Back to top

A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság további növekedésében, és amikor európai piaci terjeszkedésben gondolkodnak, akkor az elsők között tekintenek Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Tokióban tárgyalt Nogami Kótaró japán agrárminiszterrel és több vállalat vezetőjével.

A tárcavezető tárgyalt a többi között Nikkaku Akihiróval, a Toray Industries elnökével és Kavada Kódzsival, a Seiren Corporation igazgatójával.

A MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy

Magyarországon már több mint 180 japán vállalat működik, összességében 34 ezer magyar embernek adnak munkát, és a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.

Jó hír a tárcavezető szerint, hogy Japán egyik legnagyobb vegyipari vállalata a jövő év elejére befejezi azt a 140 milliárd forintos beruházását, amelynek keretében Nyergesújfalun elektromos akkumulátorok olyan alkatrészeit fogják gyártani, amilyeneket még nem állítanak elő Magyarországon. Ezáltal kétszáz embert fognak felvenni Nyergesújrfalun és a környékén - mondta.

Szijjártó Péter látogatása alkalmával aláírnak egy megállapodást Japán második legnagyobb bankjával arról, hogy

a magyar Eximbankkal közösen fogják finanszírozni az elkövetkező időszakban a japán vállalatok magyarországi beruházásait, ami biztosítja a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy a japán vállalatok jelenléte Magyarországon tovább növekedjen.

Ez mindig magas szintű technológiát és megbecsült munkahelyeket jelent Magyarországon a magyar emberek számára - mondta.

A tárcavezető szerint emellett nagyon fontos, hogy a világon elsőként Magyarországgal állapodott meg Japán arról, hogy a sertéspestis jelenléte dacára regionális alapon - a sertéspestis által nem érintett öt magyarországi megyéből - újra megnyitják a magyar sertéshús exportálásának a lehetőségét Japánba.

A szigetországban azok a magyar élelmiszeripari termékek nagyon kedveltek, amelyek kifejezetten finomnak bizonyultak, például a mangalica, a libamáj vagy az akácméz - közölte.

Hozzátette: ezért nagyon érzékenyen érintette a magyar vállalatokat a sertéshús-exportjának leállítása az afrikai sertéspestis miatt. Most azonban visszakapták az exportálás lehetőségét öt magyarországi megyéből, amelyek a sertéspestisben nem érintettek - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Dísznövény-kereskedelem: három ötlet a sikerhez

Miután a vásárló betér a kertészeti árudába vagy virágboltba, a kereskedők már az első percekben sok olyan hibát követnek el, amelyek igencsak veszélyeztetik az értékesítés sikerét, a vevők lojalitását.

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

Lehet, hogy szúnyogok és bolhák terjesztik az afrikai sertéspestist?

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatói szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist.

Kereskedelmi forgalomba kerül az aranyos rezgőgomba

Új gombafaj került a belga Fresh Mushroom Europe cég kínálatába, a főként Kínában fogyasztott Tremella aurantia. A különleges gombát Ázsiából exportálják a világ minden részére. Az FME kínálatában egész évben megtalálható lesz, és a forgalmazó szerint itt az ideje, hogy az európai konyhákban is teret nyerjen..

Válságban a brit sertés export

A brit Nemzeti Sertésszövetség (NPA) szerint az új Brexit-követelmények miatt képtelenség tenyészállatokat exportálni az EU-ba, ami károsítja az Egyesült Királyság sertéságazatát.

AgroUni agrár-felsőoktatási konferencia

Közös online konferenciát szervezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya, a Magyar Tudomány- és Innovációmenedzsment Alapítvány, valamint a Digitális Jólét Program AgroUni – Fókuszban az agrár-felsőoktatás aktuális kérdései címmel.

Állati jó munkatársak

A munkára fogható állatokat mindig is „alkalmazta” az emberiség, hiszen jóval olcsóbbak mint a kétlábú munkaerő, nem beszélnek vissza, sokszor az adott feladatban hatékonyabbak is az embernél és szakszervezetbe sem tömörülnek…

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Egyre több magyar beruházás Szerbiában

Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

A magyar pékeknek is jó, ha a baguette a világörökség része lesz

A francia kulturális minisztérium benyújtotta pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), hogy a baguette-t, a ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret vegyék föl a világörökségi listára. A Magyar Pékszövetség támogatja a francia kezdeményezést, mivel már maga a a tény is ráirányítja a világ figyelmét a bagetten keresztül a pékekre.