Az olasz myfruit.it portál cikkére hivatkozva a fruchthandel.de úgy foglalta össze a Bari megyében (az olasz „csizma sarkán”) fekvő kisváros, Casamassima cseresznyetermesztőinek legfrissebb kifakadását, hogy
mely szerint a termesztőktől egy euróért átvett cseresznyét Milánóban már 16 euróért adják a szupermarketek.
Főleg a kis felületen, sokszor mellékállásban vagy nyugdíj-kiegészítésként termesztő, egy-öt hektárnyi gyümölcsöst fenntartó gazdák érzik magukat rendre kiszolgáltatva a nagy kereskedelmi láncoknak, és ez vezet évről évre elégedetlenséghez, amit ezúttal még az időjárás miatti terméskiesések is súlyosbítanak.
A közösségi médiában számos indulatos hozzászólást szült a helyzet, néhányat a myfruit.it is idézett, sokan biztatták egymást, hogy borítsák tele cseresznyével a város utcáit.
Casamassima polgármestere, Giuseppe Nitti azt fejtette ki Facebook-bejegyzésében, hogy
illetve azt is, hogy a szomszéd települések, Turi és Conversano vezetőit is bevonja az egyeztetésekbe, hogy közösen tegyenek a sok apró birtok versenyképességéért. Máskülönben borítékolható, hogy évről évre újra ugyanezzel a problémával szembesülünk, ahogy eddig is évről évre ez volt a helyzet – fejtette ki.


