0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Brüsszelben a hatástanulmány

Az Európai Bizottság fokozatos lépéseket tesz az ólomtartalmú lőszerhasználat betiltásáért. A Bizottság rendelete egy éve jelent meg, amelynek legfontosabb eleme a vizes élőhelyeken és puffer zónájukban az ólomtartalmú sörétes lőszerek használatának tilalma és azok birtoklásának határozott kizárása a vadászatból.

A rendeletben foglaltakat minden tagállamnak be kell építenie jogszabályi környezetébe 2023 első negyedévére.

A Bizottság felkérte az Európai Vegyianyag-ügynökséget (ECHA), hogy a vizes élőhelyeken mérje fel az ólomsörét felhasználásának környezetre gyakorolt hatását. De emellett az ettől eltérő területeken folytatott vadászat és céllövészet során használt összes ólomtartalmú lőszer használatának mértékét is, illetve az ólomsúlyok használatát a halászat és a horgászat során.

A rendelet nyilvánosságra hozatalát követően az ECHA előterjesztett egy tervezet, amely szerint az összes ólomtartalmú lőszer használata általánosan betiltásra kerülne 3-5 éven belül, beleértve a céllövészethez használtakat.

Sőt, a horgászólom használatát és forgalmazását is teljes mértékben betiltanák. Az ECHA indítványát tavaly március 24-én társadalmi vitára bocsátották, ami hat hónapos konzultáció után szeptember 24-én lezárult.  

Az Országos Magyar Vadászkamara nemzetközi szervezetekkel együttműködve egy minden ágazatot érintő, lehető legalaposabb hatástanulmányt végzett az indítvány várható hazai hatásairól.

Ennek érdekében kapcsolatba lépett a legfontosabb hazai lövészszövetségekkel, az Agrárminisztériummal, illetve a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatallal, a Brüsszelben szolgálatot teljesítő, döntéshozó képviselőkkel és több nemzetközi vadászati szervezettel, például az Európai Vadászszövetséggel (FACE). A hatástanulmány elkészítése során meghatározó szerepet játszott a Fegyverügyi Egyeztető Fórum és a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetségének szakértője, Németh Balázs.

Ennek részeként a Vadászkamara a Vadász- és Sportlövő Szakbizottságának támogatásával megvizsgálta három lőtér talaját, melynek eredményeit akkreditált labor szolgáltatta. Továbbá a NÉBIH 2009-ig visszamenőleg az összes olyan vizsgálati eredményét rendelkezésre bocsátotta, melyben a termőtalaj, a vadhús, halhús, vágóhídi termékek, mezőgazdasági termények ólomterheltségét vizsgálták. Az adatok kiértékelését a Tudományos Akadémia professzora, prof. dr. Mézes Miklós végezte.   

Az ECHA indítványa sörétes fegyvereink mintegy 85 százalékát érinti (kb. 120 ezer sörétes fegyver), amelyek nem alkalmasak az ólomnál keményebb töltet kilövésére.

Az OMVK emiatt felkérte Hamza Emil igazságügyi fegyverszakértőt, hogy készítsen a hazai viszonyokra vonatkozó fegyvertechnikai elemzést.

A közös munka eredménye egy közel 70 oldalas hatástanulmány lett, amelyet eljuttattak az Európai-vegyianyag Ügynökségnek. A kérdés azonban továbbra is az, vajon a jövőben is használhatjuk ólomtartalmú lőszereinket?

Forrás: magyarmezogazdasag.hu