0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 25.

Ünnepi díszbe „öltözött” traktorokkal gyűjtöttek adományt – VIDEÓ

Karácsonyi pompába „öltözött” traktorok és teherautók konvoja szelte át az angliai Liverpool városát egy gyermekeket támogató jótékonysági kezdeményezés részeként. Az akcióban körülbelül 100 gazdálkodó vett részt.

Körülbelül 100 gazdálkodó vett részt a zömmel traktorokból álló menetben, mely Liverpool határából indult, s a városon keresztülhaladva, egy nagyjából 50 kilométeres utat követően érte el célállomását, az Alder Hey Gyermekkórházat.

A résztvevők a kórház előtt elhaladva igyekeztek felvidítani az ablakokból kukucskáló gyermekeket, illetve pénzadományt is gyűjtöttek az intézmény számára.

A konvoj innen egy közeli élelmiszerbankhoz robogott, ahová élelmiszer-adományokat vittek. A kezdeményezés szervezője, Oliver Harrison arról beszélt, hogy az akcióban résztvevő gazdák, illetve az őket kísérő rendőrök példaértékű összefogásról tettek tanúbizonyságot.

„Szavakkal nem tudom kifejezni, mekkora élmény volt látni a konvojt szemlélő emberek boldog arcát. Szinte újból gyermeknek éreztük magunkat” – mondta a fiatal gazdálkodó, hozzátéve, hogy eddig körülbelül 25 ezer fontot (nagyjából 10 millió forintot) gyűjtöttek össze az említett gyermekkórház alapítványa számára.

youtube://v/_lcdNhun2-g

 

Forrás: itv.com