Back to top

Bírja a forró nyarakat az új, klímarezisztens almafajta

Lelkesen értékelték az első klímaellenálló almát azok az olasz, francia és brit termesztők, akik kipróbálták a nemzetközi nemesítési programból származó és már kereskedelmi forgalomban lévő HOT84A1 fajtát. A Hot Climate Programme célja, hogy nemzetközi együttműködéssel segítse az alma- és körtetermesztés hosszú távú alkalmazkodását a klímaváltozáshoz.

Fotó: Pixabay
2020-ban már üzemi kísérletben próbálták ki a HOT84A1 fajtát a kiválasztott termesztők és kereskedők. Szerintük a fajta könnyen termeszthető, mutatós telt piros színe, kiváló húsállománya és édes íze van. A termesztők megállapították, hogy egyformán jól teljesít kiegyenlített és forró klímán is, vagyis a fajta remélhetőleg sokféle földrajzi környezetben megállja majd a helyét.

Az északi és a déli féltekén is termeszthető lesz, így a jövőben sem borul föl a megszokott, egész éves almaellátás.

Az északi féltekén április közepén virágzik és szeptember végén, október elején érik a HOT84A1 fajta, ami azt jelenti, hogy két héttel előzheti meg az üzletekben a Fujit.

Bár 2020-ban a koronavírus-járvány megakadályozta, hogy fajtaértékelő bemutatókat rendezzenek az almaidényben, élénk érdeklődés övezi a fajtát. A T&G Global európai képviselője kóstolókat szervezett Spanyol-, Olasz- és Franciaországban és másutt is, hogy ha az emberek nem látogathatták meg az ültetvényeket, legalább a gyümölcs eljusson hozzájuk. A kóstolókon Nagy-Britanniában is nagyra értékelték a fogyasztók és a kereskedők a fajtát.

A napégés hazánkban is egyre nagyobb gondot okoz
A napégés hazánkban is egyre nagyobb gondot okoz
Fotó: Horváth Csilla
A nemzetközi nemesítési program kereskedelmi partnere az új-zélandi székhelyű T&G Global, amelynek minden földrészen vannak kirendeltségei és termelő partnerei. Üzemi méretű ültetvények létesültek a fajtából Katalóniában, és a tervek szerint hatéves telepítési program indul, hogy szép, roppanó húsú és jóízű almát tudjanak kínálni a fogyasztóknak.

A spanyol termesztőknek ugyanis nagy szükségük van arra, hogy valami ellensúlyozza a forró nyarak hatását, ami most napégéshez, puhább húsállományhoz és halványabb színeződéshez vezet.

A HOT84A1 fajtát az egész világon forgalmazzák és 2021-ben a T&G Global további kísérleti ültetvényeket tervez Európában, a szaporítóanyagot előállító francia Dalival faiskolával közösen. A közeljövőben az USA-ban, Dél-Afrikában és Ausztráliában is kipróbálják a fajtát.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/freshfruitportal.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Figyelem! Hamarosan már nem használhatjuk a következő növényvédő szereket

Az uniós növényvédőszer-hatóanyag felülvizsgálatok során számos készítmény engedélyét megvonták. Átmeneti időszak vonatkozik a meglévő készletek forgalmazására, majd a termelőknél a használatára. Június elsejétől számos készítményt nem használhatunk.

Génbankot semmisítettek meg az oroszok

Világviszonylatban is jelentős méretű volt Ukrajna egyetlen génbankja, melynek pusztulását Szergej Avramenko, az intézet vezető kutatója jelentett be a Youtube csatornáján.

A szerencsét hozó "lóhere" - kicsit másképp...

Szerencsét hoz ha valaki négylevelű lóherét talál, ám ez nem egyszerű, mert a fehér here (Trifolium repens), latin nevében szereplő "tri" is jelzi, hogy alapból három részből tevődnek össze levelei. Ez a növény jó állati takarmánynak, gyeppótlónak, emellett emberi fogyasztásra is alkalmas. Egy német cég most gyönyörű díszváltozataival rukkolt elő...

Pizza helyett pirog. A római iskolák ukrán menüt vezetnek be a menzákon

A római állami iskolákban ukrán ételeket is felszolgálnak. Ezzel részben a háború elől menekülő gyerekek beilleszkedését könnyítik meg, másrészt az olasz fiatalok megismerkedhetnek a számukra ismeretlen ukrán konyhával.

Küszöbön a cseresznyelégyrajzás – növényvédelmi előrejelzés 20. hét

Egy sor növénybetegség fertőzéséhez kedvezőek a feltételek, és a rovarkártevők sokasága is jól érzi magát a melegre fordult időben. Az áttelelt burgonyabogár-imágók is megjelentek.

Már Új-Zélandon is fakulnak a tengeri szivacsok

Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek - a korallfehéredéshez hasonlóan - elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.

Holdkőzetben sikerült növényt termeszteni

Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.

Kávé az üvegházból?

Évente világszerte csaknem 10 milliárd kilogramm kávébabot termelnek, ami egyebek mellett Brazília, Kolumbia, Guatemala, Etiópia és Vietnam egyik legfontosabb exportterméke. A Wageningen Egyetem üvegházi és hagymás növények kutatására szakosodott intézetének egyik kutatása során azt vizsgálják, hogy lehetséges-e kávét termeszteni üvegházban, és a szabályozott körülmények hogyan befolyásolják a kávé ízét és aromaanyagait.