0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 3.

Fenyegető méhellenség: az ázsiai lódarázs

A (közönséges, európai) lódarázs (Vespa crabro) kivételével a darazsak – eddig – nem számítottak a jelentős méhellenségek közé, sőt különösebben a méhészek figyelmét sem keltették fel. Azonban két új, az USA-ban és Európában már megjelent darázsfajtól már félnünk kell.

A társas darazsak közé számító lódarázsról Örösi kiemeli, „ott, ahol elszaporodik, fontos méhellenség. Termete a 3 cm-t is eléri. A méheket elfogdossa a levegőben, a virágokon, a kaptár küszöbén, a melegben kinn csüngő fürtben („tőgyben”) és behatol a kaptárba is. A méh fejét és potrohát megeszi, torát fészkébe cipeli ivadékainak.” A mézelő méheket sem (mindig) ismerő laikusok pedig a méhészeket a papírdarazsak (így a gyakori német darázs, kecskedarázs, déli papírdarázs, padlásdarázs) megjelenése miatt szokták – alaptalanul – riasztani. Nyugtalanságra ad okot azonban két invazív – tehát eredeti élőhelyéről az USA-ba, ill. Európába behurcolt – darázsfaj, a termetes (5 cm-nél nagyobb) mandarindarázs (Vespa mandariana), ill. az ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) megjelenése.

Az Egyesült Államokban felbukkant mandarindarázs kolóniáit a jelentések szerint sikerült felszámolni, ellenben az ázsiai lódarázs Európában, feltehetően 2004-ben történt franciaországi bejutása óta, fokozatosan terjed.

Terjedésének kedvez, hogy a következő évi darázsgenerációk kiinduló pontját képező királynői (anyái) a hosszú ideig tartó hibernációt – így a hónapokig tartó hajóutat, telet, párás, hűvös időszakokat – jól tűrik.

Az invazív rovarfajok a globális kereskedelem révén jutnak el – leggyakrabban hajón, repülőn, többnyire szándékos emberi közreműködés nélkül – ősi élőhelyükről más kontinensekre, ahogy ez a kis kaptárbogár (Aethina tumida), valamint az ázsiai lódarázs esetében is történt. Utóbbi eredeti elterjedési területe Észak-India, Kína, Bhután, Nepál trópusi-szubtrópusi régióiban volt, ahonnan évtizedekkel ezelőtt Koreába (2003), Japánba (2014), ill. ezzel párhuzamosan Európába jutott, Franciaországon (2004) keresztül. Jelenlétét azóta Dél-Angliában, Belgiumban, Hollandiában, Németország délnyugati részén igazolták. Viszonylag fertőzöttnek mondható az Ibériai-félsziget, különösen a „zöld” Spanyolország, vagyis annak északi, hűvösebb, csapadékosabb tartományai (Asztúria, Baszkföld, Galícia, Katalónia), terjed Olaszország északnyugati, tengerpartközeli területein.

Haladási sebességét kontinensünkön 60 km/év értékre becsülik.

A bejutott fajok nem endemikus (nem őshonos) voltuk miatt új élőhelyeiken problémás, nemkívánatos szervezetek, mivel az őshonos életközösségek rovására terjeszkednek. Tehetik ezt azért, mert az új territóriumokon természetes ellenségeik nincsenek, sőt az eltérő klimatikus viszonyokhoz sikeresen alkalmazkodnak. Az ismert európai lódarázshoz hasonlóan, az ázsiai lódarázs állományai a méhészetek gyengébb családjait veszélyeztetik, azok fészkébe hatolva fiasítást és mézet zsákmányolnak. A szükséges védekezés velük szemben pedig kezdetben kevéssé eredményes, nem kiforrott. Emberrel találkozva, humán egészségügyi kockázatot jelentenek, a darazsak esetében az allergiás reakciók miatt.

A világszerte népes – 150 ezres fajszámú – hártyásszárnyúak rendjét nálunk mintegy 10 ezer faj képviseli, ezek 90%-a valamilyen darázsféle.

Vas Zoltán szerint azonban mindössze 20 faj tartozik abba a hírhedt, társas életmódú csapatba, amely a darázs szó népszerűségi indexét olyan megingathatatlanul alacsonyan tartja. A többi ún. magányos méh. A „társas” kifejezés azt takarja, hogy kizárólag a kolóniák megtermékenyített, de még nem petéző királynői (anyái) telelnek át és nevelik az első nemzedéket. Ez az ázsiai lódarázs esetében is így van. A darazsak általában véve, ökológiai szempontból hasznos, nélkülözhetetlen fajok, amennyiben korlátozzák a rovarok számát, azoknak, sőt a gerinceseknek a tetemeit eltakarítják.

Külalak

Az ázsiai lódarázs nagyobb testméretű, mint az előbb említett papírdarazsak; teste valamivel kisebb, mint a méhészek által ismert lódarázsé (dolgozó: 2 cm; anya: 3 cm), viszont valamivel nagyobb a papírdarazsakénál. Felülnézetben az európai lódarázs (Vespa crabro) és az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) potrohuk színében és mintázatában különbözik: az ázsiai fajé túlnyomórészt sötét, az európaié sárga. Tora, szárnyai feketék.

Az ázsiai lódarazsat angolul sárga lábúnak hívják, ami markáns megkülönböztető jegy.

A már említett, gyakori papírdarázsfélék (német darázs, kecskedarázs, stb.), valamint a lárvái számára méhekre vadászó méhfarkas dolgozói max. 2 cm-es termetükkel kisebbek az előbb említett lódarazsaknál. Padláson, üregekben, csövekben, stb. növényi rostokból készített fészkeinek sejtjei jól láthatók, míg a lódarazsak hasonló anyagú fészkei burokkal vannak körülvéve. A különféle papírdarazsak kolóniái gyakran csak néhány száz, legfeljebb közel 1000 egyedet számlálnak. Az ázsiai lódarázs kolóniáiban a felnőtt korú dolgozók egyedszáma viszont több ezres (2000-5000).

Életmód

Az európai lódarazsak ún. másodlagos, külső burokkal védett, papírból készült fészke mintegy 60, az ázsiaié 60-100 cm átmérőjű. Az elsődleges, kicsiny fészket maga az áttelelő, megtermékenyített királynő építi és neveli fel a darázscsalád első generációját. Ezután a kolónia számbelileg és a fészek méretében fokozatosan növekszik, annak egészen október-november végén bekövetkező kihalásáig.

A lódarazsak ragadozó életmódot folytatnak és sok darázsfajhoz hasonlóan a növényi táplálékot (nektárt, növényi nedveket, így az érett gyümölcsöket, ősszel szőlőt) sem vetik meg.

Az ázsiai lódarázs fészkeit – az európaihoz hasonlóan – szívesen rögzíti padlások, üresen álló épületek tetőszerkezetéhez (egyik németországi előfordulási helye stílusosan egy tanméhes épülete volt). Specialitása, hogy fészkeit a fák koronájában, fafajtól függően akár 30 m magasan is kialakíthatja. Ezek többnyire csak lombhullás után válnak láthatóvá. De ekkor már a közmondásos „eső után köpönyeg” helyzet áll elő.

Veszélyességük és a védekezés módszerei

A leginkább veszélyeztetett méhcsaládok a kis népességű, ill. tartalékcsaládok. Az ázsiai lódarazsak nyár végén terülj asztalkámat találnak azokban a kertvárosi-falusi övezetekben, ahol a méhsűrűség nagy. Egyetlen ázsiai lódarázs akár 40-60 mézelőméh-egyedet tud naponta zsákmányul ejteni. Figyelembe véve egy-egy kolónia egyedszámát, a kártétel jelentős lehet. Mindazonáltal, a ténylegesen bekövetkezett károkkal kapcsolatban kevés az értékelhető, gyakorlati beszámoló. Annál több, százas nagyságrendű a tudományos közlemények száma, sőt É. Darrouzet-nek, a Toursi Egyetem kutatójának 2019-ben e témában könyve jelent meg (beszerezhető: www.snapiculture.com).

Mint az invazív fajok esetében általában, az ázsiai lódarázs rovarirtó szerekkel történő irtásának elvileg nem lenne akadálya, de kolóniáinak felkutatása körülményes, emellett az azokat fogyasztó madarakra káros lenne.

Teleszkópos csövekre szerelt kén-dioxidos, ill. robbanó patronos eszközök léteznek és bevethetők, már ha sikerül a körzet valamennyi Vespa ve­lutina fészkét fellelni. Némi reményre ad okot, hogy korszerű információs (pl. RFID) eszközök segítségével azokat lokalizálni lehet. Ilyen rendszerek – pl. a műholdas AvisAp applikációs fotók – segítségével az észak-spanyolországi Asztúriában ismertté vált a lódarázsfészkek aktuális, pontos helye. A végeredmény 2019-ben 4361 megsemmisített ázsiaidarázs-fészek lett. Olaszországban, ugyancsak az uniós finanszírozású LIFESTOPVESTA projekt keretében Torinóban fejlesztett, 9,4 GHz-en működő ún. harmonikus radarral térképezik fel a fészkeket; természetesen ehhez a méhészek közreműködése is szükséges (honlap: www.vespavelutina.eu).

A veszélyeztetett körzetek méhészeteiben tavasszal és a lódarázs-populációk csökkentése érdekében nyár végétől ajánlott különböző, egyénileg elkészíthető vagy kereskedelmi forgalomban lévő darázscsapdák használata.

Műanyag palackból könnyen készíthető darázscsapda, amely felül bejutást segítő, de szökést gátló „haranggal”, oldalt és felül 6,5 mm-es szájadékú nyílásokkal van ellátva.

Benne alkoholos-cukros folyadék van; annak tartósítására egy kanál ecetet ajánlanak. Említést érdemel az előbb említetthez hasonló Trap Trap®, az Apiavant dupla, 20×100 mm-es lyukbőségű rácsos kijárókosara, a Jebeprode® alagút, valamint a Vétopharma VespaCatch® csapdája. Utóbbi szerepelt legjobban darázsfogás szempontjából egy 10 méhesre kiterjedő kísérletben. „Hárfa” típusú, elektromos, napelemes tápegységgel kiegészíthető darázscsapdát ajánl a Sanve cég (sanve.weebly.com). Az említett csapdák különböző arányban sajnos más, hasznos rovarokat is rabul ejthetnek. A speciálisan erre a darázsfajra célzott feromoncsapdák még fejlesztés alatt, kísérleti stádiumban vannak.

Ismert a laikusok félelme a darazsakkal és azok mérgével kapcsolatban. Téves állítás, hogy az európai lódarázs egyetlen szúrása halálos, bár az ázsiai mandarindarázs veszélyessége, mérete miatt, éppen mérgének mennyisége miatt fokozottabb. Viszont az eddigi megfigyelések szerint az ázsiai lódarázs Európában érdekes módon emberre kevésbé veszélyes, mint Ázsiában.

Kivéve, ha fészkét megzavarják, ezért a darázsirtóknak speciális védőöltözéket kell viselni.

Összegezve, az ázsiai lódarázs megjelenése a még meg nem hódított területeken, így a Kárpát-medencében nagyon valószínű. Majdani veszélyességének mértékét egyelőre nem ismerjük. Ami biztos, hogy terjedésének lassításában a korszerű technikát alkalmazó projekteken kívül a méhészeknek tevőleges szerepe kell, hogy legyen – mindannyiunk érdekében!

Az összeállítást a La Santé de l’Abeille (2019, 2020, 2021) 259, 293, 296, 299, 303., a Vída apícola (2021) 228. számai, ill. Vas Z. (2019) Darazsak c. könyve (Természettudományi Múzeum) felhasználásával készítette: dr. Tóth György

Forrás: Méhészet