Back to top

Érden vannak borospincék?

A legtöbb érdi még csak nem is hallott arról, hogy a település jelentős pincesorral rendelkezik. Sőt, hogy minaretje, vára és kastélya is van, és a leghosszabb Duna partszakaszt ugyancsak magáénak tudhatja. Honnan is ismernék, hiszen a település – a főváros szomszédságának köszönhetően – leginkább alvóváros jelleget öltött.

Magam is meglepetéssel nyugtáztam, hogy - a feltételezések szerint - a Mély úti pincesor közepén vezetett a római hadiút, a Limes.

e1.jpg

Fotó: viniczai

A Pincetulajdonosokkal Érd-Ófaluért Közhasznú Egyesület több mint tíz éve már, hogy az érdi önkormányzat segítségével az Érdi Szüret elnevezésű programját, az ófalusi pincesoron. A rendezvény a legnépszerűbb helyi és környékbeli eseménnyé nőtte ki magát, ilyenkor kinyitják a présházakat, gyermekprogramokat szerveznek, de mellette megőrizték a hagyományainkat is.
A szüreti fesztiválra olyanok is jönnek, akik soha korábban nem jártak Ófaluban, de még azt se tudják, hogy van Érden pincesor. Ennek köszönhetően, újabb és újabb látogatórekordot döntött a szüreti mulatság, amire nemcsak az érdiek mentek ki szép számban, de rengetegen érkeztek az ország különböző településeiről is.

Fontosnak tartják a hagyományok ápolását, úgy ahogy szüret idején nagyapáik, nagyanyáik korában is tartották: víg felvonulással ünnepelték a szőlőtermést, az újbor születését és a jól elvégzett munka sikerét.

Kultúránk szerves részét képezik a paraszti élet mozzanataihoz kapcsolódó ünnepek. Éppen ezért lovaskocsis felvonulással, szőlőtaposással, mustkóstolással, nyitott présházakkal, bortúrával és gazdag családi programokkal ünnepelték idén is a szüretet.

e4.jpg

Fotó: viniczai

1829-ben Polákovits, Patyi, és a Gyurkovits családok családfői részéről a mezőváros nevében, megkeresték Batthyányi Fülöp főherceget, akinek ebben az időben az uradalmi tiszttartója egy Kulifai nevű úr volt. A gazdák hivatkozván arra, hogy a Potenciána hegyen lévő erősség az Attila vár és a Sánchegy elvesztette katonai szerepét, így a Mély út hadászati szempontból háttérbe szorult. Kérték az uradalmat, hogy a terület megvétele mellett engedélyezzék, hogy itt lyukpincéket és előttük présházakat építhessenek. Az uradalommal kötött megállapodás megvalósulása - melyet 1830-as Dunai árvíz által okozott kár is sürgetett - kezdett kialakulni a mai pincesor elődje. A szőlőhegyről lefelé vezető úton az első pincék tulajdonosai a kérelmező Polákovits, Patyi és Gyurkovits családok lettek.

A filoxéravész kipucolta a érdi szőlőket, helyükre gyümölcsösök kerültek, a pincéket barack, alma tárolására használták.

Jó másfél évtizede, hogy az elhanyagolt állapotban lévő présházakat, lyukakat újra felfedezték a régi szőlőművesek leszármazottai. Fiatalok, fiatalos lendülettel vágtak neki a hagyományok felélesztéséhez. Bár a kezdetekkor főként vásárolt szőlőből szűrték a bort, mára közel öt hektáron újra szőlő virul, s a Mély út 27 pincéjének fele megújult. Mindezeknek pedig szemtanúi lehettek azok, akik a 2007 óta megszervezett Érdi Szüreti napokra kilátogattak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elvitt az aszály több százezer hektoliter bort

A tavalyinál és a korábban vártnál is kevesebb lesz az idei bortermés a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előrejelzése szerint. A jó évjárat lehetősége megvan, emelkedtek a szőlőárak is, de még mindig nem érik el azt a szintet, amely szükséges lenne a minőségi termeléshez.

Jó minőségű, közepes mennyiségű szőlőre számítanak Szekszárdon

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők.

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.

202 érem: prémium borok és élelmiszerek Magyarországról

Éremesővel és komoly elismeréssel indult a hét a magyar agrár-élelmiszeripari termékek számára Londonban. A járványhelyzet miatt jelentős késéssel, de kihirdették a Great Taste Awards és Decanter World Wine Awards díjakat is.

Ingyenes borismereti képzéssorozatot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2020 őszén Bor a vendéglátásban címmel ingyenes borismereti képzéssorozatot indít, melynek célja a hazai vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos tudásanyagának bővítése.

Válasszuk a hazait, ezzel magyar munkahelyeket támogatunk és védjük a környezetet

Az idei év megmutatta, hogy a globalizáció következtében mennyire kiszolgáltatottá vált a világ, és hogy mennyire fontos az önellátás. Világossá vált, hogy Magyarország mezőgazdasága és élelmiszeripara kiválóan helyt állt a legnehezebb járványos időszakban is – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a XI. Duna-Tisza Közi Agrárexpo megnyitóján.

Smash, a mezőgazdasági robot

A japán Yanmar kifejlesztett egy autonóm moduláris robotplatformot, amelynek első modelljét elsősorban szőlőültetvényekre optimalizálták.

Az egri hegybíró kapta Dobó kardját

Dobó Kardja-díjban részesült Tarsoly József, egri hegybíró. A várkapitány kardjának hiteles másolatát azoknak ajándékozzák, akik sokat tesznek a városért, jó hírét keltik Egernek.

Löszön termett bor, bemutatkozott a Vida Borbirtok új bora

Szekszárd maga a zegzugos sokszínűség. Ez adja borainak jellegzetes, megfejthetetlen varázsát. Rejtőzködő borvidék, messziről csak egy dombsor, közelebb kell jönni, hogy feltáruljanak a szurdokokban megbújó pincék, a dombokra felfutó szőlősorok.

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében

Sorsfordító év lehet az idei a magyar vidék életében, és nemcsak a koronavírus okozta nehézségek miatt, hanem mert „a vírus megmutatta, hol a helyünk: sok magyar hazatért az anyaföldhöz fordulva” – hangzott el a IV. Földművesek Napja ünnepségén.