youtube://v/woRRo-x0WSI
Donáta 12 éves kora óta indul lovasversenyeken, 2013 óta minden évben sikeres kvalifikált a Nemzeti Vágtára. Üllőn, a III. ÁTE Fogathajtó versenyen ellenfelek voltunk, de már akkor megbeszéltük, hogy mesél nekünk a lovak és színészek varázslatos világáról.
A helyszínen készített fotógalériánkat ide kattintva tekintheti meg.
A lószeretetről
„Szerintem már úgy születtem, hogy szeretem a lovakat, és rengeteg sztori is fűződik a lovas életemhez. Szerintem az első szavam is a ló volt. Egyébként már nagyon kicsi korban elvittek lovagolni, illetve az unokatesóm távlovas volt, így nagyon piciként, már távlovas versenyekre jártam. Aztán volt egy szakadék és végül is 12 éves koromban kezdtem újra a lovaglást, onnantól meg lényegében a mai napig az életem része.”
Lovas színész márpedig létezik
„12 éves koromban, amikor eldöntöttem, hogy én lovas színész szeretnék lenni, még nagyon mosolyogtak rajtam, hogy hát ilyen nincs, lovas színész nem létezik. Aztán valahonnan mentem haza Pécsre – mert pécsi lány vagyok –, és láttam egy hatalmas plakátot, ami lovas színházi előadást hirdetett. Akkortól biztosan tudtam, hogy márpedig van ilyen, és lovas színész szeretnék lenni. Lényegében 12 éves koromtól ezen az úton mentem. Persze versenyeztem is, távlovagoltam, megismerkedtem a különböző szakágakkal, de a showlovaglás az, ami igazán megfogott.”
A lovak is szeretnek szerepelni
„Nagyon érdekes, hogy fölmegyünk a lóval a színpadra és a lovunk is ugyanazt akarja, mint amit mi. Rengetegszer mondják, hogy milyen dolog bevinni a hangba és a fénybe a lovakat.
Tehát ők ugyanúgy élvezik ezt a dolgot, mint mi. Illetve nekem nagyon fontos az, hogy a lovaskultúrát népszerűsítsem, mert azt gondolom, hogy a mai világban a ló az, akivel kicsit vissza tudunk csatlakozni a természetbe, az online világból egy kicsit kiszakadhatunk, és tényleg egy csoda, ami velük történik. Azt gondolom, hogy a Nemzeti Lovas Színházzal, ahol aktívan dolgozom, elvisszük az országba és a világba a lovas kultúrát. Ha oda bejön egy gyerek és azt látja, hogy mi lovon énekelünk, és a lovaink alattunk táncra perdülnek, akkor mi leszünk nekik a hősök, illetve hát az a karakter, amit játszunk.”
A lovas színház munkarendje
„Pintér Tibor igazgató remek rendszert talált ki. Úgy néz ki egy hetünk, hogy napközben lovas edzéseink vannak az ország mestereivel, Dallos Gyula, Török György, még nagyon sok mindenkit fel tudnék sorolni, tartanak nekünk edzéseket, meg rengeteg kurzusra is járunk. Tehát ez a nap első része, este pedig kezdődnek a próbák. Így tudjuk összehangolni, hogy a délelőtt a szakmáról szól, az este pedig magáról a lovas színházi szakmáról, tehát ott már együtt próbálunk a lovakkal.”
A lovak hogy bírják az előadásokat?
„Amikor belépünk a színpadra, tényleg a lovak is egy másik világba kerülnek, és nem szokott probléma lenni. Nagyon-nagyon kevés lóra tudjuk azt mondani, hogy nem sikerült beállni nekik a színházba. Egyébként ez is Pintér Tibor érdeme, mert valamiért rendkívül jó érzékkel választja ki a lovakat. Tehát azok a lovak, amikkel mi dolgozunk, szeretik, amit csinálunk, ez abszolút nem megterhelő, és így a rossz nap is kvázi elmúlik. Nagyon ritkán van olyan, hogy ott bent nem tudjuk megoldani a szituációt, sőt nem is tudok példát mondani arra, hogy valami nem sikerült volna egy lovas, vagy lóprobléma miatt.
Rengeteg sztorim is van. Az egyik ilyen a Kincsem című musicalhez kapcsolódik, amelyben főszerepet játszom. A darabban Kincsem lelkét alakítom, ami azzal jár, hogy egy hinta tetején ülök lényegében végig az előadáson, majd egy pontnál ráengednek egy szürke lóra.
Megsérült a lába, vagy nem tudom, már pontosan mi történt, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy néztem, most milyen lovat fognak nekem behozni.”
„Az előadás előtt két héttel érkezett egy spanyol mén, aki nem igazán állt be még a színházba, rendkívül rakoncátlan volt, és ráadásul ez volt talán a második színházi szereplése, még csak tömeglovasként. Én csak annyit láttam, hogy ezt a lovat hozzák be nekem.
És ahogy elindult lefelé a hinta, a ló megállt, és akkor tudtam, hogy megvagyunk. Valamiért a ló ráérzett arra, hogy ez most nagyon fontos, és úgy, hogy én akkor ültem rajta először, ő akkor volt abban a fényben és hangviszonyok között először, tökéletesen megcsinálta a koreográfiát úgy, mint hogyha mindig is vele próbáltam volna ezt az előadást. Ez egy olyan csodálatos élmény számomra, ami tényleg azt bizonyítja, hogy igenis össze lehet kapcsolódni a lovakkal, és igenis ők érzik a mi érzéseinket, és ők szeretnének segíteni, mert ez a ló azért csinálta meg a „szerepet”, mert érezte, hogy ezt most muszáj.”
Donáta és a lova, Nic-Nac
Nic-Nacot a kis fekete szépségnek szoktam hívni. Nem egyszerű ló, de nekem ő a minden. Csodálatos volt a megismerkedésünk is. Én elveszítettem egy csikómat. Már öt éve velem voltam, amikor egy balesetben sajnos el kellett engednem, és sokáig nem szerettem volna lovat. Egyszer csak a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesületnél megismerkedhettem vele, ezt ezúton is köszönöm a vezetőségnek! Záró Gyula díjugrató mutatta be nekem, hogy ez nekem jó lesz. Erre azt mondtam, hogy ez nekem nem lesz jó, de hát jó, hogyha már itt vagyunk, akkor fölülök rá. Lényegében azért ültem föl, hogy ott helyben lelovagoljam a lovat.
Volt, hogy olyan helyzetbe kerültem, ahol azt kellett mondanom, hogy lehet, hogy le kell róla mondanom, másik helyre kell adnom, mert nem egyszerű egy lóval sem a mindennapokban foglalkozni, sem pedig anyagilag finanszírozni a tartását. De már a gondolattal is annyira rosszul lettem, hogy úgy döntöttünk, bármi történik is, nekem őrá szükségem van. Vele is rengeteg sztorit tudok mondani. Például borzasztó rossz napom volt, minden nagyon rossz volt, mindent fel akartam adni, és egyszerűen kijöttem hozzá, ő pedig megnyalogatta a kezemet, hozzám bújt, és megváltozott minden.
