A vállalat eredményeiről és innovációs céljairól beszélgettünk Kalmár Tiborral, a Vaderstad Kft. ügyvezetőjével. „Az üzleti évünk szeptember 30-ig tart, és a tavalyi zárás alapján 7,7 milliárd forint volt az árbevételünk. Egy év alatt mintegy 28 százalékkal nőtt a forgalmunk. Első ránézésre ez soknak tűnhet, de ebben benne van a forint gyengülése és a szükségszerű áremelés is. Ennek ellenére azt is tükrözi, hogy 54 munkagéppel többet adtunk el, mint előző évben” – mondta az ügyvezető arról szólva, hogy tavaly összesen 334 eszközük – talajművelő és vetőgépük – talált gazdára.
Tavaly is a szemenkénti vetőgépeik voltak a legkeresettebbek, csak a Tempo család tagjaiból 130 darabot helyeztek üzembe. A család népszerűségét mutatja, hogy eddig még nem fordult elő olyan, hogy egyetlen termékből egy év alatt ilyen sokat értékesítettek volna.
„Idén, úgy tűnik, rácáfolunk erre, mert tavaszra még több Tempót kellett rendelnünk. Egyértelműen ez a vállalat húzóterméke, ebből származik az árbevételünk legnagyobb része: jelenleg a forgalmunk 43 százaléka a Tempo értékesítéséből származik. Piaci részesedése biztosan 50 százalék fölött van. Ugyanakkor a gabonavetőgépeink is jól teljesítettek, 55 talált gazdára belőlük tavaly, míg a talajművelő eszközeinkből 150” – tette hozzá. A legerősebb régiók Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyék, ugyanakkor Tolnában nőtt a legnagyobb mértékben az értékesítés.
A változtatáshoz új értékesítőt vettek fel, hogy minél jobban ki tudják aknázni az átszervezés adta lehetőséget.
„Úgy gondoljuk, ezáltal több munkaeszközt tudunk értékesíteni Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Pest és Hajdú-Bihar megyékben, ráadásul egy szerviztechnikust is felvettünk, és vele együtt már 24 fővel indulunk neki a 2022-es esztendőnek.”
Fontos megemlíteni, hogy a vállalatcsoport 420 millió euró árbevételre tett szert tavaly, amivel ugyancsak rekordévet zárt.
„Ebbe az eredménybe már beleszámolandó két tengerentúli vállalkozásunk is. Az elmúlt évben Kanada számított a legnagyobb piacnak, amit Oroszország, Svédország, Németország, Ukrajna, Anglia követtek, és szorosan a nyomukban Magyarország volt a hetedik a rangsorban.
Tehát a magyar piac kiválóan teljesít, azt is figyelembe véve pedig különösen jól, hogy a francia és a lengyel forgalom mennyiségben mögöttünk áll.
Hazánkban továbbra is közvetlen értékesítésre fekteti a hangsúlyt a Väderstad. Viszonteladókkal egyáltalán nem dolgoznak, mindent maguk végeznek az országban.
„Az idei esztendőt tekintve el kell mondanom, hogy mi is azok közé tartozunk, akik szinte az egész éves gépmennyiséget előre megrendelték, pedig még csak januárt írunk. Szeptember végéig – néhány géptípustól eltekintve – már nem tudunk új megrendelést leszállítani. Már csak magágykészítőre, hengerre, 3–4 méteres mechanikus gabonavetőgépre, valamint szemenkénti vetőgépre tudunk rendelést felvenni. A többi gyártáshelyet már mind lekötöttük az üzleti év végéig” – jelentette be a szakember. Most az a legnagyobb kihívás előttük, hogy rendben beüzemeljék azt a több mint 360 eszközt, amit már megrendeltek.
A legtöbb gyártó közel egyéves szállítási határidővel tud csak dolgozni, annyira le vannak kötve. Ugyanakkor az alapanyaghiány és a pandémia miatti kisebb gyártói kapacitás még mindig érezteti a hatását.
„Stabil termékek, magas gyártási minőség jelentik az alapot a Väderstadnál. Ugyan vannak más jó eszközök is a piacon, de mi az újdonságainkkal mindig úgy jelenünk meg, hogy van mögötte tartalom. Nem ülünk föl egy-egy trendnek, nem másolunk másokat – inkább bennünket követnek. Idén hatvan éves a Väderstad, Magyarországon pedig huszonöt évesek vagyunk. A vállalat eddig is nagyon sok újítást vezetett be a piacon. Az pedig már magyar sajátosság, hogy direkt értékesítünk. A cégünknél dolgozó huszonnégy ember egytől egyig elkötelezett, akik ezt a vállalkozást eddig is sikerre tudták vinni. Technikusaim szerintem a piac legjobbjai, ugyanígy az értékesítő kollégák, akik bármikor munkaruhába bújnak, odaállnak egy gép mellé, és beüzemelik” – hangsúlyozta az ügyvezető, hogy a jó termék mellé elengedhetetlen a jó szolgáltatás.
Kezdték az NZ magágykészítő családon belül egy nagy munkaszélességű változattal, a 12–14 méteres Extreme modellel. Ehhez hasonló magágykészítő kevés van a piacon olyan, ami bírja a nagy igénybevételt. Újra kellett gondolni a magágykészítő gép vázát, a művelő elemeket. Csak a nevében NZ, de szinte az egész gép új. Bemutattak egy 12 méteres gabonavető gépet, az Inspire-t, ami hagyományos magvető és kombi változatban is rendelhető lesz, amivel a nagy gazdaságokat célozták meg. A modularitás jegyében több olyan elemet találunk, melyeket más modellcsaládtól vettek át. A vetőegység a Magyarországon is népszerű Spirit gabonavetőgép hátulját kapta meg. A harmadik újdonságot a Tempo család további bővítése jelenti. A Tempo azért is ilyen népszerű, mert rengeteg különböző modellel rendelkezik, nincs olyan elvárás, amit ne tudna teljesíteni. Tavaly bemutatták a központi magfeltöltésű változatot, így nem soronkénti magtartályok helyezkednek el a vetőgépen, hanem egy helyről történik az elosztás. Így a fajtatulajdonos big-bag kiszerelésű vetőmagot tud szállítani a gazdának, ezáltal a gépet gyorsan fel lehet tölteni. Ehhez jött most az a változat, amely a műtrágyát is központi feltöltésűvé teszi, ezáltal is meggyorsítva és leegyszerűsítve a munkát.
Sokan kísérleteztek már azzal, hogy a gabonát ne sorvető technikával vessék, hanem találjanak egy másik megoldást, amivel szinte ugyanolyan pontossággal tehető a földbe a mag, mint szemenkénti vetőgéppel. A Väderstadnál a Tempo vetőgépek soregysége képezi az eljárás alapját. Lényegileg ugyanazt a magelosztási, magadagolási rendszert tettük rá a gabonavető gépre, mint ami a Tempón van. Viszont a sortávot leszűkítettük 22,5–25 centiméterre, így négyzetméterenként akár 80–90–150 magot tudunk szemenként kijuttatni a precíziós vetőgéppel. Ugyanakkor a soregységek levételével és a vetőtárcsák cseréjével az összes klasszikusan szemenként vetett növény vetésére is használható, 45–50, illetve 75 centiméteres sortávolsággal. A használatával csökkenthető a gabonavetőmag mennyisége, amellett egyetlen vetőgéppel az összes szántóföldi kultúra elvethető. Ha csak azt nézzük, hogy három vetőgép helyett csak egyet kell tartani a gazdaságban, már ez is jelentősen csökkenti az általános költségeket.
A sorba vetéshez képest robbanásszerű és egyöntetű kelés, sokkal fejlettebb az állomány és a növény gyökérrendszere is.”
Azonkívül a Väderstad ProCeed kisebb vetőmagnormával eredményez nagyobb termésátlagot. A szakember szerint a magyar gazdákat még meg kell győzni róla, hogy a klasszikus gabonasortávról áttérjenek a 22,5–25 centiméteresre. Ma már kiváló genetikai alapok állnak rendelkezésükre, de a jó vetőmag önmagában nem elegendő. Megfelelő technológiára is szükség van az eredmények eléréséhez.
A precíz műtrágya-lehelyezés, a szemenkénti vetés tökéletesen beleillik abba a jövőképbe, amit az új KAP-ciklusra fölvázoltak. Csökkenteni kell a műtrágya- és a növényvédőszer-használatot, lehetőség szerint mechanikai gyomirtást alkalmazva. Vagyis újra előtérbe kerül a sorközművelés.
Nálunk is egyre többen alkalmazzák a takarónövényes termesztést, a közvetlenül a takarónövénybe való vetést és a télen elfagyó állományba történő tavaszi vetést. A Proceed direkt vetőgépként is alkalmazható. Kétéves kísérleti időszak van a gép mögött, és ez alapján idén ősszel legyártják az első szériát. Ennek a tagjai még mindig tesztgépként kerülnek piacra, de 2023-ban valószínűleg már bárki megrendelheti az eszközt.