Back to top

Otthonra lelt az EFOTT! – A MATE a fesztivál házigazdája

Idén nyáron ismét a Velencei-tó partjára látogat a hallgatók legnagyobb rendezvénye, az EFOTT Fesztivál, melynek házigazdája a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Ez alkalommal a Sukorói Szabadstrand ad otthont a rendezvénynek, ahol terv szerint hosszú távra rendezkedik be.

A fesztivál John Newman, Regard és Riton mellett természetesen idén is felvonultatja a nagy magyar zenekarokat, így a Wellhello, a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Bagossy Brothers Company is megfordul a rendezvényen. Az EFOTT azonban nem csak a célközönség tekintetében gondolja komolyan, hogy a fiatalok fesztiválja. Idén arra is figyelmet fordít, hogy az egyetemisták által kedvelt ifjú tehetségek is nagyszínpadi lehetőséget kapjanak, vagyis 2022-ben a rendezvény legnagyobb koncerthelyszínén várja a közönséget többek között T. Danny, BSW, Azahriah és Dzsúdló is.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott az EFOTT új fesztiváligazgatója, Dr. Lasztovicza Gábor, aki elmondta, hogy

az EFOTT nemcsak esti bulik sorozata, hanem egy egyedülálló élmény, ahol a kapcsolt programok, a kiállítók, a nappali aktivitások folyamatos és tartalmas kikapcsolódást biztosítanak, ahol érdemes még délelőtt kikelni a sátorból.

Az idei évben a szervezők ezt még inkább szeretnék erősíteni, így a nappali programokat újrastruktúrálták és összehangolták annak érdekében, hogy a fesztivál minél inkább megmutassa: egyetemistának lenni menő.

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora elmondta, „házigazdaként hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy az idei fesztivál a legzöldebb legyen, melynek középpontjában a környezettudatosság és a fenntarthatóság áll. Egyedülálló módon olyan fesztivált szeretnénk szervezni, amelyről elmondható, hogy teljesen hulladékmentes. Körforgásos gazdálkodás keretében megszervezzük az ott keletkező biológiailag bontható hulladékok szelektív gyűjtését, előkezelését, valamint további komposztálását. Emellett egy közösségi komposztáló üzemeltetését is vállaljuk, amelyen napi rendszerességgel mutatjuk be a fesztiválozók számára a komposztálás folyamatát, az általuk termelt hulladékok, pl. újrahasznosítható evőeszközök kezelési lehetőségeit. Szórakozva tanítani, tanítva szórakoztatni – leginkább ezzel a mottóval jellemezhetjük a MATE jelenlétét, élményt adó, interaktív programokkal várjuk ugyanis a fiatalokat az EFOTT Univerzumban. Célunk az edukáción keresztül a tájékozottság, az érzékenység és a tudatos felelősségvállalás kialakítása a fiatalokban, a fenntarthatóság társadalmi, gazdasági és környezeti vetületének bemutatása.”

“Majdnem két év telt el felsőoktatásban, amely idő alatt a fiatalok alig találkoztak egymással, így a COVID az egyetemi közösségeket is rendesen megtépázta.

Fontosnak tartjuk, hogy az EFOTT egy olyan rendezvény legyen, amely segíti ezeket a közösségeket újraalkotni, és megerősíteni, a nappali programokat összefogó UNIverzum pedig egy találkozási pont, ahol mindenki megtalálja a már meglévő, vagy a jövőbeli haverokat”

- emelte ki Murai László, a HÖOK elnöke.

A sajtótájékoztatón végezetül az is elhangzott, hogy várhatóan a hét folyamán újabb világsztárt jelentenek be a szervezők. Felhívták továbbá a figyelmet a Spotify playlistjére, valamint a tiedafesztival.hu weboldalra, mely a rendezvényhez közeledve egyre fontosabb szerepet fog betölteni a fesztivál élmény bemutatásában.

Forrás: 
MATE sajtóközelmény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Századik születésnapját ünnepli a szegedi füvészkert

Százéves a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, a centenáriumot egész napos rendezvénnyel, fotókiállítással, gyermekprogramokkal és a Kaláka együttes koncertjével köszöntik szombaton - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

Állatvédelmi szakállatorvosi képzés indul

Először indított állatvédelmi, illetve állatjólléti posztgraduális képzést az Állatorvostudományi Egyetem.

Harmincezer látogató a KÁN Egyetemi Napokon

A mezőgazdaság nehézipara, az állattenyésztés állt a szeptember 30-tól október 2-ig tartó KÁN Egyetemi Napok középpontjában, amelyen mintegy 30 ezer látogató vett részt. A Szent Mihály napi hagyományokat tisztelve szerte az országból a kaposvári Pannon Lovasakadémiára „hajtották be” a jószágokat.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Csúcsgenetika a nyúltenyésztésben – magyar észjárással

Mintha csak egy amerikai sikertörténetet olvasnánk… Kereset-kiegészítésnek indult a vállalkozás, amely aztán szűk három évtized alatt a maga szegmensében a világ egyik meghatározó vállalatcsoportjává fejlődött.

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.