youtube://v/VXVak42stEQ
– mondta Lázár János, kormánybiztos, a Vidékfejlesztési Kormánybizottság tagja.
Alapvetően a szülőhelyén, vagy a szülőhelyéhez nagyon közel találja meg az ember a boldogulását. Magyarország képes olyan szolgáltatásokat biztosítani minden vidéki polgár számára, amelyek megfelelnek egy osztrák vagy német kisváros, kis falu, vagy vidéki térség színvonalának. Én szeretném, ha 10 év múlva eljutnánk oda, hogy ha az ember átmegy Ausztriába, akkor ne legyenek sokkal jobb körülmények ott. Magyarországon is képesek legyünk egy olyan színvonalat biztosítani, mint amilyenre a fiatalok vágynak. Azt tartanám a legnagyobb sikernek a vidékfejlesztésben, hogyha a fiatalok vidéken maradnának.
Stumpf István, kormánybiztos, a Vidékfejlesztési Kormánybizottság tagja:
Olyannak képzelem a jövő magyar vidékét, ami élhető, sok fiatalt tart meg, és a nemzet identitását azáltal erősíti, hogy egyre jobb és jobb minőségű termékek kerülnek oda, és egyre többen mennek a városokból a vidéket látogatni.
– Milyen fejlődésen megy keresztül?
– Nem csak az infrastruktúra fejlődik, hanem például tudásközpontok épülnek mindenhol. Itt Kaposvár is tudásközpontja lesz ennek a környéknek, ahogy Sárospatak is lett Zemplénnek, és azok az egyetemi városok, amelyek most elindulnak egy másik úton. Ezek kisugárzása „azt mondja”, hogy nem kell feltétlenül külföldre menned, ha minőségi oktatást akarsz. Nem kell feltétlenül városba költöznöd, hogyha egyetemre akarsz járni, hanem itt is lehetsz, és egy élhető, zöld, minőségi, biztonságos, jó életet élhetsz, és ide csábíthatod a családodat, rokonodat és ismerőseidet is.
Kapronczai István agrárszakértő:
Ha nagyot álmodok, akkor arra gondolok, hogy 5-10 év múlva ez a magyar vidék ezen a jelentős pénzügyi forráson, ami most rendelkezésére fog állni a fejlesztéséhez, egy gazdaságilag, kulturálisan és morálisan is erősebb vidék lesz, mint mostanság. Ehhez nagyon sok mindent meg kell oldani.
Agrárgazdaságról beszélek, nem mezőgazdaságról, tehát beleértem a mezőgazdaságot, az élelmiszer-feldolgozást, élelmiszer-kereskedelmet is, de nem csak ezt.
Tudniillik azért ma már mezőgazdasági alapon a vidékfejlesztés szűkös, bizony oda kell vinni a szolgáltatást, bizonyos ipari tevékenységet is ahhoz, hogy a vidék gazdaságilag is erősödjön és meg tudja őrizni a lakosságot.
De azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos a vidék lélekben való fejlődése is. Tehát az, hogy egy önbizalommal teli, morális értékeket őrző emberek lakják. Ebben az oktatásnak, és a vidéki értelmiségnek, a példamutatásnak van nagyon nagy szerepe.
Tehát ha vidékről gondolkodom, én komplexen gondolkodom: beleértem a vidék szociológiáját, a vidék infrastruktúráját, a vidék gazdaságát hangsúlyosan, de csak így, komplexen tudok egy szép jövőt elképzelni. De csak annak van értelme, hogy szép jövőt képzeljünk el!
Molnár István, ügyvezető igazgató, Agrár Béta Kft.:
A közeljövő magyar vidékét tejben-vajban fürdő Kánaánnak képzelem.
Amit szerintem közösen, a gazdák felkészültségével, az oktatással, mint szakmai támogatással jól megtervezve és végrehajtva tudunk megvalósítani. Ez alapján egy teljesen más alapokon nyugvó, teljesen más fejlesztési célokat kitűző és a környezeti adottságokhoz alkalmazkodó mezőgazdaságot képzelek el.