A törzsön és a koronában a farontó lepkék, a kéregmoly és az üvegszárnyú lepkék, különösképp az almafaszitkár hernyói károsítanak, melyek a kis farontólepke kivételével többnyire az idősebb fákon vannak jelen nagyobb egyedszámban. A kis és a nagy kéregszú a törzsön és az ágakon a kéreg alatt, a fatest felszínén készíti jellegzetes kárképét, járatrendszerét: a kérget lehántva láthatóvá válik a többnyire függőleges anyajárat és az abból kétoldalt vízszintesen induló, majd merőlegesen folytatódó lárvajáratok. A kis kéregszú anyajáratához 10-40 jellegzetes, eleinte párhuzamos, később egymást keresztező járat csatlakozik a kéreg alatt, a kéreg és a fatest határán, míg a nagy kéregszúéhoz 50-60 lárvajárat tartozik. A megtámadott fák kérgén apró kerek röplyukak láthatók (az átmérőjük a kis kéregszú esetében legfeljebb 2, a nagy kéregszúnál 2-3 mm), azok jelzik az imágók rajzását. Lárvaállapotban telelnek át, tavasszal bogárrá alakulnak.
Tápnövényeik közül az összes csonthéjas és almatermésű gyümölcsfaj megemlíthető, bár az előbbiek gyakrabban szenvednek kártételétől.
Vegyszeres védekezésre a bogarak rajzásának idején van lehetőség. A kezelést kontakt hatóanyagú készítményekkel célszerű végezni. Elhúzódó rajzás esetén a kezelés ismétlésére lehet szükség. A permetezés során ügyelni kell arra, hogy minél több permetlé jusson a törzsre.
A kéregmoly kártételére ott lehet számítani, ahol csonthéjas gyümölcsöket termesztenek. Hazánkban elsősorban a mandula és a kajszi törzsében, de elvétve őszibarack, meggy, cseresznye fájában is él. Szilván okozott kártételét még nem jegyezték fel, bár valószínű. Kéregmolyfertőzés esetén a fás részek (törzs, vázágak alsó része) felületén, illetve a fák tövénél mézgafolyás és a hernyók rozsdabarna ürülékhalmai láthatók. A fertőzés általában az idősebb fák alsó részeinek sebzéseiből indul ki, és fokozatosan terjed a vázágak vastagabb alsó részei felé. A kártevő lárvája telel át a kéregben.
A kikelő hernyók sebzéseken, sérüléseken keresztül rágják be magukat a kéreg alá. Évekig tartó, folyamatos károsítás eredménye a súlyos száradással járó pusztulás. A kéregmoly okozta kár akkor különösen gyors lefolyású, ha más rovarok (pl. nagy farontólepke, darázsszitkár, különböző szúfajok) károsítása is párosul. Vegyszeres védekezésre a kontakt hatású rovarölő szerek alkalmasak. A kezelést a rajzás figyelembevételével kell elvégezni, elhúzódó rajzás esetében két kezelésre is szükség lehet. A kártevő előrejelzésére szexferomon- és fénycsapdás megfigyelés javasolható.
Hasonló módon károsít a nagy farontólepke és a kis farontólepke hernyója, amelyek a fás szárú növények, ezen belül a gyümölcsfák elterjedt kártevői. Tápnövényekben nem válogatnak, főleg almán, körtén, cseresznyén, meggyen, szilván, dión és birsen élnek. A nagy farontólepke hernyója az idősebb fák törzsében (a kéreg alatti részben, valamint a fatestben), a kis farontólepke lárvája inkább a vékonyabb ágakban, de a fiatal csemeték törzsében is rág hosszanti járatokat.
A károsított fák törzsén kirágások láthatók, melyből ürülék és rágcsálékszemcsék türemkednek ki, jelezve a károsítást. Mivel a lepke kétéves fejlődésű, a hernyók is két évig károsítanak a fák belsejében. A második éves, barnásvörös, áttelelő hernyók akár a 10 cm-t is elérik. A nagy farontólepke Európa legnagyobb méretű molylepkéje, alapszíne barnásszürke, mintázata világos árnyékokból és fekete rajzolatokból áll.
A kis farontólepkét almafarontónak is nevezik, ugyanis elsődleges tápnövénye az alma, de a körte, dió, birs, köszméte, valamint a díszfák közül az orgona is megfelel neki. Az előző fajnál kisebb termetű, kártétele azonban nagyobb jelentőségű. A hernyók a vékonyabb törzs, illetve ágak belsejében féloldalasan rágnak hosszanti járatokat, ami miatt a kéreg kissé besüpped és az ágak alakja deformálódik. A károsított vékonyabb ágak a szél nyomására vagy a hó súlya alatt könnyen eltörnek. A megtámadott fák tövénél vagy a károsodott ágakon mindig vöröses rágcsálékhalmok kísérik a kártételt és jelzik a kártevők jelenlétét.
A kis farontólepke nőstényeinek szárnya fehér, de számos kékesfekete folt tarkítja és akár 50-65 mm szárnyfesztávolságú is lehet. A lepkék fényre csak gyengén repülnek.
A kémiai védekezés e kártevők ellen csak jól időzített kezeléssel lehet eredményes. Mivel a nősténylepkék több száz petéjüket a tápnövények kéregrepedéseiben helyezik el, a permetezést a hernyók kelésének idejére kell időzíteni. A fás részekbe befurakodott hernyók ellen már nincs lehetőség hatásos kezelésre. Egyedileg is védekezhetünk ellenük, amennyiben a hernyójáratokba benzint, gázosodó rovarölő szert fecskendezünk, vagy e szerekbe mártott vattát helyezünk oda, majd a nyílást oltóviasszal vagy fagittel lezárjuk. Sajnos a kártételt elég nehéz kivédeni, mert a hernyók védett helyen élnek.
Az almafaszitkár elsődleges tápnövénye az alma, esetenként körtében, birsben és a szilvában is megél, de faiskolákban is előfordul. A hernyók a törzset és a vastagabb ágakat támadják meg, a kártételt sokszor rákszerű szövetburjánzás kíséri.
Fellépésének kedveznek a metszéssel vagy más módon ejtett sebzések, mert a nőstények főleg ilyen helyekre helyezik petéiket, a kártétel tehát gyakran innen indul. A megtámadott fás részeken (többnyire metszési felületek vagy a vastagabb gallyak eltávolításának sebhelyei) törmelékbe tapadt, apró barna ürülékszemcsék tömege hívja fel a figyelmet a kártevő jelenlétére. Az átlátszó szárnyú lepke szárnyfesztávolsága 22-25 mm. A hímek kékesfekete törzse megnyúlt, a nőstényeké rövidebb és szélesebb. A negyedik potrohszelvényen piros gyűrű látható. Egynemzedékes faj, különféle fejlődési stádiumú hernyók telelnek át a kéregben, ahonnan májusban kirajzanak a lepkék. Rajzási időszakban a fák törzsének, vázágainak permetezése csökkenti a kártétel mértékét.
Erős kártétel esetén, amikor a törzs és a vázágak egyaránt fertőzöttek, a beteg, terméketlen fákat vágjuk ki. A rendszeres növényvédelemben részesített kertekben erre ritkán kerül sor.
