0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 3.

A kukorica nem lesz mindig ilyen drága, a klíma viszont változik

Igazi kuriózummal szolgál idén a Bábolnai Gazdanapok fajtabemutatója, ahol a kukoricák mellett két nemesítőház cirokhibridjei is megtekinthetők.

A kísérletet szervező IKR Agrár szakemberei és a fajtatulajdonosok ezzel szeretnék felkelteni az érdeklődést és ráirányítani a figyelmet a növényben rejlő lehetőségekre. A cirok ugyanis rendelkezik minden olyan jó tulajdonsággal, ami miatt közkedvelt lehetne, mondta dr. Kiss Erzsébet, a fajtabemutató szakmai vezetője. De, mint hozzátette,

itthon egyelőre kevéssé bíznak benne a gazdák, pedig a szemescirok a humán táplálkozásban, a silócirok pedig a téli tömegtakarmány-előállításban vívhatna ki magának előkelő helyet.

Előbbiben szinte reneszánszát éli, a reformkonyha kedvelt alapanyaga lett, takarmányként pedig lassan a klimatikus viszonyok fogják rákényszeríteni a gazdákat termesztésére. Egyre több szakember felismeri, hogy helye van a vetésforgóban, mondja dr. Kiss Erzsébet, mert a kukoricánál igénytelenebb, sokkal jobban tűri a szárazságot, és a beltartalmi értékei is jobbak nála. Ha pedig megfelelő körülmények közé kerül, akkor a termése is versenyképes a kukoricáéval.

A legnagyobb választékkal a Lidea érkezett Bábolnára, a közelmúltban az Euralis Semences és a Caussade Semences Group összeolvadásával létrejött vállalat szakemberei – 3 kukoricahibrid mellett – 5 cirokhibridet állítottak kísérletbe. Ez a növény különleges helyet foglal el a cég portfóliójában, és nemcsak takarmányozási célú fajtáik vannak, hanem élelmiszernek, biogáznak vagy vegyipari alapanyag előállítására alkalmasak is. Az európai cirokterület ötödét, a hazainak 70 százalékát fedik le a fajtáik.

Farkas Ferenc cégvezető tájékoztatása szerint a Lidea cirokválasztéka a nagyon koraitól kezdve a korain át a középkorai hibridekig terjed, a Bábolnán bemutatottakat is így állították össze. Szerepelt a fajtasorban a nagyon korai ES Armorik és ES Arsky, a középkorai ES Foehn, a középkései ES Boreas és az ES Armelia. A nagyon koraiak 8-10, a középkoraiak hektáronként 10 tonna termést adnak. Mindegyik tanninmentes. A magyar piacon kizárólagos forgalmazókkal dolgoznak, így például az ES Foehn a KITE-é.

Farkas Ferenc szerint a termelők szívesen termesztettek volna eddig is cirkot, hiszen számos jó tulajdonsága mellett a kukoricánál kisebb az előállítási költsége. Hiányzott viszont a piaca, amit a Lidea azzal, hogy bevizsgálatta és elfogadtatta a takarmányiparral, most „mögé tett”.

Ha tehát valaki belevág a termesztésébe, el is tudja adni, nem lesz kizárólag a madáreleség piachoz volt kötve. A takarmányiparnak is jó, teszi hozzá Farkas Ferenc, mert olcsóbban megkapja, mint a kukoricát, aminél ráadásul magasabb a fehérjetartalma is. Minden adott lehetne tehát a felfutásához, azonban a jelenlegi magas árak miatt mindenki kukoricát akar termeszteni. Természetesen ők sem azt ajánlják, hogy olyan helyen termesszen valaki cirkot, ahol a kukorica 8-12 tonnára képes, de mivel soha nem tudhatjuk milyen évünk lesz, a biztonság kedvéért kerüljön a vetéstervbe cirok is, különösen a gyengébb adottságú területekre. Ahol a kukorica 4-6 tonnát tud, ott a cirok 6-8 tonnás termést ad. „És lehet, hogy kevesebbet kap érte a gazda, de kevesebb lesz a költsége is” – hangsúlyozta végül Farkas Ferenc.

Egy cirokhibridet mutatott be Bábolnán az idén 25 éves RWA Magyarország Kft. Szijártó Bálint ügyvezető tájékoztatása szerint fontos számukra, hogy az általuk képviselt genetikát, amelyek egyrészt saját előállításúak, illetve licenszek, minél több helyen bemutassák, ezért rendszeresen és több fajtabemutatón is részt vesznek.

A bábolnait azért kedvelik különösen, mert itt magas színvonalon tudják bemutatni újdonságaikat és a már bevált hibridjeiket.

Itt és most az RWA kizárólagos szemes cirok fajtáját, a Rosariót láthatjuk, amely egy könnyen termeszthető és betakarítható, narancssárga magvú hibrid. Jó adottságú területeken nagy termés várható tőle, jók a beltartalmi értékei és alacsony a tannintartalma. Kezdeti fejlődése gyors, megdőlésre nem hajlamos, helminthosporiumra, rozsdára, fuzáriumra nem érzékeny. Vetőmagját már 2 éve itthon termesztik, amit nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is forgalmaznak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu