A lengyel csoda nem más, mint végigvitt stratégia

Hollósi Dávid, a Takarékbank agrárüzletág ügyvezető igazgatója előadásában a bank Lengyelországról készített elemzéséből kiemelte az ország kedvező elhelyezkedését, ami azért az elmúlt évszázadokban nem volt mindig örömteli a lengyelek számára. Ma viszont

keletről olcsó munkaerő, nyugatról tőke, északról jó kereskedelmi útvonalak elérését teszi lehetővé.

A 300 ezer négyzetkilométer területű, 40 millió lakosú ország önmagában is méretes piac a hazai termékeknek. A mezőgazdasági terület aránya is nagy.

A rendszerváltás után lengyelek kijelölték a stratégiai fejlesztési irányokat és tartották is magukat hozzá.

Az uniós csatlakozás óta 6 és félszer annyi almát és 14-szer annyi baromfit exportálnak, mint addig. A lengyel alma eljut Kazahsztánba és Indiába is, a brojlercsirke és pulyka pedig az európai piacokon kívül Kínába. Erős feldolgozóiparuk révén tartós piaci jelenlétet tudnak garantálni, nagy mennyiségű és jó minőségű termékekből.

A többi volt szocialista országhoz képest nagy előnyük, hogy

a mezőgazdaságban még 1980-ban is 77% volt a magángazdaságok termelésének aránya,

megvan bennük a vállalkozói szellem és ismeret. Ez találkozott a jelentős külföldi tőkével és munkaerővel a rendszerváltás után. Hatalmas élelmiszeripari üzemek alakultak ki, például a Cedobnál naponta egymillió baromfit vágnak le, a Wozniaknál pedig óránként 26 ezer tojást válogatnak.

Csodák nincsenek, tette hozzá mindehhez a kerekasztal-beszélgetésen Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke, a lengyelek csak nagyon jól „összerakták” az ágazatokat, amit nekünk is így kellett volna csinálni. Bődületes növekedést értek el az almatermesztésben, amivel ármeghatározóvá váltak Európában.

A magyar termés eltörpül ehhez képest, csak szervezettséggel tudtunk volna jobb helyzetbe kerülni, mint amiben most vagyunk,

hangsúlyozta az elnök. A rendszerváltás előtt nekik volt 600 ezer, nekünk pedig 900 ezer tonna almánk, most a lengyel termés meghaladja a 4 millió tonnát, a miénk pedig 600 ezer tonna körüli.

Magyarországon is vannak világszínvonalon termelő gazdálkodók, de a nagy átlag 30-60%-kal kevesebb zöldséget-gyümölcsöt termel, mint a legjobb európai termelők. Nagyon alacsony a hazai szervezettség, csak 25%-os, és ez a két tényező rendkívül versenyképtelenné teszi az ágazatot.

Hipszki Tibor, a Hunland Trade Kft. pénzügyi és stratégiai igazgatója az állattenyésztés szempontjából tett összehasonlítást a két ország között. Az 1990-es évekhez képest hazánkban minden fajnál visszaesett mára az állatállomány, egyedül a baromfi erős ágazat. A sertéságazatban az uniós átlagnak felelünk meg, a szarvasmarha-tartásban viszont lemaradtunk. Mégis ebben az ágazatban lehetne keresni a szinergiát a lengyelekkel, ahol hatalmas feldolgozókapacitás van, és lenne kereslet a jó minőségű magyar szarvasmarhára. A hazai állomány nem éri el azt a méretet, amire gazdaságos feldolgozóipart lehetne felépíteni.

A fejlődés kulcsa a feldolgozóiparra épülő integráció lehet, hiszen Lengyelországban is azt látjuk, hogy az átlagos birtokméret 10 hektár.

Hollósi Dávid szerint minden országban meg kell találni, miben van komparatív előnye, és azt továbbfejleszteni. Mi nagyon jó búzát termelünk, nem véletlenül fejlett a takarmányiparunk. Önmagában szántóföldi növényt termelni zsákutca, mindenképp szükség van a földolgozásra valamilyen formában. Ma Magyarország mezőgazdasága olyan, mint egy bazár, ezen kellene változtatni és visszavenni a versenyképtelen termékpályák támogatását. Nagy jövőt lát a zöldség-gyümölcs ágazatban és a feldolgozásban, mert mennyiségben általában nem vagyunk versenyképesek, ha pedig valamiből kevés van, abból különleges terméket kell készíteni.