Back to top

Papíron nem létező fákat találtak a Szaharában

Nem is keveset, majdnem kétmilliót. A kulcs az volt, hogy kételkedni kezdtek a korábbi műholdképekben. Az eredmény a Föld egyes folyamatainak jobb megértését is segítheti.

A Szaharáról általában hullámzó homokdűnék jutnak az ember eszébe, mert ilyen képeket látni róla mindenhol - írja az Infostart.

Illusztráció
Illusztráció

Az űrből készült képeket természetesen nem látszanak a kisebb fák, ám a Koppenhágai Egyetem és a NASA kíváncsi kutatói megtanították a mesterséges intelligenciát arra, hogy ha valahol fák vannak, azokat vegyék észre az űrből.

Így derült ki, hogy a Nyugat-Szaharában nem is kis mennyiségű növényzet van, friss becslések szerint mintegy 1,8 milliárd fa és bokor.

Martin Brandt, a tanulmány vezető szerzője - aki a Nature-ben publikálta a felfedezést, ezt szemlézte most a Computerworld - kollégáival egy 1,3 millió négyzetkilométeres területet fésült át, és a talált növényzet a Föld szén-dioxid-háztartásának megértésében is szerepet játszhat.

Ez a tanulmány az első, amely jelentős számú fáról számol be a száraz régióban.

Az egyetem informatikai tanszékének munkatársai pedig a fákat igyekeztek felismerni a mesterséges intelligencia segítségével, amin rövid idő alatt túl is voltak, míg a technika nélkül ez akár évekbe is telhetett volna.

Forrás: 
Inforstart

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

"Lenn az alföld tengersík vidékin"

Magyarország egyik legszélsőségesebb éghajlati adottságokkal rendelkező térségében gazdálkodik a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. A Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye déli részét magába foglaló működési területén az erdőgazdálkodási, faipari és vadgazdálkodási feladatok mellett nagy hangsúlyt helyez a közjóléti tevékenységre.

Élőhelyfejlesztések zárultak le a Balatonnál

Az elmúlt évtizedben mintegy 80 milliárd forint értékben 330 projekt keretében több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, amelyben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak is rendkívüli szerepe volt - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Keszthelyen.

Fenntartható vízgazdálkodás az élhető jövőért

Hosszútávon fenntartható vízgazdálkodást kell kialakítani, amely az állampolgárok mellett a gazdálkodóknak is élhető jövőt teremt – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Prágában, a cseh elnökség keretében megrendezett BIOEAST konferencián.

Kihalt az uhuzás napjainkra

A dúvadgyérítés a vadgazdálkodás egy sarkalatos pontja. Legyen szó szőrmés vagy tollas kártevőről, kordában tartásuk, állományszabályozásuk elengedhetetlen. Így volt ez több mint száz évvel ezelőtt is. Manapság puskán kívül főként különféle csapdákkal lehet tizedelni állományukat, de hathatós módszer napjainkban nincs igazán, egyebek mellet köszönhetően a nem elégséges időráfordításra.

Új látogatóközponttal várja az érdeklődőket Magyarország leghosszabb barlangja

Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját kedden; a 254,5 millió forintos beruházáshoz 234,99 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást használtak fel - közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Jelentős mennyiségű madarat veszélyeztet a kihalás Romániában

Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül - közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Ezeket a halakat találták a kutatók a Dunában

Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán. A gyűjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élőhelyeken jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak fiatal példányai tartózkodnak.

Januárban indul a Településfásítási Program harmadik üteme

A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki - közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A magas koleszterintartalmú élelmiszerek hatásai a koleszterinszintre...

A koleszterin fontos a sejtmembránok szerkezetének fenntartásában, és segíti a szervezetet a D-vitamin és a létfontosságú hormonok előállításában. A szervezet ugyan termel koleszterint, de ha sok koleszterint fogyasztunk, akkor kevesebbet állít elő. Valamint, ha nem fogyasztunk magas koleszterintartalmú ételeket, a testünk akkor is elegendő mennyiséget termel.

Talajaink védelme a tudomány erejével

A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a tárca épületében került kiállításra az év talaja, a herceghalmi mészlepedékes csernozjom szelvénye.