Számos megfigyelés és tapasztalat igazolja, hogy a jól összeállított talajtakaró növényzet nemcsak a talajt védi az eróziótól, hanem a gyomnövények gyökérzete képes lazítani a talajt, a lehengerezett vagy bedolgozott szerves anyag kedvező a tápanyagháztartás számára, azonkívül bizonyos gyomnövényfajok hasznos élő szervezeteknek nyújtanak élőhelyet, alternatív táplálékforrást.
Korábban végzett felméréseink alapján szőlőültetvényeink leggyakoribb gyomnövénye a szép nyírt gyep képét mutató, de a kultúrnövény számára veszélyes és konkurens faj, a tarackbúza (Elymus repens). A szőlőültetvények sorközeiben előforduló gyomfajok listája nagymértékben függ a technológiától, a sorközök művelésétől. Abban az esetben, amikor a terület sorközein állandó talajművelés van, vagy forgatják a soraljat, a sorközt, felszaporodnak bizonyos magról kelő egyéves gyomfajok. Ezek megfelelő gyomszabályozással könnyen kezelhetők, veszélyt csak akkor jelentenek, ha magot hoznak. Ilyen például a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), vagy a fehér libatop (Chenopodium album). Jelentős mennyiségben ugyancsak a művelt területeken felszaporodó gyomfajok közé tartozik a leggyakrabban a sorok alatt található apró szulák (Convolvulus arvensis), a gólyaorr (Geranium sp.), valamint a mezei aszat (Cirsium arvense).
Itt említhető a mezei zsurló (Equisetum arvense), a talaj elsavanyodásának egyik jelzőnövénye, amelynek a megjelenése a tartós gyomirtószer-használattal kapcsolható össze.
Milyen célt szolgál az optimális takarónövény?
|
A sorközi növényflóra ismertetésével együtt kell említeni a hasznos élő szervezetek felszaporításának lehetőségét is. Megfelelő takarónövény esetén optimális élőhelyet nyújthatunk ezeknek a szervezeteknek, melyek felszaporodása csökkenti a vegyszeres kezelések számát. Kiemelendő, hogy nemcsak a hasznos élő szervezetek számára van pozitív hatással, hanem a talaj minőségére is, ugyanis jelentősen javul a talajélet.
A takarónövényzet megválasztásánál figyelembe kell venni az ültetvény elhelyezkedését, talajtípusát, csapadékviszonyait, és ismerni kell az eredeti gyomflóra összetételét is.
Előzetes felmérések alapján akár egyedüli talajtakaróként is használható faj, a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis), mint allelopátiával rendelkező, de konkurenciát nem mutató gyomnövény, vagy a termesztett szántóföldi kultúrnövény, a rozs (Secalea cereale).
Az optimális keverék az alábbi fajokat tartalmazza: baltacim (Onobrychis viciifolia), bíborhere (Trifoliumin carnatum), komlós lucerna (Medicago lupulina), fehérhere (Trifolium repens), pannon bükköny (Vicia pannonica), pohánka (Fagopyrum esculentum), mézontófű (Phacelia tanacetifolia), fehér mustár (Sinapis alba). A kiválasztott fajok jól alkalmazkodtak a hazai körülményekhez, de ettől eltekintve érdemes ismerni a terület talaj- és csapadékviszonyait, a keverék ugyanis variálható az adott ültetvény igényeihez igazodva.
A szár megtörésével a fajok képesek magot hozni, így a következő évben tökéletesen felújulnak, újravetik magukat, vagy az évelők újrasarjadnak. A takarónövény vetését minden második sorban célszerű elvégezni, és addig fenntartani, amíg megtartja gyomelnyomó képességét.
További pozitív eredmény, hogy a sorközi növényzet, szemben egy művelt (konvencionális) területtel, élénkebb talajéletet eredményez, valamint a „zöldítés” képes tompítani a szélsőséges klimatikus hatásokat.
Dr. Németh Krisztina
