0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Letették az új sertéstelep alapkövét Pusztaföldváron

Letették a FirstFarms Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos beruházásának alapkövét a Békés megyei Pusztaföldváron csütörtökön. A dán tulajdonú cég a fejlesztéshez csaknem 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott.

Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a rendezvényen emlékeztetett, 2020 óta mintegy 90 milliárd forintot fordított a kormány sertéstartó telepek fejlesztésére, tavaly 21,5 milliárdot állatjóléti intézkedések támogatására, 2,8 milliárdot pedig járványvédelmi fejlesztésekre.

Ismertetése szerint

a magyar húsfogyasztás évente átlagosan 68 kilogramm személyenként, az elmúlt évtizedben mind a sertés-, mind a baromfifogyasztás nőtt.

Mindeközben az Európai Unió sertésexportja 4 százalékkal csökkent, az import viszont 14 százalékkal nőtt – közölte.

Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, Telekgerendáson kétezer kocának férőhelyet biztosító fiaztató telep épül; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep, valamint egy karantén istálló és süldő koca telep.

A két új teleppel 4500 kocaférőhelyes vállalattá bővül a cég.

A beruházás várhatóan 2023 tavaszán készül el, 20-30 új munkahelyet teremt a körzetben. Kétezer kocával növeli a hazai kocaállományt, így fontos szerepet tölt be a sertésstratégiai célkitűzések elérésében.

A telepeken automatizált rendszereket telepítenek, az áramellátást napelemekkel történik, az optimális hőmérsékletet pedig a hígtrágyából visszanyert hővel biztosítják majd a sertések számára. A szerves trágya helyi felhasználhatósága segítheti a gazdákat – jelentette ki Sarusi-Kis Tamás.

Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntőjében hangsúlyozta, Magyarország elemi érdeke, hogy növekedjenek a beruházások, a foglalkoztatottság és álljanak rendelkezésre energiaforrások „biztonságos körülmények között”.

Hozzátette, a FirstFarms „a térség zászlóshajójává vált”. Magyarország jövőjét a vidék sikeressége határozza meg – húzta alá.

Anders Norgaard, a FirstFarms csoport vezérigazgatója felidézte, 2005-ben nyolc dán befektető és gazdálkodó megvásárolta a növénytermesztéssel és tejtermeléssel foglalkozó Agra M. szlovák mezőgazdasági vállalatot, majd a következő évben egy másik szlovák céget.

A vállalat 2006 decembere óta van jelen a koppenhágai tőzsdén, és megközelítőleg 2700 részvényese van. A következő években elkezdtek terjeszkedni Romániában és Szlovákiában; a magyar cég 2017. márciusában jött létre. (Jogelődjét, amely Dán Farm néven működött 2002-ben, szintén dán tulajdonosok alapították.) 2018 óta Csehországban is jelen vannak.

A FirstFarms közel 400 alkalmazottat foglalkoztat, négy országban van leányvállalata, a termelés 17 telephelyen zajlik. Szlovákiában háromezer termelő tehenük van; Szlovákiában, Csehországon és Magyarországon évente 165 ezer malacot és 100 ezer hízót tenyésztenek. Összesen 21 ezer hektáron gazdálkodnak.

Anders Norgaard megjegyezte, Magyarországon vizsgálják a gabonaelőállítás lehetőségeit is.

A cégnek Magyarországon jelenleg a Békés megyei Gádoroson van egy fiaztató telepe 2500 koca férőhellyel, onnan a 7 kilogrammos malacokat Orosházára szállítják, és ott nevelik 30 kilogrammos súlyukig.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyar leányvállalat 2020-ban 44 munkavállalót foglalkoztatott. Az értékesítés nettó árbevétele kétmilliárd forint fölé nőtt, 47 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. Adózott eredménye 213 millió forint volt 2020-ban, szemben az előző évi csaknem 417 millió forinttal.

Forrás: MTI