Back to top

Technológiai kísérletek korai almavarasodás ellen

Apáti Ferenc korszerű csengeri almáskertjében végzett technológiai kísérletet új triazol hatóanyagával a BASF. Egyelőre tart a pontos hazai alkalmazás kidolgozása, amihez többféle időpontban juttatták ki a készítményt. Az idén különlegesen erős korai varasodásfertőzés ellen bizonyított.

A varasodásra fogékony Red Chief fajtán a kontrollban súlyos volt a levélfertőzöttség, mondta el Imre László, igaz, ez a terület tavaly sem kapott növényvédelmet. A levelek 36, a gyümölcsök 7 százalékán jelentek meg a varasodás fekete foltjai. A varasodás alapbetegség, 200 éve van velünk, ditiokar­ba­mátokkal, ftálimidekkel, azolokkal, kar­boxamidokkal védekezünk ellene, és még mindig képes meglepetést okozni.

Az idén nagyon hideg volt a tavasz, lassan száradt fel a lomb egy-egy eső után, ezért áprilisban hét, májusban hat fertőzésre alkalmas időpontot jeleztek a növényvédelmi állomások.

Hőösszeg­szá­mí­tás alapján lehetett felkészülni rá, hogy április elején indul az aszkospóra-­szóródás, bekövetkezhet a fertőzés. Az első levélfoltokat május 3-4. körül találták meg, és amikor 10 °C fölé melegedett a levegő, 2-3 hét alatt rengeteg tünet megjelent. Alaposan megnézve a leveleket és a gyümölcsöket, látható, hogy már rügypattanáskor bekövetkezett az első fertőzés, később pedig a gyümölcsön zöldbimbós állapotban. Látszik a gyümölcsökön, hogy a csészelevél közelében alakult ki a fertőzés, és onnan „csurgott le” a fertőzőanyag a kocsány felé, amíg még fölfelé álltak a gyümölcskezdemények.

Apáti Ferenc korszerű csengeri almáskertjében állították be a technológiai kísérletet

A bemutatóra június végén, 35 °C-os hőségben került sor, ami alkalmat adott annak a kifejtésére is, hogy ilyen melegben stagnál a betegség, nem alakulnak ki újabb konídiumok, amik továbbvinnék a fertőzést.

Sajnos az alma sem fejlődik, ezért a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a stresszoldásra alkalmas, azonnal hasznosítható aminosavak, hormonok adagolására, amivel átlendíthetők a növények ezen a megtorpanáson,

mondta Imre László. Az ivaros termőtestek augusztus–szeptemberben fognak kialakulni a lombon.

Többször volt ilyen hideg áprilisban, mint az idén, mondta Vanó Imre, de akkor száraz volt az idő. 1987 óta ez a leghidegebb április, rendkívül hosszú levélnedvességgel. A levélfelület-nedvesség adatokat feldolgozva kiderült, hogy áprilisban 21 napig „vízben állt” a lomb. A betegség ellen a gyors hajtásfejlődés időszakában érdemes bevetni a Delan Pro készítmény, ami ditianon és kálium-foszfonátok (foszforossav) kombinációja révén kontakt és felszívódó módon védi a kezelt lombot, és az ebben az időszakban 4-5 naponta kiterülő fiatal leveleket is. A foszforossav gyorsan eljut a friss növekménybe, a növény védekezőképességét erősíti, megelőző módon hat a fertőzés ellen. Egymás után legalább háromszor javasolt használni, hogy feltöltsük a szöveteket a foszforossavval.

A készítmény a növekedési erélytől és a fertőzés nyomásától függően 5-10 napos védelmet nyújt, adagját pedig a koronamagassághoz mérten kell megállapítani.

Szőlőben létezik önmagában kálium-foszfonát tartalmú gombaölő szer, a Soriale®, ami tavaly kapott felhasználási engedélyt és almában is szeretné bevezetni a BASF, mert bármilyen kontakt gombaölő szerrel együtt kijuttatható, és az általa elérhető belső védelem megnöveli a kontakt hatóanyag hatását.

Mikor ajánlják a Revyona® használatát almavarasodás ellen a hazai klímán? Korai és késői blokkban is kipróbálták az idén, mindkét időpontban sikerrel. A készítmény még nincs engedélyezve almában, hatóanyaga egy új triazol, a Revysol®, amely környezet- és humántoxikológiai szempontból is megfelel az Európai Unió elvárásainak. Előnye, hogy nem érzékeny a hőmérsékletre, hidegben és melegben egyaránt jól hat. Ezt bizonyították az idei kísérletek is. A késői kijuttatásra az alma zölddió fejlettségi állapotában, május 19-én, 26-án és június 2-án került sor, előtte Delan Pro, Faban és Dagonis szerepelt a permetezési sorban.

Levélen 3,7, gyümölcsön 1,5 százalékos fertőzöttséget mértek a kezelések hatására.

A korai kijuttatás zöldbimbós állapotban kezdődött, április 12-én, 23-án és 29-én permeteztek Revyonával. A másik kísérletben ebben az időben a Fabant használták. Ebben a majdnem három hétben igen változékony volt az időjárás, mértek 0 és 20 °C-ot is. A hatóanyag előnye, hogy 10 °C alatt is hatékony. Levélen 1,4, gyümölcsön 0,3 százalék lett a fertőzöttség ebben a hideg áprilisban.

Már zöldbimbós állapotban bekövetkezett az első fertőzés

A triazolok kevésbé kockázatos hatóanyagok a rezisztencia kialakulása szempontjából, de mindenképp kontakt partnerrel kell majd használni a Revyonát is. Annyi biztos, hogy megelőző használatra javasolják majd a készítményt, ami 2023-ban kerülhet először forgalomba. További vizsgálatot igényel, hogy megállapítsák, mennyi kuratív hatásra lehet számítani tőle, de ezeket a kísérleteket már csak jövőre fogják beállítani. Az idén négyféle kezelést állítottak be, ami az ismétlésekkel együtt 32 parcellát jelentett, ennél többet nehéz lett volna végigvinni.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/29 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Szörp, szirup, tinktúra, tea

A 2012-es bükkszentkereszti gyógynövénynapokon kínálta először szörpjeit Kriván Nikolett. Olyan nagy volt azonban az érdeklődés irántuk, hogy jól működő kávézója mellett még abban az évben megalapította Bükkszentkereszten a Büxirup Manufaktúrát.

Két ritka kártevő

Számos kártevőfajunk ritkán kerül szem elé, mert a kártétele nem szembeötlő, vagy tápnövényének mezőgazdasági szerepe kevésbe jelentős. Ilyen a városi parkokba gyakran ültetett aranyeső két kártevője is.

Intenzív ajánlat szójából és napraforgóból

Előző héten a KITE Zrt. dalmandi és nádudvari hibridkukorica- és cirokbemutatóján tapasztaltakról számoltunk be, ezen a héten pedig a szójával és a napraforgóval folytatjuk a tudósítást. Összegzésképpen mi is csak úgy fogalmazunk, mint Hadászi László innovációs főigazgató, aki mindkét helyen elmondta: a szélsőségek szorításában küzdünk.

A francia elnök teljes tiltást tervez

Emanuel Macron bejelentette, hogy fel akarja gyorsítani a növényvédő szerek beszüntetését. A francia köztársasági elnök a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Marseille-i kongresszusán tartott beszédében azt mondta, hogy amikor Franciaország tölti be az EU elnökségét - azaz 2022. január 1. és 2022. június 30. között - kezdeményezni fogja a peszticidek használatának tiltását.

Hagymafélék: szívünk és keringési rendszerünk támogatói

A hagymafélék tízezer éve megunhatatlanok, egész évben velünk vannak, és egészségügyi hatásaik miatt különösen hasznos a fogyasztásuk. Igaz nyáron kissé háttérbe szorulnak, de annál inkább jelentőségteljesek ősszel és télen.

Csörög a növényzet a Dél-Alföldön

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szeptember 2-án tartotta hibridkukorica-bemutatóját Kiszomboron. Ez évek óta így történik. Az oda érkezőket már nem nagyon éri meglepetés, mert a helyszínt övező közel 100 kilométeres körben szinte teljesen elszáradt a növényzet, zöldet még mutatóban is alig látni.

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István.

Tippek a szamóca ideális tartósításához a MATE fiatal kutatójától

Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcse a szamóca, melynek háztartásokban és nagyüzemi szinten történő tartósítása biztosítja a kedvelt szezonális termés egész éves fogyasztását.

Uniós oltalomban részesült a Madarasi birspálinka

Az Európai Bizottság szeptember 21-én kihirdetett rendeletével a „Madarasi birspálinka” védett elnevezés lett az EU-ban. Ezzel tizenkettőre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar pálinka elnevezések száma.

„Nagy hiba volna elhallgatni, hogy túltermelés van”

Senki nem tudja, vagy legalábbis nem akarja elárulni, hogy mekkora is valójában a lengyelországi almatermés. Pedig nagy hiba volna elhallgatni a valóságot – idéz egy lengyel szakértőt a fruchthandel.de portál.