A fókuszban az agrárszakmák, a mezőgazdasági, élelmiszeripari innovációk és sikertörténetek állnak majd, emellett többek között Hooligans- és Lord-koncert, agrárfórumok, szakmai kiállítók, termelői vásár is várja az érdeklődőket.

A kamara nem titkolt célja, hogy megmutassa a fiataloknak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar modern oldalát, az alkalmazott innovációkat. Az expo megőrzi a korábbi rendezvények értékeit, ugyanakkor ismét kiemelt szerepet kap a fiatalabb generáció megszólítása. Péntek délelőtt a diákoké lesz a főszerep, akik érdekes előadásokon, panelbeszélgetéseken vehetnek részt. A felkért előadók oktatói, hallgatói és munkáltatói oldalról mutatják be az ágazatban rejlő lehetőségeket, segítséget nyújtva a pályaválasztás előtt álló fiataloknak a jövőjük megtervezéséhez.
A szervezők a diákok mellett természetesen a felnőttekre is gondoltak. A pénteki szakmai napon a kamara szakértői adnak választ az ágazatot érintő legaktuálisabb kérdésekre; akik eddig esetleg lemaradtak, azoknak pedig lehetőségük lesz egy KAP roadshow-n is részt venni.
A rendezvény mindkét napján – a hagyományokhoz híven – sok egyéb mellett gasztro-sétány, gépes kiállítók, termelői piac, a jégkármérséklő rendszer bemutatója, ugrálóvárak, gyerekmegőrző, kézműves játékok, állatsimogató és autós kiállítók is várják a látogatókat.
A szakmai és családi programok mellett könnyűzenei koncertek biztosítják a piknikhangulatot. Pénteken a Hooligans, szombaton pedig a Lord zenekar ad koncertet, majd Bárány Attila és Hamvai P.G. dj-k szórakoztatják a közönséget.