0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Az erdőtelepítés generációkat érintő tett

A Magyar Bankszövetség Jótett bank – ZÖLD SZÍV programjának keretében faültetéssel egybekötött tájékoztatót tartottak az Erste Bank székházánál. A fenntarthatósági és érzékenyítési program célja, hogy a bankszektor is felhívja a figyelmet az emberi és természeti értékekre, a fa, az erdő fontosságára, mely létfontosságú eleme a klímaváltozás elleni védekezésnek, az élhető jövő kialakításának.

A Bankszövetség a bankszektorral 2021 végén indította el a Jótett bank – ZÖLD SZÍV programot, aminek köszönhetően a Magyarországon ültetett fák darabszáma meghaladja a 160 ezer csemetét,

amelyből 120 ezer fa a ZÖLD SZÍV programhoz kapcsolódóan kerül a földbe. 22 támogató pénzügyi intézmény szerepvállalásával 17 különböző helyszínen zajlanak a faültetések, szinte országos lefedettséggel.

A ZÖLD SZÍV program egyik jelentős közös erdőtelepítési projektje a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-vel együtt megvalósított új erdő a Tolna megyei Mucsi község határában. A közel 4 hektáros, akácos méhlegelőerdő az Aranykaptár nevet kapta, a bankszakma Aranykaptár Díja után.

Az ünnepélyes faültetésben Nagy István agrárminiszter is részt vett, ami után a sajtótájékoztatón elmondta, a tárca az erdősítési programokkal 2030-ra 27 százalékra kívánja az ország erdővel borított területét növelni, amihez 250 000 hektár területet kell újra erdőművelés alá vonni.

Ezen programok közé tartozik az Országfásítási Program alá tartozó Településfásítási Program, amelynek célja a vidéki települések zöldítése, környezeti állapotának javítása. Idén tavasszal az állami erdőgazdaságok szakemberei 19 megyében, 364 településen 10 000 fát ültetnek el.

Az agrárminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy erdősítés mellett a méhekre is szükségünk van. Kiemelte, a növényfajok több mint 80 százalékának termése és az európai élelmiszer-gyártás volumenének háromnegyede függ a beporzástól. Az erdészek és méhészek közös együttműködésének köszönhetően megjelent a méhlegelőerdő gondolata. Ennek egyik példája a Bankszövetség által megalkotott Aranykaptár méhlegelőerdő, amelynek telepítése már megvalósult a Gyulaj Zrt. erdészeti tevékenységének támogatásával.   

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, Magyarország csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, és ebben az erdőtelepítésnek komoly szerepe van.

Az erdőtelepítést pedig generációkat érintő tettnek nevezte.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondása szerint a bankszektor társadalmi felelősségvállalása egyre inkább növekszik. Az erdőtelepítés az összefogásról szól: a közös célban egyaránt magára talál az állam, a bankszektor, a túrázó, az erdei iskola diákja, az erdész, a vadász és a méhész is.

A rendezvény végén elismerő okleveleket adtak át a Jótett bank – ZÖLD SZÍV program kiemelt támogatóinak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu