Back to top

Nagy hal, nagy gond

Horgászat közben egyfolytában a csónakból kihajolva kémleletem a vizet. Nagyapám ezt idővel megelégelte, és azzal rémisztgetett, vigyázzak, mert a harcsa kiugrik a vízből, és leránt a mélybe. Onnantól kezdve a csónak közepén ültem. Nagyapám morbid elrettentése csak részint állt távol az igazságtól, hisz kiderült, a harcsa galambzsákmány reményében képes akár a partra is kivetődni.

A National Geographic egyik tudósítása ezt remekül láttatta, amint egy harcsa hatalmas száját kitátva beszippantott egy parton keresgélő óvatlan galambot. Az európai harcsa alapvetően Kelet-Európában őshonos, így hazánkban is. Állománya jó ideje stabilnak mondható, nem jelent különösebb veszélyt a többi itt élő halfajra.

Az 1970-es években a horgászok Nyugat-Európába is betelepítették, rohamos terjeszkedése pedig jól látható, hiszen az utóbbi időszakban tíz nyugat- és dél-európai országban is megjelent.

Szakértők szerint ahol a harcsa idegenhonos, ott jelentős veszélyt jelent az édesvízi halakra. Ezáltal a természetes vizek ökoszisztémája megváltozhat, és ezek az egymásra épülő tényezők akár a halpopulációk teljes összeomlását is eredményezhetik.

Betelepítésének főbb okai, hogy a nyugat-európai horgászok szerettek volna minél nagyobb és több halat fogni, a harcsa ezeknek a kritériumoknak pedig maradéktalanul megfelel, mivel nagyon sokáig él (akár 80 évig is), és rendkívül gyorsan nő, emellett alacsony oxigéntartalmú vízben is rendkívül könnyedén szaporodik – a nőstények egyszerre akár több százezer ikrát is lerakhatnak.

Mint minden harcsa, úgy az európai harcsa is fejlett érzékszervekkel rendelkezik, melyek segítségével könnyen észlelni tudják zsákmányát. Sőt, elképesztően gyorsan képesek alkalmazkodni, ha megváltozik az élelmiszerforrás összetétele körülöttük.

A faj olyan sikeresen képes adaptálódni új élőhelyéhez, hogy még a vadászati stratégiáján is változtatott, és ahogy említettem, már galambokra is vadászik, ha a helyzet megköveteli.

De a legnagyobb kártétele a vándorló halak populációjában jelentkezik. Ugyanakkor az érem másik oldala, hogy egy 2019-es felmérés szerint a legnagyobb édesvízi halak száma elképesztő mértékben, mintegy 94 százalékkal csökkent. Az európai harcsa éppen ezért még a gigahalak között is kivételt képez. Ezzel együtt az édesvízi ökoszisztémák világszerte veszélyeztetettek, főként a nem őshonos fajok miatt.

Az európai harcsa olyannyira opportunista faj, hogy alkalmazkodóképessége még a klímaváltozás kapcsán is tetten érhető. A felmelegedés és a csapadékmennyiség átalakulása még kedvezőbb körülményeket teremthet az európai harcsa terjedésének.

A harcsaproblémára egyelőre nincs megoldás. Azokban az országokban, ahol nem fogyasztják őket, a horgászok rendszerint visszaengedik őket a folyókba, és a halgazdaságok sincsenek nyomás alatt, hogy eltávolítsák a fajt. Ott, ahol pedig fogyasztják, így Magyarországon is, egyáltalán nincs arra hajlam, hogy csökkentsék egyedszámukat, így összességében állományuk sem apad.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az érkező hűvös időjárása gátolja a növények túl korai fejlődésnek indulását

Csaknem két hete nem esett számottevő csapadék hazánkban, így keleten is sokat javult a belvízhelyzet, bár még mindig vannak olyan táblák, ahol áll a víz. A múlt heti 20 fokos meleg napok a déli országrészben megindították a korán virágzó gyümölcsfák rügyeit, így az e heti mínuszok már fagykárt is okozhattak.

Hasznos kölcsönhatások a talajban

A talaj összetett élő rendszer, amelyben fontosak a fizikai összetevők és kémiai folyamatok, termékenysége viszont a benne zajló biológiai folyamatoktól függ. Sajátos élővilágát baktériumok, algák, gombák és különböző állatok alkotják az egysejtűektől a gerincesekig, de ide soroljuk magukat a gyökereket is.

Éghajlatváltozás miatti módszerváltás a metszésben

Sicz György nyugdíjas békéscsabai kertészmérnök a gyümölcsfái metszését két részben ütemezi be, mivel a most látható jó virágrügy berakódást egy késői fagy megritkíthatja. A klímaváltozás miatt érzékelhető időjárási anomáliák, a rövid időn belül bekövetkező nagy hőmérsékleti különbségek miatt erre számítani kell…

Az almatermesztés karbonlábnyoma

A digitális formában megrendezett Interpoma Connect tanácskozáson hangzott el Massimo Tagliavini és Damiano Zanotelli előadása az alma szén-dioxid-lábnyomáról. Utána pedig tanácsokat is adtak a szakemberek, hogy miként lehet csökkenteni az ágazat környezetre gyakorolt káros hatását.

Harmincezer gyertyánnal ültették be az épületet

Több mint 30.000 gyertyánnal ültették be a Düsseldorf központjában, a jól ismert Königsallee közelében található üzlet-, és irodaházként működő Kö-Bogen II épületegyüttes homlokzatát és tetőterét. A város zöld szíveként jellemzett új Kö-Bogen II projekt fő célja, hogy példát mutasson: így is lehet küzdeni az éghajlatváltozás ellen.

Széllel szemben

Fa Nándor nevét akkor ismerte meg egész Magyarország, mikor 1985 szeptemberétől 1987 szeptemberéig körbehajózta a Földet Gál József barátjával, saját építésű kis vitorlásukon, a Szent Jupáton.

Kertészetekben nélkülözhetetlen: a tőzeg kitermelése és felhasználása fenntarthatóan

A legtöbb cserepes növény közegének fő alkotóeleme a tőzeg. Kitermelésének környezeti hatása az alkalmazott gyakorlattól függ.

Óriási hőmérsékletugrás Németországban

Néhány napon belül több, mint 40 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet Németország egyes régióiban, amire eddig még nem volt példa.

Az Európai Unió búzaföldjei átvészelték a fagyokat

Az Európában két héttel ezelőtt tapasztalt hirtelen lehűlés és fagyok nem valószínű, hogy súlyos károkat okoztak volna a búzaföldeken. Ez köszönhető a növény fagytűrő képességének és a helyenkénti hótakarónak, ami óvta a búzát a fagykártól – állítják elemzők és kereskedők.

Erdőfelújítás szajkóval

Az erdészek áldott tevékenysége mellett egyes vadfajok is segédkeznek az erdőfelújításban. A szajkó, népies nevén a mátyásmadár, bár dúvadnak számít fészekfosztó kártétele miatt, azonban ellenpontozza ezt azzal, hogy jelentős szerepet játszik az erdő ökológiai folyamatainak fenntartásában, így az erdőfelújításban is.