Back to top

Rezét Debrecenben - A Gemenc Zrt. gőzöse a Zsuzsi Erdei Vasút vendégszeretetét élvezi

Rezét, a Gemenci Állami Erdei Vasút nosztalgia gőzöse, megújul. A munkálatokat a debreceni székhelyű ENERGOSZERVIZ Kft. műhelyének szakemberei végzik. A teljes felújítás során elemeire bontották szét a mozdonyt, majd újjáépítették. Az elkészült lokomotívot a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. befogadta, hogy megtörténhessen a mozdony próbajárata, tesztelése és a műszaki finomhangolás.

Rezét gőzős két élete

Rezét gőzös Debrecenben
Fotó: Ferencz László
A 490,2003 pályaszámú Rezét gőzös 2001 márciusában állt először szolgálatba a Gemenci Állami Erdei Vasútnál. Az erdélyi Resicabányán (Reșița) 1954-ben gyártott mozdony a leghíresebb székelyföldi fürdővárosban, Borszéken, a helyi ásványvízüzemben vontatott nyugdíjazásáig. Innen került – közel két évtizeddel ezelőtt – Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe, Gemencre, ahol már nem a tehervontatás, hanem a turisták szállítása a feladata.

A szertartályos, telített gőzzel üzemelő mozdony egyik érdekessége, hogy kazánjának kialakítása lehetővé teszi a fafűtést is, így sokkal gazdaságosabban tud üzemelni.

A Gemenci Állami Erdei Vasút

Hazánk egyetlen ártéri keskeny nyomközű erdei vasútját a Gemenc Zrt. üzemelteti. A pálya közel 30 km hosszan, jellemzően a Duna mellékágai, holtágai mellett kanyarog, miközben látványos erdőrészleteket, réteket, vadföldeket érint.

Menetrend szerinti megállóhelyei közelében tanösvények, kirándulóerdők, tájjellegű kiállítások, pihenő- és játszóparkok biztosítják a minőségi ökoturizmus élményét.

A bakancsos, kerékpáros és a vízi turisták kiszolgálása mellett azon kevés magyarországi kisvasutak egyike, ami még az erdőgazdálkodást is segíti, illetve az árvíz megérkezése előtti utolsó pillanatokig a szerelvények a mentésből is kiveszik a részüket.

Forrás: 
Gemenc Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hatalmas lehetőség előtt állunk

Közel egy év múlva hazánk ad otthont az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. A szervezés és a munkálatok nagy erőkkel zajlanak szerte az országban, hiszen a kiállítás budapesti központja mellett több kiemelt vidéki helyszínen is számos program várja az érdeklődőket.

Színes őszi immunerősítők

Elődeink a gyógyuláshoz, szépüléshez vagy éppen a főzéshez is gyakran hívták segítségül a természet gazdag kincsestárát, ami máig kíméletes és olcsó megoldás. Az őszi, színesedő erdőben tett kiránduláskor is sokféle immunerősítő termésre bukkanhatunk.

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Futóhomok helyén zöldellő erdő

A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Monori Erdészete Pest megye 25 községének határában, mintegy 10 ezer hektár állami területen látja el erdőgazdálkodói feladatait. Az erdészet 1977-ben alakult a Mendei és a Csévharaszti Erdészetek összevonásával. Jelenleg kilenc hagyományos erdészkerületből áll, ezen kívül Csévharaszton fűrészüzemet, Mendén pedig csemetekertet működtet.

Az erdő igazi tanítómester

Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

Az erdő örök, de nem hagyhatjuk magára

Az állami kezelésben lévő erdők jelentős része természetvédelmi oltalom alatt áll. A fokozottan védett, védett vagy Natura 2000 rendeltetésű erdők esetében gazdasági szempontok helyett a természetvédelmi elvárásokat előtérbe helyezve kell meghatározni az erdőkezelés céljait.

Futrinka Fánival Rákóczi erdejében

A Dabas közeli Mántelki erdőtömbben húzódik a Rákóczi erdeje tanösvény. A piros körrel jelölt útvonal autóval először közúton, majd földúton közelíthető meg; a Mántelki erdészház és pihenőnél kezdődik és 7 kilométeren keresztül bemutatja az erdő élővilágát, az erdészek munkáját.

Alig indult el, de már most tudni: az idei Educatio kiállításra sokáig emlékezni fognak

Megnyitotta "kapuit" a 2021-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, mely rendhagyó, online formában várja a továbbtanulás előtt álló fiatalok tízezreit. A 21 éves múltra visszatekintő rendezvény három napja alatt ezúttal is minden terítékre kerül a témában.

Minden elsős hallgatója után fát ültet a Soproni Egyetem

A Soproni Egyetem már régóta elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés mellett, mely szemlélet az Egyetem négy karán a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap, valamint egyre inkább átszövi a mindennapi működést is.

Magyarországon telelő erdei szalonka

Egy erdei szalonkáról készített fotókat a napokban Farkas Szilárd, a NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének fővadásza. Bagamér térségében, egy vadászat közben, a hóban vette észre a madarat, és akkor sikerült lencsevégre kapnia.