0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 12.

Hova tűnhetett a Bócsán vadkamerának pózoló tarajos sül?

November 18-án, egy Bócsán kihelyezett vadkamera tarajos sült rögzített, amit a Kiskunsági Nemzeti Park is alátámasztott. Az eset igazán rendhagyó, hiszen a faj Afrikában őshonos, a hazai faunának nem része. Ugyanakkor Európa mediterrán régióban, például Olaszországban vagy a Balkánon már megjelent.

Vélekedések szerint az egyed valószínűleg fogságból szökhetett, de az sem kizárható, hogy Szerbián keresztül érkezett hazánkba.

A faj opportunistának mondható, igen jó az alkalmazkodóképessége, emiatt található meg sokféle élőhelyen, és nagy távolságokat képes megtenni élelemkeresés közben. Dél-Európában a telet üregekben tölti, de téli álmot nem alszik.

A rejtélyes állat nyomaira azóta nem bukkantak, továbbra is csak a kamera által rögzített kép a bizonyíték jelenlétére.

A sül, bár tüskés, nem rokona a rovarevő sünnek, a rágcsálók közé tartozik. Testhossza 60-93 cm, tömege 10-30 kg. A háta közepétől a farka végéig 35 cm-es, fekete-fehér sávos tüskék fedik testét. Éjszaka jár táplálék után, a nappalt üregrendszerében pihenve tölti.

A nemzeti park szakemberei felhívják a figyelmet, hogy bár alapvetően békés növényevőnek számít, ha veszélyben érzi magát és sarokba szorítják, akár harciasan is felléphet támadójával szemben – ilyenkor tüskéit felmereszti és „csörgeti”. Ha ez nem okoz félelmet a támadóban, akkor hátat fordítva támad.

A tüskék nagyon lazán kapcsolódnak a bőréhez, szinte azonnal leválnak, amint valamibe belefúródnak.

A tüskék vége kampós, így igen nehéz őket kiszedni. Éppen ezért figyelmeztettek, senki ne próbálja meg befogni, mert sérülés lehet a vége.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata kéri, hogy ha valaki látja az állatot, értesítse őket a következő telefonszámon: + 36 30 555 6171.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu