A pályázatra összesen 925 pályázat érkezett mintegy 3 milliárd forintos támogatási igénnyel.
A hungarikumok megőrzésére odaítélt támogatási összeg 100 százalékát előre kifizette a tárca a 342 sikeres pályázónak.
A jelentkezők három kategóriában pályázhattak: 1-4 millió forint összeget igényelhettek azok, akik kiadványokkal, filmekkel és rendezvényekkel a nemzeti értékek bemutatást tűzték ki célul. Továbbá a települések tájegységi értéktárának létrehozására együttesen 15 millió forintot igényelhettek a jelentkezők, míg a napjaink divatjába megjelenő népi kézműves értékek bemutatására 250-500 ezer forint lett jóváírva.
A tárcavezető hozzátette, tavaly közel 1 milliárd forint összegű támogatást nyertek a hungarikum pályázaton résztvevők – a keretet akkor 750 millió forinttal megemelte a kormány.
Emellett 50 millió forint értékű egyedi támogatásban is részesültek a pályázók, így összességében tavaly az eredetileg előirányzott forrás háromszorosa lett odaítélve a jelentkezők között.
Mint elmondta, a népi motívumok nemcsak egy zárt közösségnek szólnak, hanem újragondolva napjaink divatjában is helyük van. Ezenkívül kiemelt jó néhány pályázatok útján létrehozott kiadványt, mint a Vas megye madarairól és a kuvasz magyar kutyafajtáról írt könyvet. De megemlített helyi értékeket népszerűsítő műhelyfoglalkozásokkal és vetélkedőkkel egybekötött gyereknek szóló programokat is, valamint családi vetélkedőkön keresztül olyan kezdeményezésről is beszámolt, amely a régi ízeket és értékeket ismertetik.