0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

A hazai turizmusra is hatással lesz a háború

Budapest és több magyar fürdőváros, köztük Hévíz, is megérzi majd a komoly vásárlóerővel rendelkező orosz turisták hiányát – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő, az InfoRádió Világszám című műsorának szerkesztő-műsorvezetője.

Az Oroszországgal szembeni szankciók és a háborús események most már komolyan érintik a turisztikai szolgáltatókat, valamint a különböző országokat – mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, az InfoRádió Világszám című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Hiszen a komoly vásárlóerővel rendelkező orosz turisták az elmúlt tíz évben mind nagyobb és nagyobb számban érkeztek az Európai Unió városaiban, de említhető Törökország és Ciprus is.

Kiss Róbert Richard hozzátette, hogy a jelek szerint az Oroszországgal foglalkozó utazási irodák az orosz–ukrán háború kirobbanása után egyelőre nem mondták le az útjaikat, bízva abban, hogy az utakat meg lehet tartani, annál is inkább, mert a koronavírus-járvány idején meglehetősen sokáig zárva volt Oroszország.

A turisztikai szakértő beszélt arról is, hogy közvetlenül a válságot megelőzően Magyarországon, ezen belül Budapesten is megnőtt az orosz turisták száma, de ez általánosságban elmondható más európai és tengerentúli turistahelyekről is.

Most, hogy jöttek a szankciók, nyilvánvalóan a repülős turizmus gyakorlatilag meg fog állni, hiszen az Európai Unió nem kívánja fogadni az orosz járatokat, ami komoly „vérveszteség” lesz mindazon országoknak, amelyek esetében az orosz turizmus jelentős

– fejtette ki. Kiss Róbert Richard elmondása alapján – a pandémiát megelőzően – a Budapestre érkező turisták esetében Oroszország a top 10 küldőországok között szerepelt, sőt, viszonylag jó helyezést foglalt el, így a magyar fürdővárosok, köztük például Hévíz turizmusát alapvetően határozták meg az orosz turisták. „Így nekünk is fájó a légtérzár, ahogyan az olasz és spanyol üdülőtelepüléseknek” – fogalmazott.

Az InfoRádió Világszám című műsorának szerkesztő-műsorvezetője kiemelte: jelen pillanatban kérdéses, hogy az Európai Unión kívüli kedvelt orosz úti célokat, mint például Törökországot hogyan érinti majd a kialakult válság, hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a háborús helyzet miatt fokozódó bizonytalanság, mind az utazókra, az utazási irodákra, valamint az utazásszervezőkre is negatív hatással van.

Forrás: Inforádió