Back to top

Erdősítéssel kompenzálják a fenntarthatósági expó karbonlábnyomát

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit szervezet az MTI-vel szerdán.

A november 29 - december 5. közötti esemény szervezője a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), központi célja pedig a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés támogatása. Ennek érdekében

a szakkiállítás megszervezése és lebonyolítása során kiemelten figyelnek az esemény karbonlábnyomának csökkentésére, így a keletkező hulladék mennyiségének minimalizálására, a szelektív gyűjtésre, és a hulladék teljes útjának nyomon követésére.

A rendezvényen radikálisan csökkentik a papírhasználatot és hasonlóképpen foglalnak állást a műanyagmentesség támogatása mellett - írták.

A Planet 2021 szervezői a kiállítók számára összeállítottak egy, a Zöld rendezvény minősítési rendszernek megfelelő zöld szempontrendszert, amelyről minden kiállítót tájékoztattak és amelynek betartását mindenkitől megkövetelik - közölték.

A Zöld rendezvény minősítés a KÖVET Egyesület által kidolgozott, és 2021 óta levédett minősítési rendszer, amelyben

a szakértők az adott rendezvény szervezésének és lebonyolításának környezeti vonatkozásait vizsgálják és értékelik, beleértve annak helyét, az étkezést, a szállítást és az anyagokat, a kommunikációt, az energiahasználatot és a környezetszennyezés megelőzését.

A Planet 2021 karbonlábnyom-számítást a nemzetközileg elismert Bilan Carbon módszerrel végzik.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Több problémára is megoldás a gombakomposzt újrahasznosítása

A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Megnyílt a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó

Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök részvételével, koncerttel vette kezdetét hétfőn este a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a Hungexpón, amelynek már a szervezésénél is kiemelt szempont volt a fenntarthatóság - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

"Elválnak" az albatroszok a klímaváltozás miatt

Nagyobb arányban szakadnak el egymástól az egyébként monogám kapcsolatban élő albatroszok a tengervíz felszíni hőmérsékletének emelkedése hatására - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Javában zajlik az őszi faültetési program a településeken

Országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására is, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Dunabogdányban, a Településfásítási Program faültetésén.

Nem hiányoznak az életünkből az egyszer használatos műanyagok

A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Régóta nem volt ilyen aktív a Nagy-korallzátony

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla az ABC News ausztrál hírportál.

Különleges aromájú belga gyömbér

Az egyik belgiumi szupermarket kiváló minőségű, friss és helyben termesztett gyömbért kínál. A fenntartható módon, növényvédő szer használata nélkül nevelt gyömbérnek erősebb az íze, mint az importált árunak, állítja a forgalmazó vállalat.

Így spórolhatunk a vegán, vegetáriánus és flexitáriánus diéta során

Régóta él az a szemléletmód, hogy a növényi alapú étrend eleve drágább, mint a hagyományos mindenevő étrend, aminek az lehet az oka, hogy egyesek kételkednek a táplálkozásuk megváltoztatásában. Azonban kiderült, hogy ez a feltevés nem teljesen igaz.

Zöldpárti agrárminisztere lehet Németországnak

Megállapodtak a pártok Németországban a kormányalakításról, a december 6-ával kezdődő héten megszavazhatják Olaf Scholzot kancellárrá. Az agrárminiszter a zöldpárti Cem Özdemir lehet.

Az alga lehet a jövő élelmiszere?

A világ egyre népesebbé válásával és a klímaváltozás fokozódásával egyre sürgetőbb kérdés lesz, hogy hogyan tudunk fenntarthatóbb módon táplálkozni. A fehérjével teli rovaroktól a laboratóriumban tenyésztett húsig egyre több zöldebb alternatívákat kutatnak, a legújabb felfedezett pedig nem más, mint az alga.