Back to top

Májusi eső aranyat ér...

A díjlovasversenyek történetében egyedülálló eseménynek lehettünk tanúi a szilvásváradi Lipicai Lovasközpont hatalmas lovasstadionjában.

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad már évek óta szervez A kategóriás díjlovaglóversenyeket világszínvonalú versenypályáján, idén pedig először, a Szilvásvárad Masters sorozat első részeként Nemzetközi Díjlovagló Verseny (CDI3*, CDIY, CDIJ, CDIP, CDICh-A, CDIYH) lebonyolítására vállalkozott. 

A versenysorozat célja a lovasközpont szerepének erősítése a nemzetközi fronton mind a díjlovagló, mind pedig a díjugrató és fogathajtó szakágban, így az év további részében nemzetközi háromcsillagos díjugratóverseny és nemzetközi fogathajtóverseny megrendezésére is sor kerül majd.

A Szilvásváradon már megszokott versenyek idején kissé „brites” időjárást a versenyzők sztoikus nyugalommal viselték, bár a vastag kabátokat – május lévén – valószínűleg mindenki szívesebben otthon hagyta volna. A nemzetközi versennyel egyidejűleg zajlott egy országos A kategóriás djlovaglóverseny is, melynek részeként kiírásra került a Lipicai Ló Kupa 2021 – ez utóbbi eseményt a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete anyagi forrásokkal is támogatta. A két versenyen összesen közel száz ló vett részt, a gördülékeny lebonyolítás érdekében pedig a fedeles lovarda bevonására is sor került, így a versenyszámok három pályán zajlottak.

A nemzetközi díjlovaglóverseny elismert külföldi szakemberekből álló bírói karának vezetőbírója a magyar négycsillagos nemzetközi bíró, Hansághy Péter volt, a négyszögben pedig szlovák, lengyel, ukrán és magyar díjlovasok mérték össze tudásukat.

Zengő Réka Riberyvel

A dobogós helyezéseken szinte minden versenyszámban magyar díjlovasok osztoztak a hétvége során, gyakran hallhattuk a győztesnek szóló magyar himnuszt is.

Az FEI junior versenyszámokban Hoffer Hanna és Sunny Girl pénteken és szombaton első helyezést értek el, vasárnap a zenés kűrben pedig Felvinczi Lilla és Bonjour Majlund párosa előzte meg őket szoros versenyben. Nagy Rita Laura Jilzellával kevés százalékbeli különbséggel mindhárom nap a harmadik helyezéseket hozta el. Az FEI fiatal lovas versenyszámokat minden alkalommal Ambach Fanni nyerte Schufro Armani nevű lovával stabil 70% feletti pontszámokkal; a Szent György-díj és az Intermediaire I. versenyszámok győztese pedig Zengő Réka lett Ronaldinho 12-vel. A szilvásváradi tenyésztésű két lipicai ló első nemzetközi versenyén kiválóan helytállt, Conversano XXVIII-2 Marschall Istvánnal a fiatal lovas versenyszámokban, míg Maestoso XXXIII-31 Mikó Tamással a nyergében a Szent György-díj és Intermediaire I. versenyszámokban ért el két második és egy harmadik helyezést.

A pénteki nagydíjban a tavalyi év felnőtt magyar bajnoka, Schmidt Anita és Limitless aratott, a vasárnapi nagydíj zenés kűrben pedig Szokola Csaba és Enying hozhatta el az első helyet.

A nagydíj dobogós helyezettje volt továbbá Losonczy Anikó és Dior S, ők a pénteki napon harmadik, a vasárnapi zenés kűrben pedig második helyezést értek el.

Az FEI gyermekprogramok egyetlen magyar indulója, Czérna Borbála Panna mindhárom nap 70% felett teljesített Félix nevű lovával, ezáltal egy második és egy harmadik helyezést is szerzett az ukrán Oleksandra Shlykova mögött.

Az FEI póni versenyszámokban csak magyar lovasok indultak, Gyimóthy Emma (Hietveld’s Jasper) és Malaczkov Dóra (Nova) mellett Major Kíra Málna bizonyult a legeredményesebbnek két első és egy második helyezéssel Davida nevű pónijával.

Az ötéves fiatal díjló programok nyertese pénteken és szombaton is 80% feletti eredménnyel Patik Csenge Kata volt Lowy Tarral, a hatévesek között pedig a pénteki napon a Szokola Csaba által bemutatott Parkertech Gardenart 81,6 %-kal, szombaton Sin Sincere és Kis Rebeka szerezték meg az első helyet 82% feletti teljesítményükkel – utóbbi páros ezzel a hatéves fiatal lovak mezőnyében a legeredményesebbnek bizonyult.

A versenyigazgatót, Dallos Beátát kérdeztük a szervezés körülményeiről és a lebonyolításról.

Vaszilkó Virág és Rocardo

Nagy rutinnal rendelkezel a versenyszervezés terén, hiszen nem ma kezdted. Miben különbözik a magyar versenyektől egy ilyen esemény megszervezése?

A kilencvenes években sok nemzetközi és világkupa-versenyt rendeztem Kaposváron egy kiváló csapattal. Szilvásváradon a Lipicai Lovasközpont átadása óta ez volt a 12. versenyünk, tehát már egy rutinos, összeszokott csapattal tudtunk minden fennakadás nélkül együtt dolgozni. A nemzetközi verseny szervezése során legtöbb gondom a nemzetközi bírók felkérésével volt, az ötcsillagos bírók, akiknél például olimpiai kvalifikációt lehet szerezni, nem szívesen vállalják az ismeretlen új helyszínt. Számtalan felkérést küldtem, és számtalan udvarias visszautasítást kaptam.

Szilvásvárad most nyitott először a nemzetközi versenyek rendezése felé, a bírók és a lovasok nem ismerik a helyszínt, nem ismerik a rendezőket, a körülményeket.

Ezért is volt fontos, hogy egy olyan magas színvonalú versenyt rendezzünk, hogy a világ minden tájára eljusson a híre. Egy versenyhelyszínt mindig be kell járatni, és ezután a jó vagy rossz híre már gyorsan terjed. A hazai versenyektől annyiban különbözik egy nemzetközinek a megszervezése, hogy sok, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) részéről kötelező szabályt, rendelkezést kell betartani (versenykiírás, zárt nevezési rendszer, beléptetés, istállóbiztonság, állatorvosi vizsgálatok és elővezetések, zablakontrollok stb.), és ezekre a feladatokra stewardokat, FEI-állatorvost kell meghívnunk, akik a külföldi bíróval együtt figyelnek a szabályok betartására és jelentéseket küldenek az FEI-nek. A verseny után az FEI pontos képet kap a verseny lebonyolításáról.

A nemzetközi és nemzeti verseny egyidejű megrendezése miatt szokatlanul nagy létszámban voltak jelen a versenyzők és lovaik, a verseny mégis fennakadás nélkül zajlott, a visszajelzések nagyon pozitívak. Hogyan sikerült ilyen flottul megoldani mindent?

Csakis egy elkötelezett, profi csapattal. Az előkészületek során a versenykiírás elkészítése, az időbeosztás és a bíróbeosztás nagyon sok munkát adott, és sok egyeztetést igényelt. Emlékszem, az utolsó vasárnapon szinte egész nap percenként egyeztettünk a vezetőbíróval és a versenyirodával, de volt úgy, hogy este tízkor kellett valamit tisztázni. Az előkészítési munkák Szilvásvárad (rendezők), Sopron (versenyiroda), Verőce (vezetőbíró) és Dunakeszi (versenyigazgató) között zajlottak, országos „lefedettséggel”.

Azt szerettem volna, hogy már egy héttel a verseny előtt mindennel elkészüljünk, de persze ez nem sikerült, csak az utolsó pillanatban, mert mindig voltak változások.

A szilvásváradi rendezők a verseny előtt már három nappal odaszállították a még szükséges bírói tornyokat, négyszöget, felépítették a pályákat, mire a versenyzők megérkeztek, már minden a helyén volt. Nagyon sokat adott a versenyhez kiváló bemondónk, Erdélyi Magdi, aki profi módon, hatalmas koncentrációval és kedves hangon vezényelte két nyelven a sokszor két pályán egymás mellett tartott programokat.

A Digitop Informatika Kft. Kecskés Péter által vezetett csapata a versenyt megelőzően hatalmas fejlesztést végzett a versenyiroda rendszerén, és azt a verseny alatt is folyamatosan aktualizálta. Végig online követhető volt a startlista és az eredmény, olyannyira, hogy a bírók kérték, hogy csak késleltetve jelenjen meg a részeredmény, nehogy a pontozást befolyásolja.

Az ünnepélyes hangulatot nagymértékben fokozta az 1848-as szabadságharc alatt használatos uniformisba öltözött két huszár, akik szürke lipicai lovakon kísérték a versenyzőket az eredményhirdetési ceremóniára, valamint a terepruhájukkal a versenypálya homokjába olvadó katonák – mint pályaszolgálat – is érdekességként szolgáltak. Mit tudhatunk róluk?

Az ötlet Cseri Dávidtól, a ménesgazdaság vezetőjétől származik, és nagyban emelte az esemény ünnepélyességét. A Kincsem Nemzeti Lovas Programhoz illeszkedve az Agrárminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium között 2020. július 1-jén létrejött együttműködés eredményeképpen megalakult a Honvéd Huszár Díszalegység, melynek célja a több mint ezeréves katonai lovaskultúra erősítése, valamint a magyar stílusú lókiképzés bemutatása. A szolgálathoz a lipicai lovakat az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad biztosítja.

A Honvéd Huszár Díszalegység megjeleníti a tradicionális magyar katonai lovaskultú­rát az állami protokollban, huszárdíszjárőr szolgálati feladatokat lát el, bemutatókat tart, lovakat idomít és képez, lovasok kiképzését végzi, valamint részt vesz egyéb katonai feladatokban is.

A megjelent elegáns huszárok, és a terepszínű öltözetű katonák is a díszalegység tagjai voltak, ezúton is köszönjük részvételüket. (A Honvéd Huszár Díszalegységet a májusi Pegazusban mutattuk be egy hosszabb cikkben – a szerk.)

Mikó Tamás, a vasárnapi Intermediaire I. zenés kűr második helyezettje a szilvásváradi Maestoso XXXIII-31 nyergében

Érdekes története van a Masters versenysorozat jelképének is. Mesélnél róla?

A Szilvásvárad Masters versenysorozat ötlete és elnevezése szintén Cseri Dávidtól származik. A versenysorozat első állomása a mostani verseny, a Dressage Edition volt, a következő a Jumping Edition lesz július 1–4. között, egy háromcsillagos díjugratóverseny, majd július 22–25. között a hazai és nemzetközi fogathajtók mérik össze tudásukat a Driving Edition versenyen.

A versenysorozat jelképe a 3000 éves bronzkori lovas szobrocska, amelyet az építkezések során a lovaspálya területe alatt találtak, bizonyítva, hogy a ménes története milyen múltra nyúlik vissza.
Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2021/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Almamoly-párosodásgátló módszert is díjaztak a Macfrut 2021 kiállításon

Az Olaszországban rendezett Macfrut 2021 kiállítás egyik újdonsága volt a Biosolutions International Award, azaz a biomegoldások nemzetközi díjának kiosztása az ugyancsak először megrendezett biológiai megoldások konferencia keretében. Két elismerés született, ráadásul mindkettő a feromonos légtértelítésben elért előrelépésért.

Látványosan fejlődik a hazai állattenyésztés

„A magyar mezőgazdaság sohasem lehet sikeres sikeres állattartók nélkül”, de ha minden nap a túlélésről szól, nagy bizalom kell a beruházásokhoz, amelyek nélkül nem lehet versenyképes az ágazat – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

Átadták Az Év Digitális Faluja díjakat

Az innovációt, a közösségépítő energiát díjazzuk az Év Digitális Faluja díjjal. Azokat a kistelepüléseket, amelyek a legtöbbet tették egy jobb lakókörnyezet és erősebb közösség 21. századi megoldásokkal történő létrehozásáért - fogalmazott Feldman Zsolt „ Az Év Digitális Faluja” díjátadó ünnepségen.

Verseny mezőgazdasági gépekkel

Első alkalommal rendez mezőgazdasági vállalkozók számára - mezőgazdasági gépek használatával történő - közlekedési versenyt az Encsi rendőrkapitányság balesetmegelőzési bizottsága.

Napokon belül megmérkőznek az Ifjú Kócsagőr Program 2021 döntősei

Az Ifjú Kócsagőr Program területi győztesei egy háromnapos döntő keretében mérik össze szakmai tudásukat, tájékozódási képességüket és ügyességüket. A versenynek a 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont szeptember 22-24. között.

Lovak és lovasok Dunatőkésen

A szlovák statisztikai hivatal már rég nem jegyzi gazdasági állatként a lovakat. Számuk 1965-ben 95 ezer volt, és még a rendszerváltáskor is 16 ezer lovat tartottak számon az országban; akkor szűnt meg a nyilvántartása gazdasági állatként. A rendszerváltás előtt magánszemély nem tarthatott lovat, még sportlóként sem, hiszen ez úri huncutságnak minősült.

Tengeri spárgát üvegházból

A tengeri sziksófű vagy tengeri spárga egy, a csúcsgasztronómiában is kedvelt, különleges, fűszeres, szokatlanul sós ízű növény. Üvegházi termesztésére eddig senki nem vállalkozott. Két német fiatal azonban egy régi üvegház átalakításával kidolgozta a sós vízzel történő termesztés technológiáját, az eddig elért eredményeikért most innovációs díjat is kaptak.

Az idei év legszebb szőlőbirtokai

Tizedik éve hirdetik ki a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díj győzteseit, a díjat a Bor és Piac szaklap 2012-ben alapította, amelynek díjkiosztója a napokban volt. Az idei kategóriagyőztesek pedig a Tringa Borpince, a Borbély Családi Pincészet, a Günzer Tamás Pincészete, illetve a Schieber Pincészet lettek.

Erről pletykáltak a patások Bábolnán

A Bábolnai Gazdanapok idején nagy volt a nyüzsgés a bábolnai ménesbirtokon és ezt az ott élő lovak is észrevettek. A rájuk is szegeződő nagy figyelem kapcsán arról beszélnek egymás között, milyen lovakkal kapcsolatos rekordok vannak a világban… Kihallgattunk néhány lovakkal kapcsolatos sztárhírt...

Megújulva vár mindenkit a KÁN

Idén ismét megnyílik a KÁN, a Dunántúl állattenyésztési kiállítása, immár megújulva és kibővített programokkal. Az október 1–3. között zajló kiállítást 14. alkalommal rendezik meg KÁN Egyetemi Napok néven, ami már önmagában valami újnak a kezdetét sejteti.