb klímaveszélyt jelent, ugyanis a jelenlegi mértékű nitrogén-oxidul-kibocsátás miatt nemhogy az iparosodást megelőző hőmérsékletet mindössze 1,5 °C-kal fogja meghaladni a hőmérséklet, hanem a globális hőmérséklet-emelkedés 3 °C fölött lesz.

Lassan szikkad a talaj

A múlt hét jelentős esőzései után a héten már országszerte száraz, egyre melegebb időjárási körülmények között szikkadhattak a talajok, így lassan folytatódhat a kukorica betakarítása és az őszi kalászosok sár miatt félbe maradt vetése. A száraz idő a hétvégéig folytatódik, szombattól kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, főként délen és keleten lehet számítani kisebb esőkre, záporokra.