0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Miniciklámen-fajták díszítőértéke

Egyre nagyobb a piaci verseny a különböző növényházi kultúrák terén is, ezért mind fontosabb szempont a növények díszítőértéke. Így van ez a ciklámennél is, amely elsősorban az őszi és téli hónapokban keresett cserepes dísznövény, és termesztése az elmúlt években jelentősen lerövidült, korszerűsödött.

A Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán miniciklámen-fajták díszítőértékét vizsgáltuk, cikkünkben a 2019-es kísérlet eredményeit közöljük.

A ciklámen értékesítése akkor kezdődik, amikor a tövek virágzásnak indulnak. Általában 2-6 nyílott virág esetén mondhatjuk a töveket piacosnak. A kész növényeket fölszedik, áruvá készítik és csomagolják, majd CC-kocsikon szállítják az értékesítés helyszínére. A kartondobozokba vagy tálcákra méret, fajta és magasság szerint csoportosítják a növényeket.

Számos ciklámenfajtát kínálnak a piacon, ezeket leginkább méret szerint tudjuk elkülöníteni. Kedvelt nagyméretű fajtasorozatok a Halios és a Latinia, ezek 12-22 centiméter átmérőjű cserépbe ültethetők.

A közülük is kiemelkedő méretű ciklámenfajták erős gyökerüknek köszönhetően jobban viselik a nagyobb hőingást és az akár 25 °C-os hőmérsékletet is, ezáltal pedig folyamatos növekedésre képesek. Ilyen például a Halios sorozat Red Rebelle és a Halios HD sorozat Red Rebelle fajtája.

A midi fajtasorozatok, mint a Tianis és a Premium közepes növekedési erélyűek, az ajánlott cserépátmérő esetükben 10,5-15 centiméter.

Gazdaságosabban termeszthető

Az utóbbi időben népszerűvé váltak a miniciklámen-fajtasorozatok is, mint a Smartiz, a Metis vagy a Super-serie. Ezek főként 6-12 centiméteres cserépbe ültethetők. Népszerűségük oka, hogy tenyész­idejük rövidebb, mint a nagyobb növekedési erélyű fajtáké, palántáik olcsóbbak, miközben négyzetméterenként több növény nevelhető, és gondozásuk sem igényel a nagy fajtákétól nagyobb ráfordítást.

Kicsiny méretük a szállításnál is előny, sokkal több növényt lehet felpakolni a CC-kocsikra és a járművekre.

A 13-as cserépbe ültetett nagy fajták sokkal nagyobb dobozba vagy tálcába kerülnek csomagoláskor, mint a minik, és általában magasabbak is, így azoknál nagyobb helyet foglalnak a CC-kocsik polcán. A miniciklámenek ideálisan értékesíthetők szeptembertől egészen márciusig. A nagyobb méretű cserepet és a több közeget meghálálja a ciklámen, emellett a jól fejlett, dús lombú növények nem borulékonyak.

A Mini Winter fajtát a hűvösebb és párásabb éghajlaton való virágzásra nemesítették. Nyitott növényszerkezete jobban képes megbirkózni a változó időjárási körülményekkel, így a szabadban is nevelhető. A ciklámennemesítő Morel cég azért ajánlja ezt a fajtát, mert kevésbé érzékeny a botrítiszfertőzésre és rövid a tenyészideje.

Két fajta

A Metis sorozat Fantasia fajtája elegáns és univerzális miniciklámen. Tartósan virágzik, a szirmok jellegzetes fehér szegélye nagyon mutatóssá teszi a virágokat.

A miniciklámen-fajták közül a legkompaktabb növekedésű. Tenyészideje is jelentősen rövidebb, és hosszan eltartható szabadban is.

A kísérletet a tiszakécskei Gulyás Kertészetben állítottuk be 2019-ben. A palánták június végén érkeztek meg 84-es tálcákban, a növényeket július 10-ig akklimatizáltuk. Az ültetés előtt előkészítettük a speciális földkeveréket, ehhez 5-15-ös frakcióból álló litván fehér tőzeget, fekete tőzeget, mikrotápanya­go­kat és agyagot (RS 4-es föld), alginitet, Osmocote műtrágyát és meszet használtunk. A cserepeket Mayer 1010-es cserepezőgéppel töltöttük meg, utána a helyükre szállítottuk, és július 10-én beültettük a palántákat, majd beöntöztük.

A kísérleti növényállomány felét 13-as, másik felét pedig 10,5 centiméteres cserépbe ültettük. A négy kezelésből álló, négyismétléses blokk rendszerű kísér­letet 2019. augusztus 25-én állítottuk be, 80-80 növényt vizsgáltunk a Mini Winter és a Fantasia fajtából egyaránt, melyeket az asztal két oldalán helyeztünk el. Mindkét fajtából a fele-fele volt 10,5, illetve 13 centiméteres cserépben.

A mért paraméterek a növényátmérő, a levél-, a bimbó- és virágszám, valamint a virágok mérete voltak.

A méréseket mérőszalaggal végeztük, a mérési adatokat Excel-táblázatba rögzítettük, az adatokat varianciaanalízissel értékeltük. Kéthetente mértünk, kiegészítve egy decemberi méréssel. Ezt azért tartottuk szükségesnek, mert a ciklámenfajták tenyészideje eltérő, így egy későbbi mérési időpont akár megváltoztathatja a fajtáról alkotott eredményt.

Növényátmérő és levélszám

Az egész tenyészidő során a legnagyobb növényátmérőt a Super-serie sorozat 13-as cserépbe ültetett Mini Winter fajtája érte el. A második legnagyobb méretet a Metis sorozat Fantasia fajtája adta 13-as cserépben, de lényegesen nem tért el a 10,5-es Mini Wintertől, csak a tenyészidő végén. Mind az öt mérési időpontban a 10,5-es cserepes Fantasia fajta maradt a legkisebb. Minden mérési időpontban szignifikáns eltéréseket kaptunk. A 10,5-es cserepű növények esetében a Mini Winter mindegyik időpontban nagyobb átmérővel rendelkezett, mint a Fantasia.

A 13 cm-es cserépben szintén minden alkalommal a Mini Winter növényátmérője lett nagyobb.

A különböző cserépméretű Mini Winter esetében minden időpontban szignifikánsan nagyobb átmérőjűek lettek a 13-as cserépbe ültetett növények. A Fantasia fajtánál is szignifikánsan nagyobb átmérőt eredményezett minden alkalommal a 13 cm-es cserép.

A 13-as cserépben több levelet hoztak a növények, kivételt képez az első időpont, amikor még a Mini Winter 10,5-es cserepes változata vezetett e tekintetben. A tenyészidő elején a Fan­tasia fajtának volt több levele, de de­cemberre ez a szám megfordult, és a Mini Winter hozta végül a legtöbb levelet a 13-as cserépben. A kettő közül a Mini Winter volt a kompaktabb növekedésű. A 10,5-es cserépben szembetűnő volt a különbség a két fajta között, a Mini Winter sokkal kompaktabb állományt eredményezett kisebb cserépben, mint az ugyanolyan cserépméretű Fantasia.

Az öt mérési időpont mindegyike szignifikáns eltérést adott.

A 10,5-es cserépben lévő növények közül végig a Mini Winter egyedein volt szignifikánsan több levél. 13 centiméteres cserépben október 18-ig a Fantasia fajta növényein számoltunk szignifikánsan több levelet, ám ez az október végi időpontra közel azonos értékűvé vált, de­cember 27-én pedig már a Mini Winter fajta lett 13-as cserépben a legkompaktabb növekedésű. A Mini Winter esetében az első mérési időpont kivételével a 13-as cserépben lévő növények lettek szignifikánsan nagyobbak, tehát a cserépméret növelte a levelek számát. Ugyanez elmondható a Fantasia esetében is, ahol a tenyészidő alatt végig a 13-as cserepes növényeken volt szignifikánsan több levél.

Bimbó- és virágszám

A fajták szeptember közepén fejlesztették az első bimbókat. A Mini Winter bimbószáma a tenyészidő elején jóval magasabb volt cserépmérettől függetlenül, mint a Fantasia fajtáé. Kezdetben a 10,5-es cserépben lévő növények hordoztak több bimbót a Mini Winter esetében, tehát ez a fajta korábban virágzik.

A Fantasia nagyobb cserépbe ültetett növényei kezdetben több bimbót hoztak, így korábban is virágoztak.

A kisebb, 10,5-es cserépben a bimbószám sokkal lassabban nőtt, a növények virágzása is későbbre tolódott. A mérési időpontok közül szignifikáns eltérést a 2. és az 5. adott. A 10,5-es cserepes változatok közül kezdetben a Mini Winter rendelkezett több bimbóval, de az utolsó időpontban már a Fantasia hozott szignifikánsan többet. A Fantasia fajta későbbi időpontban virágzott. A 13-as cserepek esetében a Mini Winter bizonyult korábbi, míg a Fantasia későbbi virágzásúnak. A tenyészidő elején még a 10,5-es cserépben lévő Mini Winter-állomány rendelkezett szignifikánsan több bimbóval, de az utolsó decemberi időpontban ez megfordult, és a 13-as cserépben fejlődő növényeken lényegesen több lett a bimbó. Tehát ebben az esetben a nagy cserép késleltette a virágzást. A Fantasia fajta esetében a 2. mérési időpontban a nagyobb cserepes növények hoztak több bimbót, ám a tenyészidő végére a kiscserepes töveken volt szignifikánsan több bimbó.

Tehát a nagyobb cserép rontotta a fajta tartósságát azáltal, hogy korábbi virágzást eredményezett.

Az első virágok a második mérési időpontban jelentek meg, mind a két fajtából a 10,5-es cserepű növények hozták ki az első virágokat. Akkor még a 13-as cserépbe ültetett növények nem virágoztak. A tenyészidő kezdetén a 10,5-es Mini Winter rendelkezett több virággal, majd az utolsó időpontra megfordult a helyzet, és a 13-as cserepű állományon volt több virág. A kezdeti időszakban a Fantasia fajta mindkét cserépméretben kevesebb virágot hordozott, azonban a december 27-i időpontban a 13-as cserepű Fantasia-növényeken számoltuk a legtöbb virágot, és a 10,5-es cserepes Fantasia is több virággal rendelkezett, mint a 10,5-es Mini Winter. Tehát ez a fajta későbbi virágoztatásra alkalmasabb. Szignifikáns eltérést az ötödik, december 27-i időpontban kaptunk. A 10,5-es cserepes fajták közül a Fantasia lényegesen több virággal rendelkezett a tenyészidőszak végén, mint a Mini Winter, tehát későbbi virágoztatásra alkalmasabb.

Hasonló szignifikáns eltérés született a 13-as cserépméret esetében is, a Fantasia abban is jobban teljesített.

A fajtákat külön-külön megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a nagyobb cserépméret mindkét fajta esetében szignifikánsan növeli a virágok számát, a növények díszítőértékét.

Virágok mérete

A legnagyobb méretű virágokat a 10,5-es cserepes Mini Winter-növények hozták, az átlagos virágátmérő 3,31 centiméter volt; ezt követi a 10,5-es cserépben lévő Fantasia fajta. A 13-as cserepű Mini Winter és Fantasia mérete közel azonosnak bizonyult. 10,5-es cserépben fajtától függetlenül szignifikánsan nagyobb virágot hoztak a növények, a két fajta közül a Mini Winter teljesített jobban. 13-as cserépben ugyanakkor a Fantasia növényei hordoztak nagyobb virágokat. A kisebb, 10,5-es cserépben nevelt állomány szignifikánsan nagyobb virágméretet adott a Mini Winter és a Fantasia fajta esetében is. Tehát a nagyobb cserép törpítő hatással volt a virágok méretére.

Több közeg, több költség

A kísérlet során kiderült, hogy a nagyobb, 13 centiméteres cserép a növények átmérőjét kedvezően befolyásolta mindkét fajta esetében, közel egyforma mértékben. Ebből arra következtethetünk, hogy a nagyobb térfogatú termesztőkö­zeg­ben lévő több felvehető tápanyag hatására a ciklámen is nagyobbra növekszik.

A legnagyobb átmérőt a Mini Winter fajta érte el 13-as cserépben.

A nagyobb átmérőjű növények nagyobb térállást igényelnek a termeszt­őberen­de­zésben, és ez jelentősen megnövelheti az amortizációs költséget azzal, hogy azonos számú növényt nagyobb területen tudunk csak felnevelni, más kultúráktól véve el a helyet a berendezésben. Nagyobb méretű növényekből a sérülések elkerülése érdekében a CC-kocsikra és a szállítójárműbe is kevesebb fér.

A nagyobb cserépben lévő nagyobb mennyiségű földkeverék és a benne lévő több műtrágya szintén növeli a kultúra termelési költségét. A piaci kereslet hiányában az értékesítési árat nem biztos, hogy ezekkel a többletköltségekkel arányosan lehet növelni. Mindezek figyelembevételével nem biztos, hogy megéri nagyobb növényeket nevelni. A kereskedők a nagyobb cserépben nevelt miniciklámenért nem hajlandók többet fizetni, mint amennyit a 10,5 centiméteres cserépméretűért szoktak.

A Mini Winter fajta esetében a tenyészidő elején a cserép mérete nem befolyásolta jelentősen a levelek számát, későbbi időpontban viszont kisebb mértékben képes volt növelni azt.

A Fantasia esetében a nagyobb cserépméret számottevően növelte a levelek számát, nagyobb cserépben kompaktabb lett az állomány, mely keresettebb a piacon. A nagyobb levélszám következtében a növény többet asszimilál, így több virág fog képződni. A Mini Winter esetében homogénebb, kompaktabb állományt adott a kísérlet, ennél a fajtánál mindkét cserépméret nagyobb levélszámot eredményezett. A Fantasia fajta esetében sokkal nagyobb különbségeket tapasztaltunk a tövek között, több volt a kiugróan alacsony vagy magas érték, de ez az átlagolás során eltűnik. A kompaktabb, sűrűbb lombozat csökkenti a növények szellőzését, megnövelve ezzel a szürkepenész-fertőzés veszélyét, különösen a Mini Winter fajta esetében. A sűrű, szoros levélállás következtében ezt a fajtát gyakrabban kellett tisztogatni, mint a Fantasiát. A Mini Winter esetében a nagyobb élőmunka­igény többletköltséget eredményezhet, de a botrítiszfertőzésben tönkrement áru is árbevétel-kiesést okozhat a termesztőknek.

A Fantasia fajta a nagyobb cserép okozta nagyobb levélszám következtében sem lett fogékonyabb a botrítisz fertőzésére.

A Mini Winter a tenyészidő elején jelentősen több bimbót fejlesztett, illetve cserépmérettől függetlenül a virágzás is hamarabb kezdődött, mint a Fantasiá­nál. A Mini Winter esetében a nagyobb cserép képes növelni a bimbók számát, és ez a fajta alkalmasabb a korai virágoztatásra. A Fantasia a tenyészidő elején kevés bimbót hozott, ám később jelentős mértékben növekedett a bimbószáma, és utolérte, sőt meghaladta a Mini Winter fajtáét. Tehát ez a ciklámenfajta a vásárlók számára kedvezőbb lehet tartósság szempontjából, hiszen a növény megfelelő gondozás esetén a legtöbb virágot otthonukban fogja hozni. A nagyobb, 13-as cserépben lévő Fantasia ciklámen már decemberben virágzott, a 10,5-es cserépben lévő akkor még csak nagyon sok bimbót hordozott.

A Fantasia fajta esetében arra a következtetésre jutottunk, hogy a kisebb cserépméret későbbi virágzást eredményez.

A nagyobb cserépméret mindkét fajta esetében növelte a bimbók, így a virágok számát is, tehát növeli a ciklámenfajták díszítőértékét. A cikláment 4-5 virágos állapottól kezdik el értékesíteni. Ezt az állapotot a Mini Winter hamarabb érte el, ezért biztonságosabban értékesíthető, a tövek gyorsabban felnevelhetők. A Fantasia később virágzik, ám több bimbót és virágot képes hozni a későbbi időszakban, decemberben. A koraiság és egységesség szempontjából egyértelműen a Mini Winter fajta termesztése ajánlott. A növények tartóssága szempontjából ugyanakkor a Fanta­sia teljesített jobban a kísérlet során.

A tenyészidő elején a Mini Winter fajta képes több virágot hozni, tehát ko­raibb termesztésre javasolt. A Fantasia kései virágzású fajta. A cserépméret befolyásolta a virágok számát. A nagyobb közeg több virágot eredményezett, tehát növelte a növények díszítőértékét.

Mindkét fajta esetében a 10,5-es cserepű fajták hozták a nagyobb virágot, 13-as cserépben kisebbek lettek a virágok.

A nagyobb cserép bár több virágot eredményezett, a nagyobb mennyiség miatt ezek a virágok elaprózódnak. A kiscserepes ciklámenek átlagosan sokkal több nagyméretű virágot hoztak, különösen igaz ez a 10,5-es cserépben nevelt Mini Winter fajtára.

Turiné dr. Farkas Zsuzsa, Jóljárt Fanni

Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar

Forrás: Kertészet és Szőlészet