0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Nóniusz ménvizsga és tenyészszemle

A Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület a rendkívüli és reményeink szerint egyedi év lezárásaként a mezőhegyesi állami ménesbirtok rohamléptekkel fejlődő ménesében rendezte meg éves ménvizsgáját és országos tenyészszemléjét.

A rendező és az egyesület is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a járványhelyzet miatti második nagy szigorítás előtt kiváló időjárás és minden igényt kielégítő szakmai környezet várta a bemutatni kívánt csikókat, illetve tenyészkancákat.

Egy tenyésztőközösség életében mindig kiemelt szakmai érdeklődést, figyelmet, izgalmat hozó alkalom a ménjelölt egyedek vizsgája.

Különösen igaz volt ez az idei évben, hiszen, már a Hortobágyon, Mezőhegyesen, illetve Vasváron megrendezett előszelekcióra is abszolút rekordot jelentő harmincegy nevezés érkezett. A ménvizsgára engedélyezett tizenhat csikóból végül tizenegy ménaspiráns vett részt a megmérettetésen. A vizsgaeredmények alapján négy kiváló származású fiatal mén kapott teljes körű engedélyt, öt pedig korlátozott lehetőségekkel kezdheti meg pályafutását.

Örömteli volt, hogy a tenyészszemle sem igazolta előzetes aggályainkat, az elővezetett harminchat csikó és kanca mind létszámában, mind minőségében jól reprezentálta szakmai törekvéseinket, az állami ménesek mellett több magántenyésztő is kiváló egyedekkel jelent meg, amelyet értékes kategóriahelyezések igazoltak.

A fajta tenyésztési programja által kínált lehetőségekkel való élni tudás ékes példájának tartom a III. Csikóchampionátus győztesét, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által tenyésztett kancacsikót, mely eleganciájában, mozgásában, típusában egyértelműen a fajta 21. századi jövőjét jeleníti meg.

Mindez persze tudatos tenyésztőmunka eredménye, hiszen a kiváló teljesítményű kancacsalád mellett a csikó kvalitásait a legendás Nonius „C”XXX törzsmén, a Zeffirellivel történt anyai cseppvér­keresz­tezés, illetve a Nonius XVII törzsménre végzett rokontenyésztés alapozták meg.

De ugyanez igaz a championátus második helyezettjére is, mely csikó pedigréjében a Mátai Ménes által tenyésztett típusos, Nonius XI Janus törzsmén kombinálódik a harmadik ősi sorban Akitossal csepp­vérkeresztezett, de N XVII-es apaságú anyai származással.

E két származás, ez a siker évtizedek következetes tenyésztői munkájának eredményét tükrözi.

A kétnapos rendezvény zárásaként idén 15. alkalommal került megrendezésre a nóniusz fogatok számára kiírt Kozma Ferenc Kupa, melynek győztese a Magyar Zoltán által hajtott, Lovász József és Magyar Zoltán tulajdonában álló kettes fogat volt, mely az összevetés pályáját a három hibátlan összevető közül a legjobb időeredménnyel teljesítette.

Általános összegzésként az idei rendezvény legfontosabb tapasztalatának azt tartom, hogy az óhatatlanul némileg eltérő tenyésztői törekvések mellett az összkép egységet és egyre inkább minőséget tükröz. Megítélésem szerint érzékelhető az elmúlt évtizedben kialakult átfogó támogatási rendszer pozitív hatása, bár annak a minőséget fokozottan támogató finomhangolását a közeljövő fő feladatának ítélem.

Gratulálok az egyesület tenyésztőinek, munkájukhoz a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben kitartást és tenyésztői sikereket kívánok!

Forrás: Pegazus