Back to top

Virágzik a helyi

A francia fogyasztók eddig is előnyben részesítették saját termékeiket, a Covid-járvány óta pedig virágzik a helyi és térségi termékek kereslete. Ráadásul a bioélelmiszerek rovására is.

A közel húszéves folyamatos növekedés után a bioélelmiszerek értékesítése 2021-ben csaknem 2 százalékkal csökkent Franciaországban. Amíg 1998-ban a franciák 61, 2011-ben 80, 2020-ban 87 százaléka vásárolt bioterméket, idén csak a 84 százalékuk.

Egy februári felmérésben minden negyedik francia azt válaszolta, hogy több élelmiszert vásárolt és fogyasztott a helyi termelőktől 2020-ban, mint korábban, és 66%-uk hajlandó lenne még több helyi, illetve francia terméket venni még akkor is, ha az 10 vagy 15 százalékkal drágább. A bioélelmiszerek kapcsán ugyanakkor mindössze 36 százalékuk nyilatkozta ezt, áll a freshplaza.fr összefoglalójában.

Más felmérések is megerősítették, hogy növekszik a helyi élelmiszerek kereslete. Kielégítik a vásárlók minőségi igényeit, és csak 10 százalékkal kell értük többet fizetni, szemben a 30 százalékkal drágább biotermékekkel.

A biotermékek keresletének visszaesése az ökológiai címkébe vetett bizalom csökkenésével is magyarázható: amíg 2008-ban a fogyasztók 70 százaléka adott hitelt neki, 2021-ben már csak az 52 százalékuk.

A megkérdezettek 91 százaléka pedig túl drágának véli a biotermékeket.

A közvélemény-kutató központ azonban hangsúlyozta, hogy a fogyasztók válasza az életkörülményeiktől is függ. A helyi termékek inkább az „érettebb”, 45-60 közötti lakosságot vonzzák, akiket jobban foglalkoztat, hogy vásárlásukkal a helyi gazdaságot is segítik.

A biotermékekre pedig a gazdasági kérdések iránt kevésbé érdeklő fiatalok nyitottak. A vásárlói közt tehát elsősorban nem az egészségükre nagyon vigyázó fogyasztókat jelöli meg az összefoglaló.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biogazdálkodás vagy vadvirágos sávok: melyik a jobb a méheknek?

Az, hogy a környezetvédelmi intézkedések a mezőgazdaságon belül mennyire hatékonyak a biológiai sokféleség és a vadon élő méhpopulációk szempontjából, számos tényezőtől és nézőponttól függ az agrárökológusok szerint. A különböző intézkedések hatékonyságának értékelésekor több tényezőt is figyelembe kell venni, akár biogazdálkodásról, akár a hagyományosan művelt szántóföld melletti virágos sávokokról van szó.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Több tonnányi búza vesztegel az indiai kikötőkben

Több mint 1,8 millió tonna búza ragadt be az indiai kikötőkben, miután a kormány megtiltotta a gabonafajta exportját. A döntésre emelkedett a búzajegyzés az Egyesült Államokban és Európában egyaránt.

Mitől bűzlik a fokhagyma-piac?

Brüsszelig mennek a spanyol fokhagyma-ágazat képviselői. Szerintük ugyanis a Kínából kvótán kívül és igen alacsony importvámokkal behozott fagyasztott fokhagymát valójában friss áruként adják el, és ezzel tönkreteszik az európai termelők piacát.

Gyógynövény: Nagy értékű kiskultúrák

A gyógynövény iparág jövője címmel tartott szakmai napot a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT). A rendezvény a járvány miatt két évet csúszott az eredeti időponthoz képest, de sajnos az akkori gondok csak részben oldódtak meg, jócskán van még mit tenni az ágazat érdekében, hangsúlyozta köszöntőjében Czirbus Zoltán elnök. Az előadásokban főként a kihívásokról hallhattunk.

Háztájiból a piacra

A balatonszentgyörgyi piac vásárlói, legyenek akár magyarok, akár külföldiek, egyformán kedvelik a helyi termékeket. A legtöbben azt mondják: a pénzükért friss és egészséges termékeket kapnak, melyek nem csak finomak, hanem az egészségüket is szolgálják.

Az északi pezsgőké a jövő?

Egyre több a szőlőültetvény olyan országokban, amelyek korábban egyáltalán nem kötődtek a bortermeléshez. Ez esetben az Egyesült Királyságról és a skandináv országokról van szó. A jelenség a klímaváltozásnak köszönhető, és a pezsgőpiac átalakulását jelentheti.

Történelmi visszaesés

A francia zöldség-gyümölcs ágazat legnagyobb találkozóján (meFEL) sárgadinnye-termesztési előrejelzést is adtak. A sárgadinnye-termesztők szakmaközi szervezete az ágazat szereplőinek adataira építve becsülte meg a Marokkóban, Spanyolországban és Franciaországban várható termőterületeket az ezekben az országokban jellemző Charantais típusból.

Bolgár importcikkek - a háború a friss gyümölcs és zöldség ágazatra is kihat

Az ukrán–orosz háború káros következményei érezhetők a kelet-európai friss gyümölcs és zöldség export-importjában, noha a helyzet új lehetőségeket is szül, vélekedik Georgi Kirkov, a müncheni székhelyű Bulgarfrukt Fruchthandels GmbH importüzletág-vezetője.

Egyre népszerűbbek a tájfajta növények Magyarországon

A tájfajta növények jelentőségére, az egészséges bioélelmiszerek fogyasztására és a fenntartható, ökogazdálkodási élelmezési rendszerekre hívja fel a figyelmet a Föld napja alkalmából múlt hét pénteken az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi).