Back to top

Bérminimum a banánültetvényeken

A július 1-jétől a méltányos kereskedelem (fairtrade) részeként bevezetett bérminimum a banánültetvényeken dolgozó több ezer kiszolgáltatott munkás jövedelmét hivatott rendezni. Az emeléssel azt kívánják elérni, hogy a munkavállalók bére valóban elegendő legyen a megélhetésükhöz, jusson belőle orvosi ellátásra, gyermekeik iskoláztatására és egyéb alapvető szükségleteikre.

A fairtrade az egyetlen tanúsítási rendszer, amely konkrét lépéseket tett a banánültetvényeken dolgozók bérének emelése érdekében. Az intézkedés nagyjából 12 ezer munkavállalót érint.

A megállapított alapbért mindenki megkapja, még akkor is, ha annál alacsonyabb az adott ország törvényében meghatározott minimálbér.

Azokban az országokban, ahol eddig a munkavállalók kevesebbet keresnek, mint a fair­trade alapbér, például Nyugat-Afrikában és a Dominikai Köztársaságban, becslések szerint akár 15%-kal is emelkedhetnek a bérek. Azokban az országokban viszont,

ahol a munkavállalók fizetése magasabb a megállapított bérminimumnál, nem lehet a bérüket csökkenteni.

Minel Bellamy, az egyik banánültetvény dolgozója, valamint a Dominikai Köztársaság fairtrade dolgozók szakszervezetének elnöke szerint az új és igazságosabb bérnek köszönhetően jobban el tudják látni magukat és családjukat. A fairtrade tanúsítási rendszer továbbra is azon dolgozik, hogy javítsa a munkafeltételeket, valamint az ültetvénytulajdonosok és munkavállalók közötti kapcsolatokat, támogassa a szakszervezeti munkavállalókat a hosszú távon fenntartható méltányos bér biztosításával, amelyeket kollektív tárgyalások során állapítanak meg a felek.

Forrás: 
floraldaily.com
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/33 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Még októberben is terem a magaságyásunk

A kiadónk udvarán tavasszal létesített magaságyás még így októberben is bőségesen terem. Mostanra felkerült rá egy tábla is: "Gyurka bácsi emlékére" felirattal, a tavaly júniusban elhunyt Bálint György emlékére.

Harminc éve kínálnak zöldfűszereket

A Zöldpont ’98 Kft. története 1991-ben kezdődött, amikor Papp Ákos és későbbi felesége, Judit eldöntötték, hogy fűszernövényeket fognak termeszteni: de azokat nem a hazánkban addig megszokott módon értékesítik, hanem friss, cserepes zöldfűszerként.

Az érő szőlőfürtök védelme

Tartósan csapadékos időben, a szüret előtti időszakban még szükség lehet szürkerothadás elleni védekezésre. Az érő fürtökön a legnagyobb kárt a betegség gyors fellépése és lefolyása okozza. Ezért ahol feltűnnek a bogyók szürkésbarna foltjai, és kiverődik az egérszürke, bársonyos penészgyep, azonnal védekezni kell!

Szevasztok, itt a Palik Laci!

Palik László és felesége, Klára sikeres vállalkozást vezetnek a felvidéki Zselízen. Tevékenységük szerteágazó, pedig egyszerűen csak a hely, az Alsó-Garam mente természet adta lehetőségeivel élnek. Több rangos kitüntetés tulajdonosai, a Nemzetközi Lekvár- és Borverseny alapítói. A szakmán belül nincsen aki ne ismerné őket.

Apró maradt a burgonya

Nem könnyítette meg a burgonyatermesztők helyzetét az idei időjárás. Európában tavasszal volt egy olyan periódus, amely kedvezett a növényeknek, így átlagon felüli számban kötöttek, majd amikor a gumófejlődés időszaka jött, akkor ezek az extrém melegek lelassították, vagy akár meg is állították a fejlődést.

Megéri vegának lenni? - A növényi alapú étrend 5 egészségügyi előnye

A fogyás elősegítése mellett a cukorbetegség kezelésében is előnyben részesülnek a vegetáriánusok.

Biodiverzitás: segítő hátország a szőlőben

Az ökológiai termesztésben egyre többször elhangzó kifejezés a biodiverzitás. De vajon mit értünk alatta és hogyan értelmezhető egy szőlőültetvénnyel kapcsolatban?

Vonzották a lehetőségek

Villányban sem számít fehér hollónak az olyan család, ahol a lányok is kiveszik a részüket a családi gazdaság életéből, akik adott esetben saját borcsaládot készítenek, vagy akár önállóan gazdálkodnak. A Jekl-borászatban is ez a helyzet. Jekl Flóra nemhogy azért tért haza Villányba, hogy részese legyen a családi gazdaságnak, hanem lehetőséget kapott a szüleitől egy saját borcsalád készítésére.

Nem mindennapi módszerek a C-vitamin bevitel megduplázására

A tudósok azt javasolják, hogy duplázzuk meg a C-vitamin bevitelünket, ugyanis a jelenlegi ajánlások részben mára elavult második világháborús tanulmányok alapján készültek.

A Friss Csapat a gomba nyomában

Az Európai Friss Csapat időről időre egy-egy gyümölcs vagy zöldség nyomába ered, hogy népszerűsítse fogyasztását, bemutassa a termesztését illetve azt, hogy milyen egészséges fogások készülnek belőle. Most a gomba került terítékre.