Back to top

Animációs tananyaggal segítik az erdészeti ismeretek elsajátítását

Tíz kisfilmből álló animációs tananyag készült az erdészeti szakközépiskolák tanulói számára. Az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány megbízásából, az Agrárminisztérium támogatásával született sorozat az erdősítés témakörében jelent online elérhető segédletet.

Az országfásítási programhoz kapcsolódva az online oktatást támogató néhány perces animációk az erdészeti szakközépiskolai tananyag erdősítésekkel kapcsolatos fejezeteihez nyújtanak hasznos kiegészítést.

Összefoglalják az új erdők létesítésének és a meglévő erdők megújításának lépéseit a csemetetermeléstől kezdve a kézi és gépi talajelőkészítés és ültetés különböző módszerein át az erdősítések befejezésének hatósági ellenőrzéséig.

Az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítványt azzal a céllal hozták létre 2016-ban, hogy támogassa az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban folyó oktató munkát. Különösen fontos az előrelépés a digitalizáció területén és a jelenlegi járványhelyzetben, amikor nehezebb a gyakorlati oktatás megvalósítása.

Fotó: Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány

Így született meg idén a tíz kisfilmből álló animációs sorozat tananyag, ami azonban a szakközépiskolai diákok mellett a magánerdő-tulajdonosok és az erdőtelepítésekre pályázó önkormányzatok számára is hasznos segítség lehet az erdőben folyó munkák folyamatának megismerésére.

Az Agrárminisztérium támogatásával készült korszerű tananyag-segédlet bárki számára szabadon elérhető az Országos Erdészeti Egyesület YouTube-csatornáján:

Erdősítés - Online tananyagsegédlet

 

Valamint az iskola facebook oldalán, https://www.facebook.com/Bedo.Albert.Erdeszeti.Iskola.

Forrás: 
Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hét középiskola diákjainak tudatos pályaválasztását segíti a MATE Pest megyében

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködési megállapodást kötött hét - aszódi, gödöllői, isaszegi és péceli - középiskolával, a diákok tudatos pályaválasztása és továbbtanulásuk elősegítése érdekében.

Változatos élővilág a Kupi-erdőben

Pápától délre, a várostól tíz kilométerre, a Kupi-erdőben vezet a Tallós Pál Tanösvény. A Bakonyerdő Zrt. által 2003 óta működtetett és tavaly felújított tanösvény egy fájóan fiatalon elhunyt, kivételes ember és szakember munkásságának állít emléket.

Bevetésen a mezőőrök

Ősszel az Agrárminisztérium megújította a mezőőrök és a hegyőrök szolgálati viszonyának szabályozását, ennek következtében mintegy 430 mezei őrszolgálat számára vált átláthatóbbá a jogszabályi környezet. Országszerte nagyon vegyes a kép, sok helyen egyáltalán nincs mezei őrszolgálat, máshol alig működik, és vannak nagyon jó példák is. A városokban és a falvakban szolgálatot teljesítő mezőőrök feladatai között nagyok a különbségek.

Polgárőrök közreműködésével tisztulnak meg a Debrecen környéki erdők

A debreceni, illetve a megyeszékhely 15 kilométeres körzetében levő erdőterületeket tisztítja meg a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért.

Az erdő látogatásának rendje - Az erdei közlekedés szabályai

A Pécs környéki és Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. régóta arra törekszik, hogy partneri viszonyt létesítsen a rendőrséggel. Május 3-án ezért tartottak közös partnerségi konferenciát, melyen a fő téma az erdei közlekedés, különösen az erdei motorozás, quadozás volt.

Madarakról és fákról a botanikus kertben

Több mint ötszázan vettek részt a Madarak és Fák Napja alkalmából pénteken, a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjében rendezett programon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület valamint a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola két év kényszerszünet után tartotta meg ismét az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt.

Végéhez közelednek a tavaszi mezőgazdasági munkák

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István agrárminiszter. Az április második felében és május első napjaiban uralkodó időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését Magyarországon.

Bölcs fákat mutatnak be

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége és a szlovák Narodny Trust tavaly indította el a Bölcs Fák – a történeti és gyűjteményes kertekben lévő matuzsálem fák megőrzése és vonzerejük növelése a zöld turizmus jegyében című kezdeményezését.  Közös munkájuk során támogatják az idős fák állapotának felmérését, a kiválasztott fák ápolását.  

Elhunyt Antonio Carraro

A 90 évesen elhunyt Antonio Carraro hosszú ideje volt a családi tulajdonú vállalat elnök-vezérigazgatója. A Compodarsegoban működő gyár elődjét Giovanni Carraro alapította 1910-ben. Az Antonio Carraro nevével fémjelzett traktorgyárban sajátos konstrukciójú, 100 LE alatti kompakt traktorokat állítanak elő ültetvényekre és kommunális területre.

Pusztapalota a Vár-völgyben

Hazánk hegyvidékein barangolva megannyi érdekes és elgondolkodtató elnevezésű barlangot, szurdokvölgyet találunk. A Bakonyban sincs ez másképp, gondoljunk csak a betyárvilágból ismert Savanyú Jóskáról elkeresztelt barlangra, vagy a Római-fürdőre, amelynek elnevezéséről sokféle szóbeszéd kering, azonban fürdőként sosem működött. Számos legenda övezi a Pusztapalotát is, az egyik szerint egykoron Mátyás király kedvelt vadászkastélya volt.