Sokféle koronaforma létezik, de ezek szigorú metszésmódjaihoz nem kell feltétlenül teljesen ragaszkodni egy kiskertben. Ha betartunk néhány alapelvet, akkor a metszéssel kárt nem tudunk okozni a fának, csak hasznot magunknak.
Miért metszünk?
A fák természetes koronaformái – amit maguktól kinevelnek – csak a legritkább esetben felelnek meg a termelői igényeknek. Nagy területet foglalnak el, alulról gyorsan felkopaszodnak, nehezen kezelhetők: hiszen a magasra nőtt fa nehezen permetezhető, de nehezen szüretelhető is. Ezeket a kedvezőtlen tulajdonságokat változtatjuk meg a koronaforma mesterséges kialakításával.
Míg a gyümölcsfáknál lényeges, hogy a korona ne legyen túl sűrű, mert így a szél jobban átjárja az ágak közét, és csapadék után hamarabb megszáradnak a levelek, a gyümölcsök, aminek köszönhetően a baktériumos és gombás betegségek terjedése gátoltabb.
Minden fafajra jellemző egy bizonyos természetes növekedés, formálódás, azaz koronaforma. Díszfák esetén a metszés fő alapelve, hogy főleg kisebb hely esetén ne legyen túl terebélyes a fa, metszésével kompaktabb formát érünk el. A magasságot is metszéssel tudjuk korlátozni. Az elhalt, felkopaszodó részeket vágjuk vissza, mert a metszés alatti alvórügyből több fiatal hajtás tör majd elő.
A gyümölcsfáknál minden fajnak van egy alap koronaformája, amit a növény kinevel, ezt kell némiképp korrigálni. Az őszibarackokat katlan koronán szokás tartani, kiszedve a felfelé törő vezérágat, így a fa 80-100 centiméteres magasságban elágaztatható. Mivel a barack viszonylag sok permetezést igényel, ez a szellős, ritka ágrendszerű koronaforma ideális neki. Az almáknak, körtéknek, kajsziknak meghagyjuk a vezérágát, de csak olyan magasságig engedjük, ahol az ápolás még megoldható. A meggy és cseresznyefák igénylik a legkevesebb metszést, de ha monília fertőzést látunk a meggyen ilyenkor (ahol az ágvégeken még mindig fenn vannak a tavalyi elszáradt levelek), akkor azokat 30-40 centiméter hosszban vágjuk le. Így a fertőzött vesszőktől megszabadulva csökkenthető a tovább fertőzés kockázata.
Ismertebb koronaformák
A korona formáját meghatározza a fajta és az alany növekedési erélye, a vázágak száma és elhelyezkedése, a törzs magassága, valamint az egész fa magassága.
A törzsmagasság – ha koronás oltványt vásároltunk korábban – adott volt, hiszen már a korona kialakult a törzsön addigra, hogy a kertünkbe került. Ha suhángot vettünk (amin még nincs oldalág) akkor mi határozzuk meg a suháng visszametszésével, hogy a korona milyen magasságból induljon. Amilyen magasságban elmetsszük a suhángot, onnan fog elágazni, és ez lesz majdan a korona alja.
Alacsonyan, 40-60 cm magasságban érdemes indítani az alma, körte (ha birs alanyon van) és az őszibarack koronáját. Középmagas: 80-100 cm magasságot célszerű hagyni a cseresznye, meggy, kajszi, szilva, ringló, körte (ha vad alanyon van) és törzses bokrok: köszméte, ribizli, josta esetén.
Magasról – 100-170 cm és felette – induljon a dió, gesztenye koronája, és minden olyan fáé, melyek árnyékában majd hűsölni szeretnénk.
Ha alacsony a korona, akkor könnyebb a gondozás, ha magas, akkor a fa alatt el lehet majd férni, akár asztalt, kerti pihenőt alakíthatunk ki alatta. Pont ezért célszerű a magas korona a diónak, gesztenyének, hiszen azok termése lehullik, és a földről szedjük, tehát nem probléma, ha magas a fa. De egy 6-7 méterre felengedett alma, vagy cseresznye nehezen lesz betakarítható.
További megoldások
Már szó volt az őszibarack katlan koronájáról, mely oldalirányba szélesen szétterül. Szilvának váza koronát célszerű alakítani, ez hasonló a katlanhoz, csak keskenyebb és magasabb, de ennek sincs középen felfelé törő vezérága. Almáknál leggyakoribb a karcsú orsó, ennek már van felfelé törő vezérága, és arról oldal irányban ágazik le a többi ág. A kör alapterületű koronák azoknál a fáknál ajánlottak, amelyek inkább bokorfák, és a leginkább fényigényesek. Ezeknek a fáknak nincs tengely dominanciája, így a nyitott koronaformák kialakítása lehetséges. Ezek mellett többféle kombinált koronaforma is létezik.
Alapelv, hogy sokkal jobb minden évben egy kicsit igazítani metszéssel a fákon, mint éveket kihagyni, és utána drasztikus beavatkozásokat végezni. Azért van ez így, mert tavaszra a fákon már kialakultak a termőrügyek, melyekből virág, majd termés lesz. Ha nagy átalakítást kell végezni egy fán, például mert alul felkopaszodott, akkor a felső részéből kell sokat visszavágni azért, hogy újra alulról bokrosodjon.
Azért kopaszodott fel, mert alul fényhiányos volt a környezet, tehát felül alakította ki a termőrügyeinek nagy részét. Ezzel a beavatkozással elérjük, hogy újra alulról hajtson, de a termőrügyek nagy része elvész, az adott évben termésre nem számíthatunk, és a következőben is kevésre.
A rügyállás is lényeges lehet
Metszésnél figyeljük, hogy a metszés alatti, tehát a vesszőn maradó legfelső rügy merre áll. Amerre áll, arra fog nőni a belőle kihajtó hajtás, később vessző, majd évek múltán ág. Ha kifelé áll, az szellősebbé teszi a koronát majd, de nagyobb lesz a korona helyigénye, mert terebélyesedik ettől. Ha befelé áll, akkor az abból képződő hajtás sűríti majd a koronát.
Sövénygyümölcsösnél egész extrém koronaformák is kialakíthatók, de itt nem elég metszeni, hanem kötözéssel, súlyozással kell a veszőket a megfelelő irányban tartani mindaddig, míg annyira megfásodnak, hogy már e kényszerítő eszköz nélkül is a kívánt pozícióban maradnak.
Sokan nem mernek nekikezdeni a metszésnek, mondván mi van, ha elrontják. Amennyiben az egyszerű alapelveket betartjuk, és meg tudjuk különböztetni a kisebb hajtásrügyeket a nagyobb vegyes rügyektől és termőrügyektől, akkor már nagy gond nem lehet.
A fa koronája legyen szellős, és minél szimmetrikusabb (ez statikailag fontos, mert a féloldalas fát könnyebben kidönti a szél). Úgy ritkítsunk, hogy arányosan maradjanak a növényen hajtó (azaz leveles hajtást hozó), és termőrügyek is. A metszés fő ideje a tavasz vagy az ősz, de vegetációs időben, termésritkítási céllal (hogy ne legyen gyümöcsöktől túlterhelt a fa, mert akkor sok aprót terem) zöldmetszéssel is alakíthatunk a koronán is.
