A tenyészkancák tartására és a csikók felnevelésére a legelős tartás a legideálisabb módszer, amely nagyban meghatározhatja a ló későbbi élete során a sportra való alkalmasságát. Az elkövetett hibák sokszor súlyos, használhatóságot negatívan befolyásoló károkkal járnak. Elkerülhető a rossz szokások kialakulása is, amelyek általában az istállóban sok időt töltő, fajtársaival keveset érintkező egyedekre jellemző” – mondja Bardóczky Veronika, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési osztályvezetője.
Mezőhegyesen a lovak legeltetési idénye követi a magyar hagyományokat, a kihajtásra így Szent György-nap (április 23.) tájékán kerül sor, és egészen Szent Mihályig (szeptember 29.) legelőre járnak a lovak, természetesen az időjáráshoz igazodva.
Legelőn tartás
Méretét tekintve a lovanként 1 hektár legelő tekinthető ideálisnak. Az éghajlatunk nem tesz lehetővé egész évben legelőre alapozott állattartást, tehát a kiegészítő szénáról is gondoskodni kell, emiatt például Mezőhegyesen a legelők kaszálóként is szolgálnak.
A tartás körülményeit Jusztin Ágnes, a cég agrárkommunikációs koordinátora összegezte: – A kihajtás mindennap a reggeli órákban kezdődik, és egészen az esti etetésig kint tartózkodik a ménes. A lovakat egy-egy kisebb eső sem zavarja, idő előtt általában csak vihar közeledtével szoktuk őket behajtani.
A tenyészkancák és a csikók, egészen a kiképzésük megkezdéséig, jellemzően 3-4 éves korukig járnak legelőre. A tenyészkancák között sok a sportból nyugalmazott 14 év körüli vagy idősebb egyed. A sportban eredményes kancák nagy tenyészértékük miatt általában hamarabb visszavonulnak, illetve az ígéretes kancacsikók a sportkipróbálásuk előtt fedeztetve lehetnek, és majd csak a csikó felnevelése után kezdődik meg, vagy éppen folytatódik kiképzésük.
A sportlovak, illetve a napi munkát végző lovak istállós tartásban részesülnek leginkább, egyedi karámozással kiegészítve. Bár kevesebb időt töltenek istállón kívül, az intenzív munka fedezi mozgásigényüket, emellett pedig figyelünk arra is, hogy elegendő időt tölthessenek pihenéssel, regenerálódással – például kisebb napozó karámokban. Ha ezen felül még legelőn lennének a nap további részében, teljesítményük romolhatna, illetve sérülések is könnyebben jelentkeznének, az állatok csoportos tartásánál ugyanis elkerülhetetlen egy-egy hatalmi harc.
Tápanyagellátás
„A nyári időszakra jellemző egyre melegebb és csapadékszegényebb időjárás következtében csak legeléssel a lovak tápanyagigénye nem fedezhető, ezért széna-, illetve abrak-kiegészítést is kapnak” – összegzi a lótenyésztési osztályvezető. Ez azért is fontos, mert a legelőn tartott lovaik szinte mind kritikus csoportba tartoznak takarmányozás szempontjából: vagy csikót nevelő kancákról, vagy fiatal, növekedésben lévő egyedekről van szó. A táplálóanyag-szükségletüket maximálisan ki kell elégíteni, nem lehet ez fejlődést, vagy éppen termékenyülést korlátozó tényező.
– mondja Bardóczky Veronika.
Legelő lovak számára
A ló mélyen legel. Alsó és felső állkapcsában erős fogak vannak, melyek segítségével szinte gyökérig képes kirágni a növényzetet. Mindeközben a ménes folyamatos, lassú mozgásban van, ennek során az állatoknak lehetőségük van válogatni az egyes növények között.
Gyomruk testméretükhöz képest kicsi, ezért a lovak meglehetősen hosszú időt töltenek legeléssel. Általában reggel és délután legelnek, a déli tűző nap elől szívesen húzódnak árnyékba. A mezőhegyesi szakemberek szerint a jó legelő ismérvei:
• jó hozam,
• jó regenerálódó képesség,
• jó tápanyagellátó képesség,
• a mostani éghajlatot figyelembe véve, a fűkeverék komponensei bírják a száraz, aszályos éveket.
A lovak általában a nádképű csenkeszt, a réti komócsint, az angol perjét, a réti perjét kedvelik, de ezek mellett a legelő tartalmazhat vörösherét, valamint csomós ebírt is. A mezőhegyesiek vörösherével kapcsolatos helyi megfigyelése, hogy a kelés után körülbelül 1 évig látható, de azután kipusztul a növénytársulásból. A legelőt több évre telepítjük, ezért gondoskodni kell róla, karban kell tartani boronálással, szellőztetéssel, lazítással, akár felülvetéssel vagy tápanyag-visszapótlással.
Az ideális fűkeverék
– A szakember azt is elmondta, hogy az elmúlt években bizonyos takarmányfű-keverékek eltérően viselkedtek. Az úgynevezett 20-i Ménes körül eltérő években telepítettek kétféle fűkeverékből álló legelőt. De a lovak számára – a teleptől jóval messzebb lévő – kaszálók is hasonlóan viselkednek. Az elmúlt pár évben, visszamenőleg 2017 őszéig, valamint 2018 tavaszáig a következő fűkeveréket vetették:
1. Zöld Ász: (nádképű csenkesz 45%, csomós ebír 30%, angolperje 15%, fehér here 10%). Ezt 2017 tavaszán telepítettük, amely látható a mezőkovácsházi úton kifelé menet, rögtön az első táblán, az erdő után közvetlenül. De ide sorolhatnám a 81-es kaszálót is, amely a pitvarosi útról látszódik.
2. Száraz 6-os: (csomós ebír 25%, angolperje 25%, tarackoló csenkesz 25%, réti perje 15%, fehér here 5%, szarvaskerep 5%). Ezt 2018 őszén telepítettük a 81-es táblán, a pitvarosi vasút felől. Hiába a száraz név, csak a tarackos fajok maradtak meg benne, amelyek nem nőttek nagyra, a többi kipusztult.
3. Zöldítő 15: (angolperje-tetraploid 24%, réti perje 20%, angolperje-diploid 18%, nádképű csenkesz 16%, olaszperje 15%, fehér here 7%). Ezt 2020 őszén telepítettük, és a 39-i Ménes felé vezető bekötő útról, jobb kéz felé eső 59-es táblán látható.
„Az állomány kinézete, valamint a szénahozam alapján a Zöld Ászt és a Zöldítő 15-t tudom kiemelni” – mondja Páll László, aki emellett mindenképpen megfontolandónak tartja az öntözést a gyakori szárazság miatt.
Fotók: mmg archív/Csatlós Norbert
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
