Back to top

Aszály, fagy, covid – ezzel küzd a növénytermesztés Mezőfalván is

A tavalyi aszály idején jó technológiával elég sok vizet sikerült a talajban még májusban is megőriznie a mezőfalvai szakembereknek, most azonban talajaikban sokkal kevesebb a víz, és az a vetéseken is meglátszik.

MMG - Aszály, fagy, covid – ezzel küzd a növénytermesztés Mezőfalván is

"Most jelen pillanatban úgy néz ki, hogy ősszel egész bíztató volt minden, most már kevésbé bíztató. Ugye hát gyakorlatilag nincs eső, rosszabb a helyzet, mint a tavalyi évben. Nemcsak a feltalaj száraz, hanem az altalaj is szárazabb, mint tavaly. Ennek megfelelően állnak a növények így ránézésre."

Zoványi György
Fotó: Bokor Ádám

– mondja Zoványi György, a Mezőfalvai Zrt. növénytermelési és műszaki igazgatója.

A fagyok nem kímélték a határt. Még a februári fagyok vitték el a mák egy részét, de ami sokkal nagyobb veszteség, hogy a húsvét utáni lehűlésnek áldozatul esett 250 hektárnyi cukorrépavetés, de az összes kikelt növény megsínylette a fagyokat.

Zoványi György:

"Nálunk a répát szinte teljes területben újra kell vetni mert kifagyott. A mínusz hetet már a répa se bírja ki. A repcék is kőkeményre fagytak, a borsóknál is valószínűsíthető a fagykár, de az majd később derül ki.

Úgyhogy egyelőre úgy ránézésre jól néz ki a határ – ha messziről nézzük. De ha belemegyünk, akkor azért néhol siralmas a helyzet, rosszabb, mint tavaly."

Fagykár frissen kikelt cukorrépán
Fotó: Bokor Ádám
A meteorológusok erre a hétre 20 mm esőt jósoltak, de itt már tíznek is nagyon örülnének, akkor már össze tudná kapni magát a határ. Az viszont, hogy mit okozott ez az óriási hidegstressz, csak később derül ki, de a szakemberek biztosak, hogy van ma még nem látott veszteség. Egyelőre mást nem tehetnek, mint dolgoznak, mert magára hagyni nem lehet semmit sem.

"Egy régi szőlészgazda mondta, amikor elverte a jég a szőlőjét, hogy hát bácsika, minek permetez maga? Mert a taknyos gyereket is meggyógyítjuk. Hát mi is így csinálunk a növényekkel. Igazából kezeljük őket, nyilván nem akkora intenzitással, mint ha látnánk, hogy most 8-9 tonnás terméspotenciálok vannak az őszi veteményekben. A helyzetnek megfelelően próbáljuk őket kicsit segíteni ahhoz, hogy át tudják vészelni ezt az ínséges időszakot"

– hangsúlyozza az igazgató.

Zoványi György nem is mer jósolni a termésátlagokkal kapcsolatban – igaz általában nem is szokott. De az biztosra veszi, hogy például a kalászosok termésátlaga kevesebb lesz, mint tavaly, mert rosszabbul néznek ki, a repce is, mert jobban megfagyott. Egyébként mindezekből általánosítani nem lehet.

Vízhiányos gabonavetés
Fotó: Bokor Ádám

"Nem mindenhol van ekkora aszály, tőlünk dél felé lényegesen több eső volt vagy éppen tőlünk keletre, ahol múlt héten még az iszapot lapátolták. Ott valószínűleg kicsivel jobb a helyzet, de ott meg ősszel nem volt eső, ahogy nálunk, tehát nagyon vegyes a kép, én azt gondolom.

Az őszi vetemények nagy részét sokan az őszi eső miatt csak késve vagy egyáltalán nem bírták elvetni, nyilván ez is hátráltatja, meg kicsit csökkenti a potenciálokat is. Szerintem nagyon vegyes a kép az országban, bármerre nézünk."

Sokszor hallani, hogy a mezőgazdaság a leginkább covidálló ágazat. Ez összességében igaz lehet, de azért a koronavírus járvány beleszól a gazdálkodásba.

Vetés a völgyben - nincs vízhiány
Fotó: Bokor Ádám

Zoványi György:

"Hát én azt mondom, hogy szerencsésnek nevezhetjük magunkat, mert ősszel, vagy tavaly, de elkerült minket ez a járványhelyzet, igazából betegünk egy sem volt.

Ez a mostani hullám viszont letarolta a vezetőket is és a traktorosok közül is jó pár ember átesett rajta.

Most azt mondom, szerencse a szerencsétlenségben, hogy ilyen az időjárásunk, mert igazából a határ nem mozdult, a tavaszi munkákat még gyorsan meg tudtuk csinálni. Nálunk nincsen napraforgó, tehát az a munkacsúcs kimaradt, ez idő alatt mindenki „ráért” betegeskedni, azt a két-három hetet otthon eltölteni. Most már mindenki „egészségesen” visszajött dolgozni, most kezdődik a kukoricavetés, a rozs silózása, a növényvédelem dandárja és már teljes a létszámunk. És nyilván védekezünk, ahogy csak tudunk.

Fotó: Bokor Ádám

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Aszály sújtja a brazil kukoricát, a takarmányköltségek fenyegetik a húsipart

A száraz időjárás és a rosszul időzített ültetés nehezíti Brazília idei második kukoricatermését, felélesztve a takarmányárak újabb megugrásától való félelmeket, és emlékeztetve a húsipar 2016-os aszály utáni válságára.

Eső formájában érkezik a májusi arany

A jó májusi időhöz csapadék és meleg kell. Az elkezdődő csapadékos időszak országszerte hoz esőt, nagy valószínűséggel megáznak az állományok a jövő hét elejéig. Szükség is van a csapadékra, a talaj fölső rétege ugyanis nagy területen száraz, a frissen kelt kapás növények, és az őszi vetések is meghálálják majd. A fejlődésben egyébként 1-2 hetes lemaradás van a hideg tavaszi idő miatt.

Értéktőzsde - Tovább drágul a takarmány

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában az április 30. és május 6. közötti tőzsdenapokon az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica júliusi tőzsdei elszámolóára 85 000 forint/tonna (+4000 forint) volt. A termény 2021. november – 2022. májusi jegyzése 3000–4500 forinttal 70 000–71 000 forint/tonnára emelkedett egy hét alatt.

Folyamatosan javul a bizalmi index

A mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak jelenleg és a közeljövőben rendelkezésére álló, példátlan nagyságú forrásokat okosan kell elkölteni – bár könnyen eltékozolhatók. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői viszont már az előbbire számítanak. Szerintük a szektor mostanra túlesett egyfajta kiválasztódási folyamaton, a beruházások már valóban a hatékonyságot szolgálják.

Összetett fagyvédelem

Öt éve jártunk Weppert Sándornál, aki minden lehetséges módszerrel próbálja megvédeni a körteültetvényét a tavaszi fagyoktól. Akkor a fűtési lehetőségekről beszéltünk (Fagyvédelem öreg ültetvényben, KSZ 2016/19.), most egy saját fejlesztésű szélgépet mutatott be, ami reményei szerint kereskedelmi forgalomba is kerülhet. Módosított fagyvédelmi öntözési gyakorlatán is.

Egy bio pékmester a koronavírus idején

A Piszkei Öko Pékség 1996-ban kezdte meg a teljesőrlésű bio gabonából készült kenyerek és sütemények készítését. Az országban fellelhető legjobb minőségű, a Biokontroll Hungária Kht. által szigorúan ellenőrzött, vegyszermentes gabonákat és magvakat dolgozzák fel.

A robotoknak nem fáj a kapálás

A mezőgazdaságban tapasztalható munkaerőhiány leküzdése érdekében 7,9 millió eurós projekt keretében szeretné meggyorsítani az Európai Unió a növénytermesztés automatizálását. Olyan technológiákat akarnak széles körben alkalmazhatóvá tenni, amelyek a legnehezebb és leginkább monoton élő munkát válthatják ki.

Folytatódik a Magyarok Kenyere program

Az idei rendezvénysorozat a Tisza parti vajdasági városban, Zentán kezdődött, a búzavetés megszentelésével. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei ünnepségén Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, de mindig újra tudta kezdeni – és ez most is így lesz.

Takarni és fűteni is kell a csonthéjasokat, hogy megvédjük a tavaszi fagyoktól

Harmadik éve fagyott el a kajszi és az őszibarack Nagyvenyimben, Csizmadia György gyümölcsösében, pedig nem különösebben fagyveszélyes területen fekszik. A tavalyi, rendkívüli mértékű fagykár után almából és cseresznyéből még biztató a terméskilátás.

A kukorica precíziós termesztése (I. rész)

A kor követelményeinek megfelelően gondolkodó mezőgazdasági termelőknek három célt kell szem előtt tartania. Az első, hogy színvonalas termeléssel minél nagyobb terméseredményt érjenek el, a második a termelési költségek féken tartása, a harmadik pedig, hogy eközben eleget tegyenek a fenntarthatósági elvárásoknak.