0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Tegyünk a vidék szociális jóllétéért!

A szociális jóllét megőrzése sarkalatos pont a koronavírus árnyékában. Bács-Kiskun és Békés megyében az idősek megsegítésére esett a fókusz, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megye a fiatalok körében népszerű fejlesztéseket célzott meg, hogy segítse megőrizni a lakosok mentális és fizikai jóllétét.

Bács-Kiskun – szeretethang a vonalban

Fizikai épségünk megőrzése érdekében az otthoni bezárkózás, az emberekkel való találkozások elmaradása komoly lelki megpróbáltatást jelent, főleg a magányosan élő emberek számára.

Így született az ötlet, hogy az önkéntesek a kijárási korlátozás miatti elmagányosodás ellen telefonos beszélgetésekkel vegyék fel a harcot, ezzel javítva valamennyit a négy fal közé kényszerült emberek helyzetén.

Az ötletnek nagy lendületet adott, hogy a kiskunfélegyházi önkormányzat a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz fordult azzal a kéréssel, hogy az otthon rekedt idősek megsegítésére hozzanak létre egy telefonos segítő szolgálatot. Elindult tehát a Szeretethang a vonalban elnevezésű program, ami jóízű beszélgetésekkel kíván a betelefonálók lelki épségéhez hozzájárulni.

Békés – összefog a megye

A Békés Megyei Önkormányzat új weboldalt (bekesmegyeosszefog.hu) hozott létre azzal a céllal, hogy összekössék azokat, akik segítségre szorulnak azokkal, akik segítséget tudnak felajánlani a megyében a koronavírus-járvány idején.

Az oldal két alapvető irányába vezeti az érdeklődőket, annak megfelelően, hogy segítségre szoruló keresi fel, vagy olyan személy, aki segítséget ajánlana fel.

Eddig több, mint háromezren látogatták és hatszázan osztották meg a megyei weblapot, ahol több helyi és civil önkéntes élt felajánlással. A felajánlók többnyire önkéntes munkával – főként bevásárlással, gyógyszerkiváltással, csekkbefizetéssel – igyekeztek segíteni, elsősorban az idős korosztálynak és a krónikus betegeknek. Továbbá érkeztek felajánlások szállítás, tanítás és korrepetálás témakörben is.

Borsod-Abaúj-Zemplén: Abaújszántón a fiatalokra is nagy figyelmet fordítanak

Abaújszántó a Tokaji borvidék egyik települése, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Gönci járásban található. Fontos kérdés a fiatalok helyben tartása, ezért adtak át kondiparkot és ifjúsági házat, és nemrégiben átadták a térség legnagyobb termelői piacát, ahol akár több mint száz árus árulhatja portékáit. A Vidékfejlesztési Program és a helyi önkormányzat saját erejének biztosításával Ifjúsági Házat hoztak létre egy régi, teljesen elhanyagolt épület teljeskörű felújításával.

A település vezetői fontosnak tartják, hogy a fiatalságot helyben tartsák, így minden erejükkel azon dolgoznak, hogy számukra élhető körülményeket teremtsenek és jól érezzék magukat.

A felújított épületben helyet kapott egy családi napközi, a súlyemelő szakosztály minden igényt kielégítő edzőterme, egy terem a darts és a ping-pong kedvelők számára, valamint egy próbaterem a helyi fiatalokból álló „EztRád” Nyitott Színpad Társulata részére.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság