Back to top

A magyar gazdaságfejlesztés hat éve a Vajdaságban

Legutóbbi, tavalyi tudósításomat követően tartották a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program első hat évének összefoglaló értékelését Szabadkán.

A délvidéki magyarság szülőföldön maradását segítő projekt keretében a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére írták ki a pályázatok többségét, és a magyar állam támogatja anyagilag, azzal, hogy a kedvezményezetteknek önrésszel is hozzá kell járulnia a támogatott beruházások megvalósításához és az eszközök vásárlásához.

A szabadkai rendezvényen Magyar Levente magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke értékelte a konkrét összegben kifejezhető gazdasági eredményeket – és a nemzetépítés pénzben nem mérhető sikereit. A gazdaságfejlesztési program hatodik évének a végére mintegy 40 milliárd dinár (1 RSD = 3,03 HUF) értékű beruházás valósult meg, illetve megkezdték a megvalósítását, jelentette be Magyar Levente.

Magyar vállalkozások is megjelentek Szerbiában. Képünkön a KITE épülő cseneji telephelye látható, de Szávaszentdemeteren is nyílik egy alközpontjuk májusban
Magyar vállalkozások is megjelentek Szerbiában. Képünkön a KITE épülő cseneji telephelye látható, de Szávaszentdemeteren is nyílik egy alközpontjuk májusban

– Hat év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy az a vállalás, amit a kezdetekkor magunk elé tűztünk, sikeresnek bizonyult.

A vajdasági magyar közösség pozíciójának megerősítése érdekében egy olyan lépést tudtunk tenni előre, amire korábban nem volt példa, és amely minőségileg egy új világot teremtett a közösség számára.

Soha korábban olyan szervezett, olyan erős és érdekérvényesítő képességében annyira magabiztos nem volt ez a közösség, mint ma. Ennek a közösségnek a jóléte és érvényesülése nem Budapesttől és nem Belgrádtól függ, hanem az ezen közösséget alkotó személyeknek az elkötelezettségétől az iránt, hogy a szülőföldön megmaradjanak, megkapaszkodjanak, hogy keményen dolgozzanak minden nap egy szép magyar jövőért itt, Vajdaságban. Azzal az optimizmussal tekintek a következő évek elé, hogy a mögöttünk hagyott sikersorozatot meg tudjuk ismételni – fogalmazott Magyar Levente.

Magyar cégek Szerbiában

A gazdaságfejlesztési program hozományaként a magyar-szerb gazdasági kapcsolatok is szorosabbá váltak, mutatott rá a parlamenti államtitkár.

– Jelentős sikernek tartom, hogy a program megvalósításával párhuzamosan megjelentek a magyar vállalkozók Szerbiában. Amellett tehát, hogy támogattuk a Szerbiában működő magyar vállalkozásokat, most

már több tucat olyan magyarországi cég van, amely felfedezte a szerbiai piacot, és a magyar kormány segítségével 53 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre déli szomszédunknál.

Pásztor István Szabadkán fogadta Magyar Leventét
Pásztor István Szabadkán fogadta Magyar Leventét
A beruházásoknak a nagy része, 75–80 százaléka a Vajdaságban valósul meg, ahol ezáltal új munkahelyek nyílnak, javul az ipari kultúra, ezzel hozzásegítik Vajdaságot és Szerbiát ahhoz, hogy az Európa felé vezető úton az eddiginél nagyobb lépésekkel tudjanak haladni.

Impozáns mutatók

A délvidéki gazdaság- és térségfejlesztésre vonatkozó adatokat Pásztor István, a VMSZ elnöke ismertette. Mint rámutatott, az elmúlt hat évben 54 pályázatot írtak ki, tíz körben. Annak érzékeltetésére, hogy mit jelent a 40 milliárd dinár értékű fejlesztés, elmondta, hogy a hat év alatt érkezett összeg Vajdaság tartomány éves költségvetésének nem kevesebb, mint a felét tette ki. A hat év alatt 16 158 pályázó próbált szerencsét, és közülük 14 169 sikerrel járt.

Nem kevesebb, mint 5376 hektár termőföldet vásároltak a támogatással, és 1110 család jutott új falusi lakóházhoz.

Emellett elindítottak 667 új vállalkozást, és több mint 2 ezer vállalkozás, illetve 5600 mezőgazdasági termelő kapott anyagi támogatást. A Vajdaság 180 településén hajtottak végre fejlesztéseket a támogatással, és a 45 vajdasági járásból 39-be jutott belőle.

Pásztor István elmondta, hogy alig van olyan önkormányzat a tartományban, ahol ne volna sikeres pályázó. Ahol mégsincs, ott nem élnek magyarok, tette egyértelművé a gazdaságfejlesztési program ötletgazdájának és kidolgozójának számító Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A politikus jelezte, hogy a napokban négy újabb pályázatot bírálnak el:

– Ezek közül kettő egészen különleges. A közepes és nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztések az egyik. Ebben a szférában 80 pályázatot adtak be. Ebből 53 támo­gatására fog sor kerülni, mintegy 5,064 milliárd dináros támogatás igénybe vételével.

Ebből a pénzből 21 ga­­bona-, kilenc zöldség-, nyolc húsfeldolgozó, továbbá hét állattenyésztési projektum, három tejfeldolgozó, három szőlő- és gyümölcsfeldolgozó, valamint két tojás­termelési-technológiai felszerelést be­szerző vállalkozás jön létre.

Azt gondolom, hogy e számokból jól látszik a sokszínűsége azoknak a projekteknek, amelyek támogatásra kerültek – jelentette be Pásztor István. Elmondta még, hogy a közepes és nagyléptékű szolgáltatóipari fejlesztéseknél 70 projektből 45-öt támogattak, köztük építő- és fémipari és egyéb fejlesztéseket. A szolgáltatóiparban 413 új munkahely létesülhet a támogatásoknak köszönhetően.

A munkahelyteremtés eredményeivel kapcsolatban feltett kérdésre Pásztor István azt válaszolta, hogy az eddig támogatott vállalkozások 1600 új munkahely létrehozását vállalták, de végül 1800-at létesítettek. Ezek a vállalatok jelenleg 12 500 főt foglalkoztatnak.

Az eddigieknél is nagyratörőbb tervek

A Prosperitati Alapítvány rendezvényeit sok száz résztvevő látogatja
A Prosperitati Alapítvány rendezvényeit sok száz résztvevő látogatja
Magyar Levente és Pásztor István mindketten azt mondták, optimistán néznek 2022 elébe, és bíznak benne, hogy sikerül megismételni a vajdasági gazdaságfejlesztési program eddigi sikereit.

A magyar kormány külgazdasági és külügyminiszter-helyettese újságírói kér­­désre válaszolva elmondta, hogy a folytatás első feladata a nyertes pályázók kifizetése. Ez alapján

2022 azzal kezdődik, hogy megnézik, a nyertes pályázók támogatási igényéhez képest mekkora keret áll rendelkezésre.

Ami az új pályázatok meghirdetését illeti, azt is az év elején gondolják végig, a lehetőségeknek megfelelően. Mindenesetre, a magyar kormány változatlanul támogatni szándékozik a programot, közölte a miniszterhelyettes.

„A Prosperitati Alapítványra és Pásztor elnök úrra bíznám, hogy mérjék fel, melyek azok a kiírások, amelyekre a leginkább szüksége lenne a közösségnek 2022-ben. Ez az év biztosan nem lesz egyszerű. Részben Magyarország az EU bürokráciájával vívott politikai harcai miatt, de a magyarországi választásokat, továbbá a covid-járvány kezelésére, illetve a gazdaság újraindítására fordított hatalmas összegeket is figyelembe kell venni. Ez mind új helyzetet teremt abban a tekintetben, hogy az utóbbi években meghatározott programokra rendelkezésre álló keretek vonatkozásában milyen lesz a mozgástér. Ezt most még nem lehet pontosan kiszámítani – mondta Magyar Levente.

Pásztor: köszönet az anyaországnak!

Pásztor István köszönetet mondott a magyar kormánynak a délvidéki magyarság szülőföldön maradásának a támogatásáért, és jelezte, hogy folytatni szándékoznak a programot. Egészen biztos, hogy a covid-időszak és a Magyarországot érő támadások miatt nagyobb körültekintésre lesz szükség, ám a szándék egyértelműen adott, fejtette ki a VMSZ elnöke.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap
tájékoztat.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Költözik a belgrádi állatkert

Majdnem kilencven évvel megalapítása után Belgrád közvetlen központjából egy szigetre helyezik át a belgrádi állatkertet annak érdekében, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára - közölte Aleksandar Sapic, a szerb főváros polgármestere pénteken.

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.

Kárpátaljai gazdákat támogat a FAO partnerség az Európai Unió finanszírozásában

Vidéki háztartások, mezőgazdasági kistermelők és mezőgazdasági kisvállalkozások részesülnek az Európai Unió (EU) által finanszírozott és az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megvalósított, 15,5 millió dolláros (5,58 milliárd Ft-os) projektből, amelynek célja a mezőgazdasági, halászati és erdészeti értékláncok erősítése, a háborús körülményekhez való igazodása.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 5. hét

Február 1-től 28-ig nyújtható be a csatlakozási kérelem a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez (MKR).

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – jelezte előadásában Feldman Zsolt csütörtökön, a Komáromban tartott fórumon.

USA: Hová lett a föld?

Az USA-ban 2013/14 óta mintegy 6,5 millió hektár mezőgazdasági terület tűnt el a statisztikákból. Ez megegyezik Németország teljes gabonatermő területével. Mi történt ezekkel a talajokkal? És ami a piac szempontjából fontos, szükség esetén újra művelésbe lehet őket vonni?

A legnépszerűbb egyetemek között a MATE a keresztféléves felvételin

A keresztféléves felvételi eljárásban 251 fő nyert felvételt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) képzéseire. A legnépszerűbb szak a növényorvosi mesterképzés volt, amelyen Gödöllőn, Budapesten és Keszthelyen összesen 52 fő kezdheti meg tanulmányait februártól.

Százmilliós adóhiányt jelentett egy zöldséges, körmére nézett a NAV

A NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint tartósan milliós nagyságrendű veszteséges működés és az áfabevallásban jelentett beszállítói adatok miatt rendelte el a NAV a zöldségkereskedő ellenőrzését.

Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.

Kiemelten fontos hazánk vizes élőhelyeinek védelme

A vizes élőhelyek védelmének érdekében 1971. február 2-án Iránban írták alá a Ramsari Egyezményt, hazánk 1979-es csatlakozása óta már az ország 2,6 %-a, 29 vizes élőhely, több mint 240 ezer hektáron képezi részét - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából, Dömsödön.