Makai Szabolcs kiemelte, mai napig népszerűek a mezőgazdasági integrációk annak ellenére, hogy jó ára van a gabonának, így a gazdáknak nincsen szükségük előfinanszírozásra. A Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a termelők többsége valamely integrátori szervezethez kapcsolódik. Márton Lénárd, az IKR Agrár Kft. kereskedelmi igazgatója azzal egészítette ki, hogy az integrátori cég feladata mindazokra a kérdésekre választ adni, amit a partnereik a mindennapjaikban megfogalmaznak. Kell egy biztos pont, ahová a termelők fordulhatnak. A hozzáadott érték fontosságát hangsúlyozta Szabó Levente. A KITE Zrt, vezérigazgatója kiemelte, ma a velük kapcsolatban lévő vállalkozók 2,6 millió hektár földön gazdálkodnak. Jól jelzi munkájukat, hogy cégük, az elmúlt 48 év alatt a lineár öntözőberendezések 70 százalékát hozta be az országba. A szakember rámutatott, mindig a legkorszerűbb technikával, technológiával látták el partnereiket, napjainkban szembetűnő, hogy legnagyobb igény a szaktanácsadásra van.
„Nagy vásárlói potenciálú, 45 ezer hektáros vállalat vagyunk, s erre fűztünk rá más cégeket is”- magyarázta Makai Szabolcs, hogy nem akartak olyan integrációt létrehozni, mint a nagy múlttal rendelkező vállalkozások.
Beszerzési csoportban gondolkodtak, amiben más, helyi integrátori csoportok is szerepet kapnak – de igénybe veszik a KITE precíziós szolgáltatásait is -, nem gondolják, hogy több ezer kistermelőt fogjanak össze. Szabó levente erre reagálva mondta, nem kis integrátorokat akarnak összefogni, hanem a végfelhasználókat kiszolgálni. Márton Lénárd hozzátette, sokat kell tenni azért, hogy a partnereiket helyzetbe hozzák, s ez mennyire sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint fél évszázados tevékenységük.
„Nem akarunk KITE 2, vagy IKR 2 lenni, felmértük, melyek az erősségeink, s ez alapján dolgozunk”- fogalmazta meg Makai Szabolcs, hogy gazdálkodni megtanultak, ám a biztosítás vagy a banki szolgáltatás területén már nagyobb a bizonytalanság.
A tavaszi műtrágya ellátást feszegető kérdésre Szabó Levente elmondta, 2013 óta importra építik a beszerzést, s ezek a források nem apadtak el. Makai Szabolcs is osztotta véleményét, a hazai termelést és az importot tekintve nem lesznek ellátási gondok. Márton Lénárd hozzátette, Európa második legnagyobb kapacitású műtrágya gyára található a cégcsoportban, így aggodalomra semmi ok.