Back to top

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István.

A tárcavezető emlékeztetett: Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttassa és megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát és közösségeit. Ennek érdekében az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz – a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt –

80%-os hazai társfinanszírozást biztosít, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását tette lehetővé.

A megújuló vidék, megújuló agrárium programunk első ütemében meghirdetett pályázati felhívások sikeresnek bizonyultak, hiszen egyszerűbb kiírással, gyorsabb bírálattal sikerült elérni, hogy a nagyszámú támogatást igénylő rövid időn belül támogatói okirathoz jusson, fejlesztését megkezdhesse - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, az elért eredmények, továbbá a szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel folytatott egyeztetések eredményeként Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy a Vidékfejlesztési Program rendelkezésre álló forrásainak felhasználását meghatározó, 2021. évre vonatkozó Éves Fejlesztési Keret módosításával az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben írunk ki pályázati felhívásokat.

A fejlesztési program második üteme további lehetőséget teremt a versenyképességet, hatékonyságnövelést szolgáló beruházások megvalósítására, de kiemelt szerep jut a környezetkímélő gazdálkodási formák támogatásának is.

A pályázati menetrendet ismertetve Nagy István elsőként említette a szeptemberben megjelenő, az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” elnevezésű felhívásokat. Ezeknél a gazdálkodók – a környezet állapotának megőrzése és javítása, a környezeti terhelés csökkentése, a biodiverzitás megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése érdekében – önkéntes alapon pályázhatnak, és normatív, vissza nem térítendő, területalapú támogatásban részesülhetnek. Kiemelt cél, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel és jelentősen növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya. Mindkét felhívás esetében a kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jétől indul és 3 éves időszakot foglal magában.

Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást 360 milliárd forintos, az ökológiai gazdálkodást 360 milliárd forintos keretösszeggel hirdetjük meg - fogalmazott az agrártárca vezetője.

Szeptember végén a takarmányelőállító-üzemek korszerűsítésére jelenik meg új kiírás 50 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást: többek között a takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása lesz támogatott.

Októberben várható a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” elnevezésű – 5 milliárd forint keretösszegű – felhívás, amely a gyümölcsültetvényekben évről-évre visszatérően nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást.

Fontos cél a mezőgazdasági termelők több lábon állásának elősegítése.

Ezért az ősz végi, 50 milliárd forint forrással meghirdetéssel tervezett diverzifikációs felhívás lehetőséget fog biztosítani különböző típusú szálláshelyek létrehozására, vagy már meglévő szálláshelyek felújítására.

A termelők jövedelembiztonságának növelése és a külső hatásoknak való kitettségük csökkentése érdekében az ősz második felében várható az 5 milliárd forint forrású „Krízisbiztosítási rendszer működésének támogatása” című pályázati felhívás.

A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Ez a kiírás az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták állományának a fajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartását szolgálja, ugyanis támogatás nélkül e fajták jövője, megmaradása rendkívül bizonytalan volna.

Az új pályázati felhívások megjelentetésén túl – a tényleges és várható támogatási igények és a meghosszabbított kötelezettségvállalási időszak, valamint az egységköltségek növekménye alapján – várhatóan még az ősz folyamán sor kerül számos korábbi felhívás keretösszegének emelésére is - sorolta a miniszter.

A pályázati felhívások részleteiről az Agrárminisztérium folyamatos tájékoztatást nyújt, a felhívások társadalmi egyeztetésre bocsájtott és végleges dokumentumai elérhetők, illetve elérhetőek lesznek a palyazat.gov.hu honlapon.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Most nyílik a szilva?!

Szeptember első felében virágzó szilvafákat és díszfákat – főleg vadgesztenyét – is láthattunk. Hogy lehetséges ez? Jó dolog és a hosszú őszt jelzi, vagy inkább káros jelenség? Esetleg mutat valamit, amit a termesztőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia? Az őszi virágzás mindenképpen jelzésértékű, mégpedig elsősorban a fák gyenge erőnlétére utalhat. De több tényező együttes hatása ez a jelenség.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Ipari kenderrel a nitrogén- és metánkibocsátás csökkentéséért

Szántóföldi iparikender-termesztéssel csökkenteni lehetne a mezőgazdaság nitrogén-, metán- és CO2-kibocsátását, vagyis fontos szerepet játszhatna a kultúra a fenntartható mezőgazdaságban.

Ne a támogatás legyen az állattartó jövedelme!

A jövőben az állattenyésztésnek és az állattartásnak különböző feladatokra kell fókuszálnia. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt a KÁN Egyetemi Napok nulladik napján, Kaposváron az Állattenyésztők napja alkalmából tartott tanácskozáson.

Feléledhet a háztáji sertéstartás?

2001-ben az ország vágósertés-termelésének közel 60 százalékát a kisüzemek, a háztáji és kisegítő gazdaságok állították elő. Tevékenységükre annak ellenére szükség volt, hogy termelésük szintje és az előállított sertések minősége rendkívüli módon ingadozott, ami nem mellesleg zavarta a piaci egyensúlyt.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Fontos az őszi felkészülés

A kajszi és a szilva élettani betegségei, gyors pusztulása szerteágazó okokra vezethető vissza, az egyik a fák erőnléte, amiben nagy szerepe van a tápanyagellátásnak. Cegléden a fák őszi feltöltésének részleteiről esett szó, és a szilvafajta-gyűjtemény ígéretes egyedeit is láthattunk.

A LED fényforrások az otthonunk után a zöldségtermesztést is fenntarthatóvá teszik

A globális felmelegedés egyik felelősének tartják az élelmiszertermelés, de az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő megoldások keresése mellett az innovatív technológiák használatára is nagyobb hangsúlyt kell fektetni.