Az Országgyűlés 2018-ban döntött arról, hogy Nagyatádi Szabó István, az egykori „csizmás” földművelésügyi miniszter születésnapját, szeptember 17-ét a földművesek emléknapjává nyilvánítják.
Nagyatádi Szabó István szülőhelyén, Csokonyavisontán 2016. október 29-én írta alá Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke azt a szerződést, amelybe belefoglalták, hogy az első emléknapot 2017 szeptemberében hagyománnyá emeljék, és a Földművesek Napjának nevezzék. A szerződés értelmében minden évben más település ad otthont a rendezvénynek, de a rendezés joga minden tizedik évben visszaszáll Csokonyavisonta önkormányzatára.
Az elégedetlen földműves
Télen, mikor szél süvít a határba’,
Paraszt ember sokkal inkább kaszálna.
Mikor nyáron elönti a verejték,
Akkor jönne jól a téli hidegség!
Hogyha nap süt, feltekint az ég fele,
Jobb lenne, ha csurogna az ég leve!
De ha esik, az se kell a parasztnak,
Fel-fel pillog, úgy könyörög a Napnak.
Akárhogy van, sose jó a balgának,
Külön időjárást kérne magának.
Csak mosolyog a Jóisten reája,
És a dolgát őnélküle csinálja.
(Iglói Pál)
A rendezvény házigazdája, Tüske Zoltán, Alsónémedi polgármestere köszöntőjében elmondta, Alsónémedi Pest megye egyik legrégibb települése, első fennmaradt írásos említése 1067-ből való, így 2017-ben ünnepelte 950. születésnapját. Ez idő alatt szorosan kötődött és a mai napig is kötődik a mezőgazdasághoz, számos kisgazdaság hosszú ideje gazdálkodik a településen.
A polgármester a földművelést „embert próbáló hivatásnak nevezte”.
Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a földművességet hozzáértésen alapuló alkotásnak aposztrofálta, ez az alkotás pedig a hazai vidéken és tájképén látható leginkább.
Kiemelte a gazdálkodók szerepét, akik nélkül nem lehetett volna folyamatos a termelés a koronavírus-járvány időszaka alatt sem, és ezek az egészséges magyar élelmiszerek különösen felértékelődtek, amikor a külföldi piacok átmenetileg megszűntek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkra – különösen a Közös Agrárpolitikának köszönhetően – jelentősen megváltoztak a gazdálkodási feltételek. Fontos szemponttá vált a fenntartható, környezettudatos szemlélet, amit a kisgazdaságoktól egészen a vállalati termelésen át mindenkinek figyelembe kell vennie.
Végezetül megemlítette a hazai generációváltás kérdését is, az államtitkár szerint a fiatalok 90 százalékban meglévő gazdaságokat kapnak örökségül, és a fiatal gazdatársadalmon múlik, hogy a földművesség a jövőben is értékelt, nemes és lényeges hivatás maradhasson.